A januári diáktüntetésen megjelent tábla a közbeszéd részévé emelte, hogy a nők megfelelő arányban kapnak-e szerepet a tankönyvekben. Van kifejezetten olyan tudományág, ami ennek a jelenségnek a vizsgálatára irányul?
Igen, létezik olyan, hogy nőtudomány, amely több tudományterületre bontható. Én kifejezetten nőtörténettel foglalkozom, valamint azzal, hogy hogyan jelennek meg a nők a történelemoktatás tananyagában. Nagyon örültem annak, hogy a diáktüntetéssel kapcsolatban ez a téma is figyelmet kapott, annak főként, hogy nők tankönyvi hiányát maguk a diákok vették észre és fejezték ki igényüket ennek megváltoztatására. A pedagógia sajnos kevésbé foglalkozik azzal, hogy a női témák miképpen jelennek meg az oktatásban, a tantervekben, tananyagban, illetve a tankönyvekben.
Ezt hogy kell elképzelnünk? Milyen formában kellene megjelennie a nőknek, mikor a történelem nagyon sokáig a patriarchális társadalomra épült, ezáltal egyértelműen kisebb szerephez jutottak a nők?
Nyilván van egy ilyen hozzáállás, hogy azért nincsenek benne a nők a tankönyvekben, mert nem is volt lehetőségük részt venni a politikában, akik szerepelnek, azok is azért, mert férfi szerepeket töltöttek be. Itt két nézőpontból is közelíthetünk. Az egyik az, hogy a jelenlegi történelemoktatás nem tisztázza, hogy miért is hiányoznak a nők a történelemből, ezáltal a tankönyvekből. Például sokszor csak annyit közölnek a tankönyvek, hogy a nőknek nem volt szavazati joguk, de arra már nem térnek ki a tankönyvszerzők, hogy azért volt ez így, mert a nőknek hosszú időn keresztül nem lehetett tulajdonuk.Tehát nem azért nem élhettek ezzel a joggal, mert eredendően kevesebbet értek, hanem az akkori patriarchális társadalmi viszonyok nem tették ezt lehetővé. A 2000 után íródott történelemtankönyvekben megpróbáltak nagyobb hangsúlyt fektetni a nők megjelenésére, de a legújabb tendencia ismételten azt mutatja, hogy a nők, a női témák kezdenek visszaszorulni a tankönyvekben. A másik aspektus pedig az, hogy a magyar történelemoktatás legfőképpen politikatörténetre koncentrál, a történelmet a politikával azonosítja, aminek nem feltétlenül kellene így lennie, hiszen a mindennapjaink sem csak a politikáról szólnak. Így viszont a hétköznapok, a mindenkori életviszonyok sem jelennek meg a történelemoktatás során, ennek következményeképpen pedig a nő mint a privát szférában tevékenykedő kimarad a történelemoktatásból.
Biztos, hogy ezt a történelembe kellene beilleszteni? Hiszen napjaink vitái is éppen arról szólnak, hogy túl sok felesleges anyag van az oktatásban. A történelem pedig, ahogy mondtad is, a politikáról szól...
Nálunk. Azonban több külföldi példát is találhatunk arra, amikor is a történelemtankönyvek nem kronologikus és politikatörténeti tematika mentén haladnak, hanem egyéb szempontokat vesznek figyelembe, mint például technikatörténeti, mentalitástörténeti, kultúrtörténeti perspektívákat. Az, hogy egyre többen tartják elavultnak az oktatást és feleslegesnek a sok évszámot, jó érv lehet arra, hogy ne kizárólag politikatörténetet tanítsunk, hanem olyan témákat is, amelyek közelebb állnak a diákok mindennapi tapasztalataihoz. Behozhatnánk például azt, hogy az egyes történelmi korokban hogyan élték az emberek mindennapjaikat, hogyan változtattak ezen a technikai újítások.
Érdekes az is, ha meg is jelennek a nők, milyen szerepben. Egy negyedikes kísérleti tankönyvben például egy nőket értetlennek, butának tituláló vicc szerepel, ahol velük szemben a férfi a tudás birtokosaként tetszeleg. Ez milyen hatással lehet a fiatalokra?
Sajnos gyakori a sztereotípiák megjelenése, sokszor kifejezetten sértő tartalmak is bekerülnek a tankönyvekbe. Az egyik nyolcadikos tankönyvben például szintén egy vicc kapcsán egy sztriptízbári örömlány testesíti meg a „nőt”. Úgy vélem, hogy ilyen témáknak, megfogalmazásoknak nincs helyük a tankönyvekben. Nem ilyen női példákat kellene állítani a diákok elé, hanem olyan nőket kellene felsorakoztatnunk, akik arra ösztönzik a lányokat, hogy aktívan részt vegyenek például a közéletben, tudományos életben. Ne az a nézet épüljön be a lányokba, hogy ők kevésbé okosak vagy tehetségesek, mint a férfiak, csak azért mert az előttük álló minták csak a férfiak tetteit láttatják.
Biztos, hogy ez a jó irány? Erről most a kanadai himnusz jutott eszembe, amit azért írtak át, mert csak a férfiakra utalt a szöveg. Ez például nem számít történelemhamisításnak? Kell utólag ilyen dolgokon változtatni?
Úgy vélem, hogy ez talán már a gendersemlegességnek egy olyan fokozata, amely a társadalom számára nem jár túl sok haszonnal. A gender lényege történeti szempontból az volt eredetileg, hogy a férfiak és a nők szerepét és a közöttük lévő kapcsolatok, viszonyrendszerek történelmi változásait egyszerre vizsgálja, hiszen mindig is közösen alkották a társadalmat és nem célszerű őket egymástól szeparáltan kezelni. Aztán persze, mint minden ideológiának, ennek is megjelentek a szélsőséges képviselői, akik véleményem szerint nem a társadalmi hasznosságot tartják szem előtt. Ha a történelemoktatást nézzük, akkor a nők tankönyvekben való hangsúlyosabb megjelenítésével sem anakronizmust akarunk elkövetni, hanem a történelmet női nézőpontból akarjuk bemutatni, hiszen az emberiség fele mindig is nő volt, tehát nem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy a nőknek nincs történelmük. Ez a megközelítés a napjainkban erősen megbolygatott nemi szerepek meghatározásában is segítséget nyújthatna.
Ragaszkodhatunk még a hagyományos női szerepekhez egy olyan világban, ahol a kapitalizmus mindenkitől a férfias vonások megerősödését kívánja? A nők is dolgoznak, eljelentéktelenedik a családi összetartó szerep, mindenkinek küzdenie kell, mindenkinek helyt kell állnia.
Véleményem szerint fontos lenne, hogy a valósághoz közelítsünk ebben a kérdésben. Egyfelől ott van „a nőnek otthon a gyerek mellett a helye” felfogás, másfelől meg a munka világában való önmegvalósítás kérdése. Egyik sem túl reális alternatíva, hiszen Magyarországon egy nőnek általában család mellett is muszáj dolgoznia, mert egy fizetésből nem lehet megélni, másfelől pedig a munka nem önmegvalósítást jelent a nők számára, hanem kényszert.