Valósággá válhat: szegedi családok melegvíz és távhő nélkül

Interjút készítettünk Tóth Péterrel, a szegedi Jobbik vezetőjével. Sajnos, ő sem szolgált jó hírekkel.

Valóban hihetetlen a történet, főleg egy olyan jelentős város esetében, mint Szeged.
 
Csütörtökön már megírtuk, hogy a Szegedi Hőszolgáltató Kft. (SzeHő) engedélyét visszavonta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal április 16-i hatállyal, és a szolgáltatás végzésére kijelölte a városi ingatlankezelőt, az IKV Zrt.-t. Ez nyilvánvaló módon életidegen döntés, és mint kiderült fenntarthatatlan is.
 
Pénteken az önkormányzat egy rendkívüli képviselő-testületi közgyűlést hívott össze, amely azt a feladatot tűzte ki célul, hogy valahogy megoldja a kialakult helyzetet. Nos, ez maradéktalanul nem teljesült, viszont egy személyeskedéstől sem mentes, parázs politikai csatározás vette kezdetét, amely végül számos tanulsággal szolgált a szegedi választópolgárok számára.
 
A beszámolókból egyértelműen kiderült, hogy egyedül Tóth Péter, a Jobbik Szegedi Szervezetének elnöke tett arra kísérletet, hogy a mellébeszélés helyett a felelősök tényleges elszámoltatása is megtörténjen, ugyanakkor az is világossá vált, hogy a nemzeti párt önkormányzati képviselője volt ez egyetlen jobboldali képviselő, aki felszólalt a szegedi családok érdekében.
 
Kezdjük a lényeggel! Lesz melegvíz, illetve fűtés annak a 28 ezer családnak az otthonában? - kérdeztük Tóth Pétert.
 
Mindenképpen biztosítani kell az ellátást - válaszolta a jobbikos politikus.
 
A mai rendkívüli közgyűlésen, az Energetikai Hivatal által hozott határozatot kellett érvényesítenünk, ennek értelmében a száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt-re szállt a működési engedély.
 
Véleménye szerint egy ingatlankezelő vállalat el tudja látni ezt a feladatot?
 
Az IKV Zrt. képtelen ezt a tevékenységet ellátni és ezzel komoly bajba tudja sodorja a szegedi fogyasztókat. A cég 4200 önkormányzati bérlakás és több száz üzlethelyiség bérbeadásával foglalkozik, amiből 800 millió forintos kintlévőséget halmozott fel. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy a Botka László polgármester által vezetett MSZP megszavazta, hogy a következő öt év során 25 százalékkal kell emelni a lakások bérleti díját. 
Az IKV Zrt. Szeged legproblémásabb önkormányzati tulajdonú cége, az átláthatóságra tett javaslatainkat hol az MSZP söpörte le, hol a Fidesz, hol meg az MSZP-Fidesz nagykoalícióban.
 
A testület további 800 millió forintos kölcsönt szavazott meg az IKV működésére. A Jobbik miért tartózkodott?
 
Tiszta lelkiismerettel nem lehetett megszavazni, hogy ez a pazarló cég bármilyen tagi kölcsönt kapjon. Bár nyilván nem lehet a 28.000 szegedi háztartást sem fűtés és melegvíz nélkül hagyni. Ebben a felelőtlen politikai környezetben csak tartózkodni lehetett.
 
Térjünk át a közgyűlésre. A beszámolók szerint kissé egyoldalú volt a vita, és a baloldali össztűz a Jobbikra zúdult.
 
Konkrétan rám, mint a szegedi Jobbik képviselőjére zúdította a baloldal a „Sztálin-
orgonáit”. Nyilván a helyzetüket megkönnyítette, hogy a Fidesz hozzá sem szólt a vitához és lapítottak, mint nyuszi a fűben. A Botka László polgármester azt a látszatot kívánta kelteni, mintha a SzeHő csődjéért egy volt jobbikos képviselő lenne felelős. Az arcátlan hazugságokat pedig nem lehet eltűrni.
 
Világosítson fel minket, most akkor ki a döntéshozó a városban. Egy bizottsági tag, vagy a polgármester? Hol születnek a döntések?
 
A döntések és azok előkészítése a polgármester és az alpolgármesterek felelőssége, minimális szerepe van a bizottságoknak. Ráadásul itt még aránytalanabb az összetétel, mint a közgyűlés egészét tekintve. Botka Lászlót egy hatalmi arroganciával túlfűtött despotaként jellemezném, ami kihatással van az önkormányzat működésére is. Mivel a saját felelősségüket nem akarják beismerni a szocialisták, ezért lett a folyamatosan erősödő Jobbik a célpont.
 
A baloldal mégis a Jobbik felelősségét firtatta.
 
Ez egy kommunikációs fogás, mint például amikor Botka László Ságvári Endrét antifasiszta, demokrata hősként jellemezte. A szocialisták politikai filozófiája szerint minél több pénzt kell eltüntetni majd ráfogni arra a politikai erőre, amelyik elszámoltatná őket.
 
Botka László csúsztat és a felelősséget akarja eltolni. Az is világos, hogy számára már nem a helyi Fidesz jelenti a problémát, az erősödő Jobbik az a kihívás, amivel nem tud mit kezdeni. Ebben az ügyben a Fidesz és az MSZP felelőssége vitathatatlan. A politikusoknak vállalnia kell a felelősséget a döntéseikért, ezt magunkra is érvényesnek tartjuk.
 
Ezért jelentettem ki a közgyűlésen, hogy tegyünk feljelentést, a Jobbik ezt megszavazta volna.
 
A nemzeti ellenzék elkötelezett abban, hogy a stratégiai ágazatok nemzeti tulajdonban maradjanak.
 
Tóth Péter, a Jobbik Szegedi Szervezetének elnöke harcba száll (fotó: szegedma.hu)
 
Mi volt a Jobbik valódi szerepe ebben az ügyben? Mit szavazott meg a párt, milyen pozíciókat töltött be és miért?
 
A Jobbiknak a döntésekben eddig kevés szerep jutott. A tulajdonosi döntéseket - 1999-óta - a Fidesz, majd az MSZP hozta meg. A közgyűlési munkába 2010-től tudtunk bekapcsolódni egy képviselővel.
 
A távhőszolgáltatás kapcsán csak a lakossági érdeket szolgáló korábbi gázbeszerzést támogattuk, és semmilyen adósság csapdát jelentő lépést nem támogattunk és a jövőben sem fogunk.
 
A bizottsági jegyzőkönyvek nyilvánosak és elérhetőek a város honlapján, Botka László állításainak valóságtartalmát könnyű ellenőrizni.
 
Úgy tudjuk, hogy a korábbi hiteleket a szocialisták és a Fidesz együtt szavazta meg.
 
A szegedi közgyűlés 2012-ben a Quaestor-koalíció tagjai egy 400 milliós és egy 650 milliós hitelt szavaztak meg, csak a Jobbik és az LMP képviselője voksolt ellene. Azt a csúztatást próbálta elsütni a baloldali városvezetés, hogy a Jobbik akkori képviselője volt a SzeHő kisebbségi tulajdonosa által delegálva a cég felügyelőbizottságába, de ezzel csak a szegedi választópolgárokat próbálják összezavarni, hiszen egy felügyelőbizottsági tag nincs döntési helyzetben.
 
Egyébként újabb 1 milliárd forintos támogatást szavazott meg a szegedi közgyűlés 2013 decemberében is, ami szintén kizárólag a brókerpártok döntése volt.
 
A Jobbikot az a vád érte, hogy képviselője nem a szegediek, hanem a kisebbségi tulajdonos érdekeit képviselte.
 
Botka László ismételten csúsztatott.
 
A felügyelő bizottság minden tagja a saját vagyonával felel annak érdekében, hogy egy adott önkormányzati cég törvényesen működjön. Ha a kisebbségi tulajdonos érdekében szavazott volna a szegedi Jobbik képviselője, akkor azt a közgyűlésen kellett volna megtennie, semmiképen sem egy felügyelőbizottsági ülésen, ahol csupán ellenőrzik a cég működését, és nem hoznak konkrét döntéseket.
 
Botka polgármester szerint büntetőjogi következményei lesznek az ügynek. Mi erről a véleménye?
 
Mivel a kisebbségi tulajdonosnál váltás történt, és erről nem tájékoztatták az önkormányzatot, a város feljelentette az Alfa-Nova Kft-ét.
 
A lényeg, hogy a Simicska Lajoshoz köthető cégbirodalom tönkretette a Szegedi Hőszolgáltatót, így milliárdos veszteséget okozott a szegedi embereknek, sőt az állami gázártámogatást is elveszítette a város. Botka László eközben a kormány segítségét kéri, ami csak egy politikai húzás, hiszen tudjuk, erre nulla esély, így a szegediek egy brutális távhő díj emelkedésre számíthatnak.
 
Mit tehet a Jobbik ebben a helyzetben?
 
Rengeteg tisztázatlan kérdés van a jövővel kapcsolatban és csak ezek alapos ismerete után tudunk döntéseket hozni.
 
Mindemellett a problémák kezelésére kidolgozott javaslatainkat Szegeden sorra lesöpri a szocialista városvezetés, bár tudják, hogy komoly problémával nézünk szemben, de mégsem tesznek semmit.
 
Az biztos, hogy a jelenlegi városvezetéstől túl sok jót nem várhatunk.
 
Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a távhő szolgáltatással kapcsolatos anomáliák nem csak Szegeden érzékeltetik hatásukat, ezért a Jobbik országos szinten foglalkozik majd a témával.