„Tipikusan olyan élmény, amit hazaviszel és berakod életed vitrinjének felső polcára!”

A már több mint négy évtizede aktív brit heavy metal legenda Iron Maiden a tavaly ősszel megjelent The Book of Souls dupla album turnéjának egyik állomásaként holnap Sopronban lép fel a Volt Fesztiválon. Ennek kapcsán egy ugyanolyan felállású csapatot verbuváltunk – olyan hazai zenészekből, akik ezúttal rajongóként, de szintén ott lesznek a koncerten – mint a Maiden legénysége, vagyis az énekes, basszusgitáros és dobos mellé három gitárost is kerestünk. Név szerint Cserfalvi Zoltán Töfi (Iron Maidnem), Schmiedl Tamás (Moby Dick, Bloody Roots), Munkácsi Tamás (Invader, End of Paradise), Jósa Tamás (The Iron Inside, DivideD, Vazul vére), Szabó Péter (Remorse, Microdeth), és Kiss Dániel (Hungarica). A névsorból kiderül, hogy több korosztály is képviseltette magát, ennek köszönhetően vannak közöttük, akik már rutinos, sok mindent látott, hallott IM koncertre-járók, és van olyan is, akinek ez a buli lesz az első élő találkozása Harrisékkel. Sőt Töfi, valamint Jósa Tamás személyében sikerült olyan  muzsikusokat is szerepeltetni, akik egy-egy tribute zenekar tagjaként „terjesztik” is a Vasszűz munkásságát, játszák a dalait. A számukra összeállított kérdéssor segítségével nem csak arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan ismerkedtek meg a Maiden munkásságával, szerintük mi lehet a töretlen sikerességük titka, és, hogy mit várnák a holnap esti koncerttől, hanem, hogy mi volt az első reakciójuk, amikor értesültek Bruce Dickinson betegségéről, sőt még a Blazy Bayley-s korszakról is kikértük a véleményüket. 

 

 

Cserfalvi Zoltán Töfi: - 13 éves koromban a barátaim mutatták meg a lemezeiket. Ez 1983-ban volt és nagyon megtetszett a zenéjük, nem is beszélve a fantasztikus lemezborítókról. Órákig tudtuk ezeket nézegetni, miközben rongyosra hallgattuk a The Number of the Beast és a Piece of Mind albumokat, de persze az első két lemezt is szerettük. Aztán jött az első budapesti koncert 1984-ben a Powerslave turnén és az végképp megpecsételte a sorsom. Fantasztikus élmény volt 14 évesen látni egy ekkora bandát élőben, az egyiptomi díszletek pedig elképesztő jól néztek ki. Nagy hatással volt rám az a koncert! Onnantól kezdve mindenáron gitáros akartam lenni.

 

Schmiedl Tamás: - 1981-ben egy barátomnál, aki éppen újonnan szerzett bakelit lemezeket másolt át magnószalagra, futottam bele a Killers albumba, aminek a borítója egyből megfogott. Nekem nagyon bejött a zenei anyag is, talán ez a fajta Maiden tetszett a legjobban, de én mindig is inkább Judas Priestes voltam és maradtam.

 

Munkácsi Tamás: - 14 voltam, a tévében volt egy műsor, ha jól emlékszem Zúzda volt a neve. Természetesen este 23-kor kezdődött, de nem igazán érdekelt, hogy másnap a suliban bealszom. (nevet) Ebben láttam az akkor friss The Wicker Man videó klipjét. Teljesen elámultam, hogy mennyire rohadt jó dal, úgyhogy nem is vártam sokáig és beszereztem az egész lemezt egy nagyon jó barátomtól. Ugye ez volt a Brave New World, Bruce és Adrian visszatérése. Hát, mondanom sem kell, hogy rongyosra hallgattam a kazettát. Ezek után ástam bele magam jobban az egész munkásságukba, először a Best of the Beast lemezzel, majd ezek után szereztem be a klasszikus albumaikat szintén kazettán. (Azóta természetesen CD-n is.)

 

Jósa Tamás: - Hát ez egy nagyon érdekes történet, mert gyerekkoromban a Carmageddon autós-gyilkolászós játékkal képesek voltunk napokat áttolni LAN-partikon, és iszonyatosan rápörögtünk a soundtrackre, ami – mint később kiderült – az Aces High, a The Trooper, a Be Quick or Be Dead és a Man on the Edge volt. Nem sokkal utána világosítottak fel, hogy amit kimásoltunk magunknak kazettára, az bizony Iron Maiden. Onnantól biztos volt a szerelem. Üröm az örömben, hogy az első CD-m, amit sikerült beszerezni tőlük, az a friss Virtual XI volt, akkor azért elszomorodtam, hogy ez se olyan, mint régen, de a Brave New World és Dickinson visszatérésének hírére már úgy éreztem, helyreállt a világ rendje.

 

Szabó Péter: - Az Iron Maiden és a köztem fennálló viszonyt nyugodtan nevezhetjük gyerekkori szerelemnek! (nevet) 1983. Harmadik elemimet tapostam (nyolc évesen). Akkoriban otthon, a nagytesónál P. Mobil, Hobo, meg a hasonlóak voltak a porondon. Volt egy haverom, aki ötödikes volt, aztán egyik nap hozott nekem egy kazit és azt mondta, hogy ezen egy „külföldi” zenekar van. Na, ez volt a Maidentől a Piece of Mind. Hazavittem, beraktam az Unitra MK 235-be és kész! Anyám bejött, hogy miért ugrálok az ágyon és rázom a fejem? (nevet) Innentől már egyéb hozzáfűznivalóm nincs is!

 

Kiss Dániel: - Körülbelül tíz éves lehettem, amikor először hallottam őket unokabátyám hangfalaiból. Megmondom őszintén, eleinte nem tetszett a zenéjük, vagy legalább is furcsának tartottam a hosszú dalokat, a jellegzetes tempóváltásokat. Kicsit türelmetlen voltam ehhez a muzsikához, meg igazából fel sem fogtam, hogy mit is hallok valójában. (nevet) Azonban, ma már másképpen állok a zenekarhoz, örömmel hallgatom Dickinson hangját, és az Iron Maiden egész „lényét”! Nem utolsó sorban, dobosként nagy tisztelője vagyok Nicko McBrain stílusának!

 

 

 

Cserfalvi Zoltán Töfi: - Számomra óriási csalódás volt. Természetesen a vele készült lemezeken is vannak jó dalok, de az éneket képtelen voltam elfogadni és ezzel a mai napig így vagyok. Ahogy a korosztályomból még jó sokan. Nekem Adrian gitárjátéka is nagyon hiányzott ebben az időszakban, de zenészként főleg az zavart, hogy az ének sok helyen hamis volt ezeken az albumokon. Koncerten pedig Blaze sajnos nem tudta elénekelni Bruce témáit. Ez persze részben anatómia, hogy kinek milyen hangfekvése van, így nyilván nem lehet mindezért csak Blaze-t hibáztatni. Szakmai szemmel nézve ez egy hibás döntés volt, amire később biztosan ők is rájöttek. Ugyanakkor tudom, hogy sokan nem zenész füllel hallgatják a Maident és van, aki ugyanúgy szereti ezeket a lemezeket is. Sőt, van egy korosztály, aki ekkor ismerte meg a csapatot és ők kifejezetten szeretik azt az időszakot. Ezt el kell fogadni, ahogy azt is, hogy Steve Harrisnek ez a döntése örökre megosztotta a Maiden rajongókat.

 

Schmiedl Tamás: - Nem vagyok egy Maiden szakértő, óriási életművet tettek le az asztalra. Van amit jobban ismerek, van amit kevésbé. A Killers és a The Number of the Beast volt, amit rogyásig hallgattam, aztán nálam más zenék kerültek előtérbe. A Blaze Bayley korszak azért emlékezetes számomra, mert ebben az időszakban játszottunk a Moby Dickkel az Iron Maiden előtt a Petőfi Csarnokban. A többiekkel egyáltalán nem találkoztunk, mert gipszkartonból olyan labirintust építettek az öltözőtől a színpadig, hogy nem tudtuk őket megközelíteni sem. Blaze viszont nagyon szimpatikus volt, a beállásunk alatt megjelent a színpad szélén, barátságosan üdvözölt és egy darabig hallgatott is minket!

 

Munkácsi Tamás: - Hát, ő egy nagyon hálátlan szerepet kapott, Bruce Dickinson-t nem lehet csak úgy pótolni. Ennek ellenére vannak kedvenc dalaim abból a korszakból is. Jó énekesnek tartom Blaze-t, sőt a szóló dolgai is tetszenek, volt szerencsém előtte fellépni az Invader-rel. Sikerként élheti meg, hogy az Iron Maiden énekese volt, de sajnos a közönség nem fogadta el.

 

Jósa Tamás: - Szeretem. Nem vagyok érte odáig, de szívesen hallgatom, főleg a The X Factor lemezt, azon vannak pokoli jó dalok. Sajnos a Virtual XI albumot visszaesésnek tartom, mert nagyon érdekes, hogy az ember úgy hallgatja végig, hogy reménykedik, valami jó is fog történni, aztán mikor tényleg jön egy-két f.sza rész, akkor tovább reménykedik, és hopp, elment a nyolc dal. A The X Factor azért komplexebb, tervezünk is olyasmit, hogy egy-két számot feljátszani Dickinsonos énekkel, de ez még a „jövő” zenéje. Blaze, mint ember, ellenben egy tökéletes metalénekes példája (leszámítva az énekhangi hiányosságokat persze), a korai, Maiden utáni lemezeit kajáltam, tetszett a modernebb felfogás, amivel elkezdte a szólópályáját. Volt szerencsém beszélgetni vele, mikor együtt játszottunk, nyitott, pozitív világképpel rendelkezik, tisztában van vele, hogy nem fog tömegeket megmozgatni, de amit csinál azt 110 százalékos lelkesedéssel és örömmel teszi.

 

Szabó Péter: - Először nagyon kétkedve fogadtam Blaze személyét. Valahogy én is, mint sokan mások, egy Dickinson kópiát vártam a zenekar élére. Viszont a The X Factor sötét hangvételéhez nagyon illik Blaze hangja! Amennyire nem volt szimpatikus ez az album, rövid időn belül annál nagyobbat ütött. A Virtual XI is hasonló… Összegezve: akkor nem tetszett, mert mást vártam, viszont visszatekintve zseniális! Vannak dalok, amik – szerintem – Bruce-szal nem szólnak olyan jól, mint Blaze-zel. Nyugodtan lehet köpködni…. (nevet)

 

Kiss Dániel: - Őt kihagytam a Maiden repertoárból, úgy érzem, ez a zenekar Bruce- szal az, ami.

 

 

 

Cserfalvi Zoltán Töfi: - Az, hogy biztosan meg fog gyógyulni és remélhetőleg láthatjuk még élőben. Szerencsére így is lett. Benne olyan elképesztő energiák vannak, hogy elpusztíthatatlannak tűnik, de azért minden rajongó nagyon meg volt ijedve, hogy mi lesz.

 

Schmiedl Tamás: - Döbbenet! Engem mindig mélyen érintenek az ilyen dolgok. Próbáltam infókat szerezni, mennyire lehet nagy a baj. Mivel a torkával volt a probléma, nem hittem volna, hogy valaha is énekelni fog. Nagyon drukkoltam neki és örülök, hogy sikerült felépülnie. Az igazi csoda meg az, hogy saját szülővárosomban, Sopronban láthatom újra a színpadon!

 

Munkácsi Tamás: - Először is egy kisebb sokk, majd az első gondolat, hogy van akkora harcos, hogy meggyógyul és olyat énekel az arcunkba, hogy besz.runk! Ha te is hallgattad a legújabb Maiden lemezt, akkor belátod, hogy ez így is lett. (nevet)

 

Jósa Tamás: - Lényegében annyi, hogy egy pocsék, sz.r világban élünk. Maffiózók és politikusok élősködnek a normális embereken, vannak akik képesek mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül a mocsokba és pusztulásba taszítani környezetüket és embertársaikat, erre kit talál meg egy ilyen betegség? Azt, aki baromira egészségesen él, hiperaktív, kismillió dologhoz ért, és baromira nem érdemli meg. Ha a rák elvitte volna Bruce-t, nyíltan kijelenthető lett volna, hogy nincs Isten.

 

Szabó Péter: - Leküzdi, mert erős, mint egy bivaly! Persze reméltem, hogy mihamarabb felépül és egészséges lesz.

 

Kiss Dániel: - Nem hittem el! Gondoltam, hogy az elmúlt évek tragédiái után már kicsit visszafogottabb lesz ez a „hullám”, de sajnos ez nem így működik… Az idő nem kímél senkit, és ez alól Bruce sem bújhatott ki, de szerencsére jól jött ki belőle, és teljes erőbedobással nyomják a turnét. Őrizze meg sokáig egészségét ez a zenekar (is), mert szeretnék még egy pár Maiden koncertre eljutni! (nevet)

 

 

 

Cserfalvi Zoltán Töfi: - Egyszeri és megismételhetetlen, amit ők csinálnak. Valójában ez a titka az összes nagy sztárnak, bármilyen zenéről is legyen szó. Minden tag már eleve nagyon egyéni játékstílussal rendelkezik, ha pedig együtt játszanak, akkor tényleg varázslat van. A teljesen egyéni zene mellé pedig olyan látványos színházat építettek fel az évtizedek alatt, ami szinte egyedülálló a rockzenében.

 

Schmiedl Tamás: - Voltak azért nehezebb időszakaik is, de egyre nagyobb legendává, ahogy mondod, dinoszaurusszá váltak! Évtizedeken keresztül minőségi albumokat adtak ki és koncertezés terén is az etalont képviselték. Nagyon karakteres a zenéjük és a zenekart övező képi világ, imidzs olyan jól lett kitalálva, hogy egyrészt megunhatatlan, másrészt az új generációkat újra és újra rabul ejti.

 

Munkácsi Tamás: - Olyan korszakalkotó dalokat írtak és írnak a mai napig, ami egyre több embert vonz. A szerzeményeiknek van mondanivalója, hol mélyebb, hol könnyebben emészthető… valahol az emberek ezt akarják hallani, érteni. Ami pedig nem elhanyagolható tény, hogy élőben azt hallod, ami a lemezen van. Sajnos sok mai zenekar ezt benézi. Rendben, hogy stúdióban jól szól ha van húsz gitársáv, de az élőben illúzióromboló lesz.

 

Jósa Tamás: - Mert nem csak hideg hajrázós heavy metal rifftengereket játszanak, hanem a dalaikat megtöltik gondolatokkal, dallamokkal, és élőben is hozzák a fiatalos lendületet. Sok embert ismerek, aki alapjában nem metal hallgató, de a Maiden a lazasága, kellemes hallgathatósága és énektémái miatt sokszor megfordul a lejátszójukban. Sokat segít az is, hogy megjegyezhető és baromi vagány látványvilág is párosul a zenekarhoz, Eddie-ről egyszerűen nem lehet elég bőrt lehúzni, és ugye az embereket már az olyan apróságok is feltüzelik, hogy a száz feletti Maiden dalból mi az, ami be fog kerülni egy új turné szettjébe. Rengeteg  előadó felett eljárt az idő, de valamiért a Maidennek rengeteg dala örökzöld maradt. Ehhez a zenekarhoz akkor is a legtöbb rock- és metalzenész vissza fog térni, ha már évtizedek óta nem lesznek.

 

Szabó Péter: - Hitelesek még mindig! Ennyi…

 

Kiss Dániel: - Azt gondolom, hogy ha valaki kitart amellett, amit szívvel- lélekkel csinál, abból csak jó születhet. Náluk is ez történt, egy garázsból indult rock történelem van a mai napig is a toppon, egyedi stílussal és mondanivalóval, amivel egy széles réteget szólítottak meg. Bruce Dickinson teátrális előadásmódja, és a zenekar élete a színpadon, maga egy „rock opera”, amit látni kell!

 

 

 

Cserfalvi Zoltán Töfi: - Ha jól számolom, ez lesz a 23. Iron Maiden koncertem. Több országban is láttam már őket, de a legemlékezetesebb talán 1986-ban volt Varsóban. Bár a 2008-as szigetes buli is nagyon különleges volt számomra, mert a Heaven Can Wait-ben sikerült feljutnom hozzájuk énekelni a színpadra. Mielőtt felengedtek, ott voltam a színpad mögött bekészített nyolcméteres Eddie-múmia mellett és az valami leírhatatlan élmény volt! Aztán pedig ott álltam mellettük a színpadon 60 ezer ember előtt és végre egyszer átélhettem azt, amit ők. Életem egyik legnagyobb élménye volt ez! Ahogy néztem most a külföldi koncerteket, idén is egy nagyon látványos show-val készültek, úgyhogy várom már a bulit. Biztos nagyon jó lesz!

 

Schmiedl Tamás: - Hálát adok a sorsnak, hogy 1984-ben ott lehettem az első magyarországi Iron Maiden koncerten a Budapest Sportcsarnok parkolójában. Nem lehet leírni mit jelentett ez akkoriban, mert a mai világban felfoghatatlan. Maga a szabadság eljövetelének a hírnöke volt ez a koncert, az első nyugati heavy metal koncert a szocializmusban! Most is nagy várakozással várom a Volt-os koncertet, nem fogunk bennük csalódni, hatalmas, látványos bulira számítok.

 

Munkácsi Tamás: - 2014-ben voltam először, a budapesti bulin. Számomra különleges koncert volt rögtön, mert a kedvenc lemezem anyagával érkeztek, a 1988-as Seventh Son of a Seventh Son turnéval. Attól függetlenül, hogy a hangzás az elején nem volt tökéletes én ámultam, bámultam, mint taknyos gyerek az első karácsonyi ajándékára. (nevet) Mire számítok? Több ember véleménye volt, hogy a Szigeten nagyon rossz volt a hangosítás, ennek ellenére én pozitívan várom a koncertet. Biztos vagyok benne, hogy ismét egy iszonyat profi műsort láthatunk/hallhatunk Bruce elképesztő éneklésével és sprintjeivel. Az új lemez szerintem nagyon jó lett,várom az új dalokat is élőben a klasszikusok mellett.

 

Jósa Tamás: - Mindet felsorolni elég hosszú lenne, vannak nagyon jó és sajnos rossz élményeim. A legjobb a debreceni Dance of Death turnényitó koncert volt, hatalmas energia volt a csapatban, és a hangzás is teljesen oké volt. Ellenben a Szigeten történt két koncertet nem mondanám pozitív élménynek. Az elsőn még el-el viseltük a hangosítás hiányosságait, de a második, 2010-es buli után azt mondtam, hogy ha egy időgéppel a Led Zeppelint hozzák el, én akkor se jövök többet ki a Szigetre. Mondjuk, ott a totálisan derékbetört Kamelot koncert is beletett... Node az Arénában már volt bizodalmunk, hisz végre ismét saját cájg, saját est, aztán ugye a vélemények vegyesek erről a koncertről, de alapjában véve pozitív irányba dől a mérleg. A Volt-os  koncerttől kicsit tartok, főleg a Szigetes fesztiválélmények miatt, jobban szeretem a bandát önálló esteken, de most mit tegyek, ha ide jönnek? Elmenni gyakorlatilag kötelező, ki tudja, hogy el fognak-e még egyszer jönni idáig? Dickinson betegsége után azért nyilvánvalóvá vált, hogy bármi megeshet, még akkor is, ha vigyáz magára az ember. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretném, hogy még évekig a színpadon legyenek, de én ezt egy jutalomkörnek fogom fel, akárhogy játszanak, akármit, akármilyen hiányosságokkal. Amíg még lehet, őket látni kell.

 

Szabó Péter: - Az elmúlt két évtizedet tekintve minden magyarországi koncerten ott voltam. Úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, amikor anyám rám nyitott az első headbangelős Maiden hallgatás alatt. Ugráltam kiabáltam, fejet ráztam! (nevet) Az előadás minősége osztályon felüli lesz, mint mindig. A show monumentális, olyan amit sosem felejtesz el. Tipikusan olyan élmény, amit hazaviszel és berakod életed vitrinjének felső polcára a legjobbak közé!

 

Kiss Dániel: - Nem volt még lehetőségem eljutni egy koncertjükre sem, eddig csak a lemezek, és a DVD-k voltak az űr kitöltésére… Amit eddig láttam, hallottam a zenekartól, abban nem volt kifogásolható tartalom a számomra. (nevet) Elsősorban zenész füllel élvezem a harmóniákat, majd átadom magam a koncert hangulatának. Jó lesz látni, ahogy Steve Harris ujjat reszel a basszusgitáron, és hallani a fantasztikus szólókat. Nicko pedig majd csak ritkán  bukkan elő a dobok mögül, ami érthető, hisz egy ilyen masszív alapot csak komoly energiával és odafigyeléssel lehet megteremteni, vagyis „levezényelni” egy ilyen bulit. De a kivetítő majd segít a teljes élmény elérése érdekében. (nevet) Elfogult vagyok a bandával kapcsolatban, nagy öröm lesz őket látni a színpadon, ráadásul itt, Sopronban. Szeretném nagy mosollyal és elégedettséggel zárni ezt a koncertet, és úgy érzem, hogy ez teljesülni is fog.