Kiemelten nagy értéke van ma mindennek, ami pártállástól, politikusokhoz fűződő érzelmektől függetlenül fontos az embereknek. Ráadásul sok embernek – ilyenek például az állatok, azon belül is a kutyák, és mindehhez kapcsolódóan az állatvédelem, illetve a felelős állattartásért való küzdelem.
Ez most onnan jutott eszembe, hogy amikor ezeket a sorokat írom, most van éppen 8 éve, hogy Fürge kutyánkat elhoztuk egy állatmenhelyről. Fürgét a faluban csak Columbonak hívják, ami nem is csoda, hiszen ő egy basset hound, vagyis az a fajta, amely a Peter Falk által megformált Columbo felügyelőnek is a hűséges társa a krimisorozatban – a legendás párosnak még szobra is van Budapesten a Falk Miksa utca és a Szent István körút sarkán. Ő az első kutyám, és azután lett része az életemnek, hogy a menhely felhívást tett közzé, miszerint megteltek, és ahhoz, hogy újabbakat tudjanak befogadni, aki teheti, vigyen haza kutyát.
Elmentünk, megmutatták nekünk. Nagyon meglepődtem, hogy ennyire nagy (értsd: hosszú, amolyan mozdony-alkat), aztán kitöltöttük a papírokat. Ekkor még ott maradt, mert amúgy is karanténban volt, és még ivartalanítani is kellett. Néhány nappal később hívtak, hogy elvégezték a beavatkozást, de van egy kis gond a kutyával. „Biztosan valami daganatot találtak nála, és csak pár hónapja lehet hátra, de hát akkor majd annyit lesz velünk” – villant át az agyamon a pesszimista gondolat, de aztán megnyugodtam, mert a gond igazából nem is volt gond, csupán annyi, hogy kiderült, az előzetesen becsült 5 évesnél idősebb, inkább 7 éves lehet. Na, ezért aztán kár volt a dolgot ilyen drámaian felvezetni, de a lényeg, hogy végül 8 évvel ezelőtt azon a június végi napon már vele együtt léptünk ki a menhely kapuján.
Nem fizikai értelemben, valakitől vagy valamitől, annál sokkal jelentősebb, amit kaptam tőle: a feltétel nélküli szeretetet, a ragaszkodást, mindennek a néha megható, néha komikus megnyilvánulásait. Tényleg nem túlzok vele, ha azt mondom, hogy megváltoztatta az életemet. Az élethez való hozzáállást, a szeretet megfelelő értékén való kezelését, a hűséget az iránt, akinek az életünket köszönhetjük.
Fürge most már Fürge bácsi. Nagyon-nagyon bácsi. 15 éves, nem lát, alig hall, gyakran eltéved a házban. De amikor elmegyünk sétálni, mindez nem számít, mert az életszeretete, a kíváncsisága, a vadászösztöne erőt ad neki. Néha, egy-két méter erejéig meg is iramodik, a menetszél által kicsit meglobogtatva a hosszú füleit. Fürgének azóta lett egy barátja is, Bubu, akit az utcáról fogadtunk be. És akit Fürge is befogadott maga mellé, tényleg megható az a kötelék, ami kialakult közöttük.
Hálát adok Istennek azért, hogy Fürge és Bubu által még teljesebbé tette az életemet, és hálát adok azért is, hogy öreg korára gondoskodhatok a kicsit már törődött, vén vérebről. És tudom, hogy vannak hasonló történetei kutyatartó-társaimnak is. Arra buzdítok mindenkit, hogy aki kutyát, macskát szeretne, ha teheti, fogadjon be menhelyről, egyúttal lehetőségei szerint támogasson olyan szervezeteket, amelyek elkötelezettek a felelős állattartás minél szélesebb körben való elterjesztése, illetve az állatkínzás elleni harc mellett.