Tömegközlekedéssel szállítják az ebolás holttesteket

Az áldozatok rokonai azért próbálják hazaszállítani elhunyt szeretteiket, hogy a szokásoknak megfelelően otthon készítsék fel lelküket a túlvilágra. A hatóságok figyelmeztetése, miszerint szigorúan tilos hozzányúlni a betegségben elhunytakhoz, több száz éves hagyományoknak mond ellent.
 
A nyugat-afrikai országban törvény tiltja, hogy a fertőző holttesteket elszállítsák arról a településről, ahol a beteg elhunyt. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a szeretteiket hazaszállítani vágyók ezzel a módszerrel próbálják kicselezni a hatóságokat.
 
Sokan abban reménykedtek, hogy sikerült megállítani a járvány terjedését Guineában, az elmúlt egy hétben azonban huszonhét új megbetegedést regisztráltak. A hivatalos adatok szerint az ebolajárvány 2013. decemberi kitörése óta 11 120-an haltak bele a vírus okozta vérzéses lázba Afrikában, az áldozatok tényleges száma azonban ennél jóval magasabb lehet. A fertőzöttek száma 27 ezerre rúg. Sierra Leone és Guinea mellett az időközben ebolamentessé nyilvánított Libériát érintette a legsúlyosabban a járvány.