Trump megregulázza a washingtoni lobbistákat

Etikai kódexről is tanácskoznak a manhattani Trump-toronyban a megválasztott elnök és munkatársai. Trump egyik választási ígérete az volt ugyanis, hogy szigorú szabályozással szorítja korlátok közé a lobbisták tevékenységét, hogy csökkentse vagy akár meg is szüntesse a politikára gyakorolt befolyásukat.

A terv szerint a kormányzati tisztséget vállalók és a kormányzati adminisztrációban dolgozók a munkahelyükről történő távozásuk után öt éven belül nem tevékenykedhetnének lobbistaként.

Hamarosan eldől, hogy Trump tényleg "lecsapolja-e a mocsarat"

Az, hogy a Donald Trump elnökségéhez fűzött reményekkel ugyanúgy befürdik-e a világ, mint Barack Obama változást ígérő kampányához fűzött bizakodással, hamarosan kiderül.Az üzletemberből lett kényszer-republikánus politikus ugyanis - az agyonhiszterizált, identitáspolitikába fulladó kampány ellenére - főleg azzal az ígéretével került a Fehér Házba, hogy "lecsapolja a mocsarat", azaz keményen rendet vág Washingtonban és felszámolja az ottani korrupt politikai gépezetet.

Trump azt is tervezi, hogy a washingtoni kormányzati hivatalokban nagyarányú személycserét hajt végre: négyezer új alkalmazott felvételét ígéri.

Jason Miller, Trump szóvivője szerdán hangsúlyozta:

Mike Pence leendő alelnök, "kitűnően dolgozik a megválasztott elnök ígéretén, hogy lobbisták egyáltalán ne vegyenek részt az átmenet csapatának erőfeszítéseiben" sem.

Donald Trump vasárnap a CBS televízió 60 perc című esti magazinműsorában sugárzott interjújában így fogalmazott: kezdetben nincs más választása, mint hogy a lobbistákra támaszkodjon Washingtonban, mert "az egész hely egyetlen nagy lobbitársaság", de hozzátette, hogy "fokozatosan kiszorítja őket".

Elemzők szerint Trump dolgát megnehezítheti, hogy terveit a kongresszusban is el kell fogadtatnia, bár Paul Ryan házelnök újraválasztásával a republikánus pártelit - akik szintén ellenérdekeltek a gigakorrupció felszámolásában - már sokkal kisebb eséllyel tudja feltartóztatni a leendő elnököt.

Rosszul taktikázott a republikánus elit? - Paul Ryan marad a szenátusi házelnök

Giuliani egy rendezvényen tett olyan megjegyzést, melyből mindenki arra következtetett, hogy ő lesz a Trump-kormányzat külügyminisztere. Keddre azonban kiderült: túl sok kétes üzleti ügye van Amerika gazdasági vetélytársaival ahhoz, hogy a wahingtoni diplomácia vezetője lehessen. Sajtóértesülés szerint Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt fontolgatja, hogy nem költözik be a Fehér Házba, hanem inkább a XIV.