Több száz rabbi állt ki Teherán mellett

Nem minden amerikai zsidó tartja kockázatosnak a megegyezést.

A levelet, amelyet az Aimenu elnevezésű észak-amerikai baloldali cionista szervezet juttatott el a szenátus és a kongresszus tagjainak, a judaizmus "minden irányzatához" tartozó rabbik írták alá. Az akció szervezőinek célja annak megcáfolása volt, hogy az amerikai zsidó közösség minden vezetője ellenzi a "hatok" (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország), illetve Irán által megkötött alkut.
 
Az amerikai törvényhozásnak szeptember 17-ig kell eldöntenie, hogy támogatja-e a bécsi megállapodást, amelyet Benjámin Netanjahu már a megszületése előtt is élesen támadott. Az izraeli kormányfő egyebek között kijelentette: a teheráni vezetés célja az, hogy "letörölje Izraelt a térképről".
 
A kongresszusi jóváhagyás ellenzői és támogatói az egyezmény megkötését követően egyaránt fokozták lobbista tevékenységüket. Több jelentős zsidó szervezet, köztük a Rágalmazás Elleni Liga, az Amerikai Zsidó Bizottság és az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) is a megállapodás ellen foglalt állást,  mint ahogy az ellenzők között van Charles Schumer, a demokraták harmadik rangidős szenátora is, aki az amerikai törvényhozás legrégebb óta szolgálatot teljesítő zsidó tagja.
 
A 340 rabbi arra figyelmeztetett, hogy a megállapodás elutasítása maga után vonja majd a szankciók nemzetközi rendszerének összeomlását, a közel-keleti nukleáris fegyverkezési verseny kialakulását és Izrael elszigetelődését.
 
Az Egyesült Államokban több ezer rabbi szolgálja a zsidó közösséget.
 
A Pew kutatóintézet egy júliusi felmérése szerint az amerikaiak azon 79 százaléka közül, akik hallottak már a megállapodásról, 48 százalék ellenzi és csak 38 százalék helyesli azt. A megkérdezettek 73 százaléka csekély vagy semmilyen bizalmat sem táplál Teherán iránt.