Vigyázat! Így verhetik át a BKK automatáknál!

Olvasónk csütörtökön a XI. kerületben, a 4-es villamos Budafoki út/Szerémi sor megállójánál akart vásárolni a BKK-automatából egy vonaljegyet, de a gép nem vette be a papírpénzt, amivel fizetett volna.

Ekkor odalépett hozzá egy addig a közelben várakozó fiatal férfi, majd segítséget színlelve felkínált neki vásárlásra egy vonaljegyet. A történet szerint neki volt ugyan bérlete, de akad nála egy jegy is, és mivel látja, hogy gond van, felajánlja segítségét.

Olvasónk az eredeti 350 forintos ár helyett így körülbelül 250 forintnyi apróért meg is vette a segítőkész idegentől a jegyet, majd csak út közben vette észre, hogy arról óvatosan leszedték a korábbi dátumozás pecsétjét, tehát lényegében átverték, és még veszélybe is sodorták.

Azt ugyanis érthető módon senki nem várhatja, hogy az ellenőrök -akik ezúttal szerencsére épp nem jöttek- elhiggyék az utasnak, hogy nem ő próbált meg többször használni egy jegyet, hanem csalás áldozatává vált.

A jegy vasalt volt és pucolt, első pillantásra érvényesítést nem láttam rajta - nyilatkozott az Alfahírnek az átvert utas, akit szerencséjére nem büntettek meg, ellenben a BKK helyett egy jegyhamisító jutott 250 forinthoz, aznap kitudja hányadszorra.

Inkább kért volna 100-200 forintot kajára, hiszen amikor megtehetem, emberséges vagyok és segítek - mondta, hozzátéve: "Már-már azt hittem, csoda történt velem és végre találkoztam egy segítőkész emberrel, de nem így történt."

Elmondta azt is, hogy felkereste a BKK ügyfélszolgálatát, ahol látták a rendszerben, hogy az érintett B58-as azonosítójú gépnél tömeges mennyiségben voltak meghibásodással kapcsolatos bejelentések.

Az új trükkön kívül jellemző még a visszajáró kiadónyílásának eltömítése is, így amennyiben valaki mondjuk nem kapja meg a pénzét, lehetőleg rögtön hívja fel az ügyfélszolgálatot, az automatát pedig ne hagyja ott. A legjobb módszer azonban továbbra is az, ha inkább a bankkártyás fizetést választjuk.