Tényleg van SS-tetoválása Rig Lajosnak?

Tapolca alpolgármesterével, Rig Lajossal a választókörzet jobbikos jelöltjével célokról, kampányról, s egy bizonyos tetoválásról beszélgettünk.

Egészségügyben dolgozott, a régióban kórházmentőként híresült el, Tapolca polgármesterével, Dobó Zoltánnal együtt. Talán elevenítsük fel egy kicsit ezt a történetet.

2010-ben szerveztük meg az első demonstrációt, akkor a kórházat a Medisyst Kft. üzemeltette. Akkor csoportos létszámleépítést akart ez a cég, 220 embert akart elküldeni a munkahelyéről. Megalakítottuk a kórházban a szakszervezetet, aminek elnökévé engem választottak. Akkor az önkormányzattal közösen sikerült megmenteni a kórházat, a Medisyst Kft.-t leváltottuk. Csakhogy 2010 választási év volt, valójában azért állt mellénk a fideszes városvezetés, hogy tudjanak azzal kampányolni, hogy ők mentették meg a kórházat.



2010-ben a Fidesz-kormány megalkotta a Semmelweis-tervet, amiből a tapolcai városvezetés azt szűrte le, hogy a városban csak kistérségi kórház lesz. Mi akkor már elmondtuk az aggodalmainkat, többek között azt, hogy az aktív ágyak elkerülése a kórház végét jelenti. Ezt a városvezetés nem értette meg, azt hitték, hogy lesz aktív fekvőbeteg ellátás, holott a kistérségi kórházakban nincs ilyen.

Demonstráltak is a kórházért...

Igen, 2012 júniusában rendeztünk egy nagy tiltakozást, ami után volt egy testületi ülés, ezen három órát foglalkoztak a petícióval és a kórházvédőkkel. Három órán keresztül a tíz fideszes képviselő és a polgármester engem támadott, különböző szakértőket hívtak. Akkor is elmondtuk, hogy gazdaságtalan lesz az átszervezés, nem lehet fenntartani ezzel az ágyszámmal az intézményt. Az eredmény: minden térségbeli, tehát a tapolcai, a keszthelyi és az ajkai kórház adósságállománya is nőtt. Az ajkaié megduplázódott.

Magyarul semmit nem ért az egész átszervezés.

Pontosan, és soha senkit nem vontak felelősségre emiatt.

Tapolcán a kórház központi kérdés. Programjában olvasható, hogy ha jelöltté választják, küzdeni fog az aktív ágyak visszaállításáért. Mennyi esélyt ad erre? Hiszen a fideszes többségű országgyűlés túl nagy teret nem biztosít erre.

Első körben ezt a 12 ezer aláírást, ami összegyűlt az aktív ágyak védelmében - elviszem az államtitkár úr részére. Bízom benne, hogy az új államtitkár, Zombor Gábor komolyan veszi az aláírók akaratát és persze a régió lakosainak érdekét, hiszen ne felejtsük el, hogy a kórház megmentése nemcsak a tapolcaiak, hanem a sümegiek, ajkaiak érdeke is, hiszen amióta innen elvitték az aktív ágyakat, az sújtja az ajkai embereket is: például a megnövekedett várólisták formájában. Ha ezzel az államtitkár nem foglalkozik, akkor a 3. számú választókerület érdekeivel nem foglalkozik.

Ha nem történik semmi?

Ha a parlamenti felszólalások nem lesznek elegendőek, akkor a városi, térségi, de akár országos demonstrációra készülünk. Ez nemcsak a mi gondunk, ez országos gond.

Tapolca katonaváros volt, mit terveznek a laktanyával?

A Honvédség nagyon jó állapotban adta át a városnak a laktanyát, teljesen felszerelt infrastruktúrával. Azóta gyakorlatilag lerabolták, a vezetékeket kihúzogatták, ellopták, állagmegóvás nem történt. Nagyon sok épület mára használhatatlanná vált. Az egykori laktanya területét főként bérbeadással hasznosítják, de egy részét például el is adták magánvállalkozásoknak. Van is olyan cég, amely most bővíteni szeretne, így munkahelyeket hozhatunk létre.

A legnagyobb gond az infrastruktúra, amelyet helyre kell állítani, de ehhez - a nagy forrásigény miatt - uniós és állami források bevonásával tudunk csak előrelépni. Pályáztunk is, így remélhetőleg nyáron újra tudjuk terveztetni a közművesítést.



A Fidesz a választási kerületek átrajzolásával mondhatni különös régiókat rakott egybe. Hogyan jellemezné a körzetét? Mik a különbségek? Mi fontos egy tapolcainak, egy sümeginek, egy ajkainak vagy egy kistelepülésen élőnek?

Ajka egy MSZP-s beágyazottságú város a bányászat miatt, jelentős munkanélküliséggel a bányászat visszafejlesztése miatt. Sümegen fideszes a vezetés, de jelen vagyunk, reméljük a körzetben is a jó szereplést. Tapolca egyértelmű, a 2014 őszi választás megmutatta, hogy az embereknek elegük van a Fideszből, a mutyizásból, abból, hogy semmibe vették az akaratukat.

Ajka a körzet legnagyobb városa, ezért nem mindegy az ottani szereplés. Mit tud ígérni az ajkaiaknak, mi az, ami fontos egy ajkainak?

A kórház az egyik legfontosabb. Le kell venni azt a terhet az ajkai kórházról, amit a tapolcai intézmény áthelyezése jelent, hiszen ez az állapot - mint korábban mondtam - senkinek nem jó. Emellett a városban jelentős a panelállomány. Meg kell kezdeni az épületek rehabilitációját, ezen belül a liftek rekonstrukcióját. A felvonók többsége a házak tulajdonában és kezelésében van, ritka az önkormányzati tulajdon. Egy-egy felülvizsgálat és felújítás közel 2-2,5 millió forint. Ezt egy társasház nem tudja kigazdálkodni, a kormány pedig erre nem ad pénzt. Ez gond lesz Tapolcán és gond lesz Ajkán is. Álságos, hogy miközben állami támogatást nem adnak rá, előírják a felülvizsgálatot és a felújítást.

Elmaradhatatlan a kérdés a régiót ismerve: a Balatonnak, s így a turisztikának központi szerep jut. Megválasztása esetén mit tenne a régió idegenforgalmának fellendítésére?

A Fidesz lényegében minden egyes választás alkalmával hangsúlyozta az idegenforgalom fejlesztését, ehhez képest a Balaton Fejlesztési Tanács a tavalyi 220 millió után idén 70 millió forint fejlesztési forráshoz jut, magyarul, kevesebb, mint a harmadából fejleszthet. Ez brutális pénzelvonás az idegenforgalomtól.

De megnézhetjük a Balatonhoz vezető utak állapotát. A 84-es főút gyakorlatilag járhatatlan, miközben ezen a főúton érkezik - plasztikusan fogalmazva - az euró a Balatonhoz, megkínozzuk őket ezen az úton, s elvárjuk tőlük, hogy költsék el itt a pénzt. Ezt egyszer megteszik, de még egyszer ezt az utat nem választják, s mondjuk legközelebb a déli parton kötnek ki.

Vagy Horvátországban, ahová szintén autópálya vezet Németországból, Ausztriából - és persze Magyarországról, hogy a magyar turista is ott költse a pénzét. Viszont, ha Tapolca, akkor Balaton-Felvidék, ha Balaton-Felvidék, akkor bor.

A régió számos településén vannak bornapok, borhetek: lásd Badacsony, Tapolca, Ábrahámhegy. Ezeket mi össze szeretnénk kötni, kibővíteni a kisebb pincészetekkel. Olyanokkal, amelyek nem nagy tételben termelik a bort. Lehetővé kell tenni, hogy az odaérkező turista megvehesse ezektől a kistermelőktől a bort. Viszont a szabályozási háttér úgy van kialakítva, hogy ez a tevékenység egyszerűen ne érje meg. Hasonló a helyzet a szobakiadással is. Régen heti szinten, most már havi szinten kell jelenteni, ügyfélkapuval kell rendelkeznie a kiadónak. Egy 60-65 éves embernek egyáltalán nem biztos, hogy van internetje, s ez már meggátolja őt abban, hogy rendesen, bejelentve adjon szállást. Ezt szeretnénk leegyszerűsíteni, a nagy adminisztrációs terhet le kell venni az idegenforgalomról.

as

Korábban említette, nem szeretnének beszállni a negatív kampányba, saját erősségeiket szeretnék hangsúlyozni. Igen ám, csakhogy beindult a másik két esélyes részéről az ön személyének támadása.
 
Pozitív kampányt folytattunk és folytatunk továbbra is. Egy olyan kampányt, ami társadalmi elvárásra épül. Az emberek gondjainak nagy részét ismerjük. Így az egészségügy, az idegenforgalom és a munkahelyteremtés tartozik a legfontosabb feladataink közé. Én nem foglalkozom a Fidesz, vagy az MSZP negatív kampányával. Véleményem szerint a pártoknak nem egymás ellen kell küzdenie, hanem azokért, akik itt élnek. A lakossági fórumain nagyon sokan vannak, s nagyon örülünk a pozitív visszajelzésnek.

A PestiSrácok írt arról, hogy az SS egykori jelmondatát, a “Becsületem a hűség”-et ábrázoló tetoválása van. Ez igaz?

Több tetoválásom is van. Rajtam van egy a hun nemzethez tartozást jelképező hun lovas, székely rovásírás, amely a magyarságtudathoz kapcsolódik, egy árpádsávos pajzs, amely megtalálható a címerünkben, vagy épp a turulmadár, amely többek között az Alkotmányvédelmi Hivatal jelképe és a magyarság mitologikus madara. Ezeken kívül pedig rajtam van a házasságkötésem ideje, "2011. 06. 25.", valamint az akkori fogadalmam egy szívvel elválasztva, hogy becsületes és hűséges (konkrétan két szó szerepel: "Becsület", "Hűség") leszek a feleségemhez. Én ezt követem (az interjú elkészülte után tudtuk meg: Rig Lajos megteszi a szükséges jogi lépéseket a pestisracok.hu irányába - a szerk.)

Három gyermek édesapja. Dicséretes, ám igen ritka ez manapság. Mit kell tudni Rig Lajosról, a magánemberről?

Négy gyermeket nevelünk. Három gyermekünk van feleségemmel, a negyedik a nejem húga, akit magunkhoz vettünk, mi vagyunk a gyámjai. Becsületre és szeretetre nevelem őket, feleségemmel már 9 éve vagyunk együtt. Mentősként is nagyon sokat kellett távol lennem, alpolgármesterként szintén nagyon sokat kell dolgoznom, így a feleségemre hárul az otthoni teendők oroszlánrésze. De hétvégente igyekszem ezt kompenzálni, és minél több időt eltölteni a családommal.

f

A Vona Gábor által meghirdetett önkéntesség éve kapcsán folytatta havonta két alkalommal mentőzést. Ezt a jövőben is folytatja?

Most a kampány időszaka alatt jóformán a családomra sem tudok időt szentelni, így az önkéntességet április 12. után fogom folytatni. A kórházban is vállaltam önkéntes munkát, mivel az alpolgármesteri tisztség mellett egyéb kereseti lehetőség nincsen. Mivel a munkámat szeretem, próbáltam egyeztetni a kórház igazgatójával, hogy vállalhassak munkát, ahonnan azt a választ kaptam, hogy "jogilag nagyon nehéz összeegyeztetni ezt". Szerintem inkább nem akartak ott látni.

(Fotó: Nagy Zsuzsanna)