Tiltakozásra készül Székelyföld

Több székelyföldi településen tiltakozásra készülnek kedden, az 1854-es székely vértanúk kivégzésének az évfordulóján.

Az évfordulón az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője - Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly - marosvásárhelyi emlékoszlopánál szerveznek évről-évre megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.

Az SZNT az idén is felvonulással és a prefektusi hivatal előtti tiltakozó megmozdulással társította volna a megemlékezést, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azonban csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte. A felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok állítólag "rendbontásokat tapasztaltak", és a felvonulás által érintett egyik helyszínen korábban már más rendezvényt engedélyezett.

Az SZNT a szólásszabadság korlátozásaként értékelte a tiltakozás betiltását, és közölte, eláll a marosvásárhelyi megmozdulás megszervezésétől. "Szervezőkként nem kívánunk a hatóságok partnerei lenni a súlyos jogtiprás leplezésében azzal, hogy megtartjuk a megemlékezést, s a tiltakozó megmozdulást pedig nem, hiszen ezzel azt a látszatot keltenénk, hogy gyülekezési jogunk nem sérült" - indokolta a döntést az SZNT elnöke.

A polgármesteri hivatal egy másik, a Székely Gárdához köthető megemlékezési kérelmet is elutasított, mert a kérvényező személyek nem jelentek meg az illetékes városházi bizottság előtt. Keddre Sepsiszentgyörgyre, Gyergyószentmiklósra, és több más székelyföldi településre is tüntetéseket hirdettek helyi kezdeményezők, a közösségi internetes oldalakon pedig többen is a marosvásárhelyi megemlékezésen való részvételre buzdítottak.