Varga hárít és vádaskodik a Kun-Mediátor-botrányban

Varga Mihály elmondása szerint nem tudott a Kun-Mediátor Kft. illegális befektetői tevékenységéről, és soha semmi befektetése vagy megtakarítása nem volt a cégnél.

Varga Mihályt - aki 1998-tól 2014-ig a terület egyéni országgyűlési képviselője volt - azzal kapcsolatban kérdezték hétfőn, hogy a karcagi születésű Vadai Ágnes, a DK alelnöke pénteken felszólította, nyilatkozzon arról: ajánlotta-e másoknak a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. szolgáltatásait és neki magának volt-e ott befektetése.

A tárcavezető kijelentette: nem tudott arról, hogy befektetéseket lehet eszközölni a Kun-Mediátornál, nem tudott a cég illegális tevékenyégéről, és soha semmi befektetése vagy megtakarítása nem volt ott.

Konkrétumok nélkül vádaskodott Varga

Hozzátette, érdemes megnézni, hogy Vadai Ágnes és "jeles szocialista politikusok" hol tartották karcagi rendezvényeiket: elsősorban abban az épületben, ahol a Kun-Mediátor szintén üzemeltet hotelt és éttermet. Azt mondta: aki jártas Karcagon, "az nagyon jól tudta, hogy kik segítették Vadai Ágnes korábbi kampányait", de "azt is lehet tudni, hogy ez a csoport nemcsak politikai, hanem vélhetően más jellegű támogatást" is adott a képviselőnek. Ugyanakkor megjegyezte: erről nincs konkrét információja.

Varga Mihály a cég ügyvezetőjére utalva azt mondta: nehezen tudja elképzelni, hogy csak egyvalaki tudott az ügyről. "Mi, karcagiak azért nagyon jól tudjuk, hogy milyen személyi összefüggések vannak Dobrai Sándorné mögött, mellett, tehát nem kell nagyon találgatni, hogy kik azok, akik esetleg még segíthették a tevékenységét" - mondta.

A miniszter megjegyezte: „árulkodónak tartja”, hogy olyan ügyvédek jelentek meg hirtelen, akik „valamilyen politikai szervezethez köthetők vagy kötődnek áttételesen”, két irányból, „egyrészt szélsőjobbról, másrészt a baloldalról”. Emiatt óvatosságra intette a károsultakat azzal kapcsolatban, hogy kit bíznak meg a jogi képviseletükkel.

Az ügy további menetéről Varga Mihály azt mondta: meg kell várni a rendőrségi és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által folytatott felügyeleti vizsgálat végét. Az utóbbi lezárultával derül ki, hogy az a vagyon, ami rendelkezésre áll a károsultak kifizetésére, elegendő-e - mondta.

„Köztiszteletben álló karcagi ember”

A megyei rendőrkapitányság április 14-én tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél - közölték. A cég ügyvezetője, Dobrai Sándorné csütörtökön felkerült a rendőrség nyilvános körözési listájára. A társaság a cégbejegyzésben utazási irodaként szerepel, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkozott. A helyiek szerint a cégvezetés jó viszonyt ápolt a kormányoldallal. Karcag fideszes polgármestere, Dobos László a botrány kipattanása után „köztiszteletben álló karcagi embernek” nevezte az utazási iroda vezetőjét.

Április 15-én az MNB mint felügyeleti hatóság azt közölte, hogy jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indít a Kun-Mediátornál. A nemzetgazdasági miniszter még aznap vizsgálatot kezdeményezetett a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál a cég utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban. A hivatal április 17-én közölte, hogy visszavonta a cég utazásszervezői és utazásközvetítői engedélyét, és az utazási vállalkozást törölte a hatósági nyilvántartásából.

A jelenlegi információk szerint 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függően, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen.

Az újabb brókerbotrány károsultjainak megmentése érdekében múlt héten törvénymódosítást nyújtott be a Jobbik, hogy a Quaestor-károsultakkal azonos mértékű és feltételű kártalanításra legyenek jogosultak.