Rég olvashattunk már olyan irodalmi művet, ami ennyire érzékletesen és részletgazdagon mutatja be az 1916-os erdélyi román offenzívát, majd a központi hatalmak ellentámadását és annak következményeit, valamint a történelmi vérzivatarban forgolódó szereplőket.
Egy vérbeli kaland- és kémregénnyel van dolgunk, melynek minden lapja komoly izgalmakat tartogat, és aki esetleg kételkedne abban, hogy egy eddig főleg a fantasy műfajában alkotó író sikerrel ugorná meg a dokumentumpróza jelentette kihívásokat, arra Vakulya Norbert műve parádésan rácáfol.
Álruhában a Keleti-Kárpátokban és Havasalföldön
A történetet egy 1920-as vonatút foglalja keretbe, mely során a főszereplő, báró Nopcsa Ferenc paleontológus, geológus, Albánia-kutató és a Monarchia hírszerzője mereng az Erdély védelmében tett erőfeszítésein. A cselekmény fonalát 1915-ben veszi föl a regény, és egészen 1917-ig követhetjük Nopcsa intrikákkal, elhivatottsággal és életveszéllyel tarkított történetét.
Anélkül, hogy lelőnénk a lényeget, elárulhatjuk, hogy a báróval együtt végigkalandozhatjuk Erdély legkeletibb csücskét, a szacsali családi birtoktól, a határhegyek felhőkbe vesző legelőin át egészen a Románia területén lévő Szörényvárig vagy Krajováig, ahol Nopcsa a román csapatösszevonásokat és háborús előkészületeket fürkészte.
A főszereplő kifejezetten változatos megpróbáltatások során kénytelen helyt állni: hol a vadonnal és az időjárással küzd, hol a gyanakvó román hatóságok markából kell kicsúsznia, hol pedig a Monarchia területére benyomuló ellenséges sereggel jár haláltáncot.
Nem hiányzik senki és semmi
A regény több szereplő szemszögéből mutatja be az eseményeket, s bár végig Nopcsa Ferencen marad a valódi fókusz, segítőinek és ellenfeleinek tárháza is gazdag: akad itt katonaszökevényből a Monarchia odaadó alattvalójává váló erdélyi román pásztor, erdélyi román diák, cigány örömlány, magyar katonatiszt és a román nézőpontot bemutató áruló. Emellett a kor több történelmi személyiségével is találkozhat az olvasó.
A tragikus sorsú báró regényes életéről kimerítő részletességgel számol be a szerző, jellemét és emberi kapcsolatait, a tudományért és hazájáért való rajongását könnyed természetességgel tárja elénk, mindig a megfelelő formában, a történetbe ágyazva a tényanyagot.
A karakterrajzok és a szereplők sokszínűsége a regény egyik nagy erénye, s bár itt-ott néha túl szűkösnek tűnik a Vihar Erdélyben világa attól, hogy alakjai állandóan keresztezik egymás útját, ez a legtöbb esetben indokolt és életszerű. A főbb karakterek szerethetősége és emberközelisége pedig ahhoz is hozzásegít, hogy ne laposodjon el a jellege miatt néha önismétlésbe hajló történet.
Finom ecsettel és puskatussal festett körkép
A könyv másik nagy pozitívuma, hogy nem finomkodik, nincs benne semmiféle visszamenőleges polkorrektkedés, sem a szereplők viselkedését, gondolkodását, sem az általuk használt beszédmódokat illetően: a brutális román katonák öblöseket káromkodnak, a kiégett cigány prostituált morézik és pajzánkodik, a magyarok pedig oláhoznak, golánoznak és szőröstalpúznak, ahogy a csövön kifér. Ez pedig nagyon sokat hozzátesz az atmoszféra hitelességéhez, hiszen ez a való életben is így zajlott.
A kényes nemzetiségi és ideológiai témák sem számítanak tabunak. A spionkodás során az álruhát öltő nemes úrral együtt pillanthatunk be az árulás előtti erdélyi viszonyokba, az ereje teljében lévő dák nacionalizmustól túlfűtött hegyi pásztorok, a falusi tanítók és a katonaszökevények lelkivilágába:
Vakulya azt is kendőzetlen őszinteséggel mutatja be, mennyire nem kímélték a regáti katonák az őket "felszabadító testvérként" váró erdélyi románokat, hogy rabolták ki, kínozták, becstelenítették meg vagy éppen gyilkolták le őket a magyar civilekkel együtt.
A szerző azt sem fél bemutatni, mennyire lenéző Nopcsa és mennyire ellenszenves a magyar elit a Monarchián kívüli románsággal szemben, ahogy az arisztokratikus dölyf is fel-felüti fejét a báró viselkedésében.
A bécsi udvar kétszínűsége és nemtörődömsége is világosan kiolvasható a sorokból, ami folyamatosan erősíti a bizalmatlanság légkörét, mely kiválóan olajozza a történet előrerobogó - bár néha meg-megdöccenő - gyorsvonatát.
Irány a könyvesbolt!
Összességében elmondható, hogy Maderspach Viktor 1930-as visszaemlékezése - Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig - óta nem nem vehettünk kezünkbe ennyire izgalmas, igaz történeten alapuló könyvet ebből az időszakból, pláne fiatal kortárs szerző tollából.
A Gold Book gondozásában megjelent, 370 oldalas, igényes kivitelezésű, mindössze egy-két apró szerkesztési hibát tartalmazó kötet kiváló nyári olvasmány bárki számára, aki szeretné jobban megérteni és kicsit átélni az 1916-os erdélyi betörést, felkeltette érdeklődését Nopcsa báró alakja, vagy egyszerűen csak egy lendületes és fordulatokban gazdag történelmi kalandregényre vágyik. Vakulya Norbert írói stílusa és a téma izgalmassága garantálja, hogy egy percig sem lesz unalmas az élmény.
Ezért is érdemes kinézni a Könyvhétre
Vakulya Norbert egyébként június 9-én, szombaton délután egy órakor dedikál a 89. Ünnepi Könyvhéten. Ha valaki szeretne találkozni a szerzővel és aláíratná frissen szerzett könyvét, az ne habozzon, és látogasson ki hétvégén a Vörösmarty térre!
Amikor még Károlyi Mihály is a "Kárpátok tigrisének" vallotta magát
Az 1916. augusztus 27-ei román árulásról és Erdély lerohanásáról Bukarest bevételének százéves évfordulója kapcsán már portálunk is készített egy összefoglaló cikket: A világháború kitörésekor még névlegesen szövetségesnek számító Román Királyság 1916 augusztus 27-én támadta hátba az Osztrák-Magyar Monarchiát, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt, sőt kis híján a Tisza vonaláig egész Kelet-Magyarországot.