Vizsgálóbizottságot akar a Jobbik a devizahitelek ügyében

Z. Kárpát egy vizsgálóbizottságot szorgalmaz, hogy feltárják az okokat, és szembenézzenek a károsultakkal a kormány képviselői.

Ugyanakkor felháborodtunk azon, hogy a kormányzat a mostani forintosítási akciója során teljes társadalmi csoportokat hagyott az út szélén – hangsúlyozta a politikus. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kormány úgy döntött, nem segít az autóhiteleseken (250 ezer szerződésről beszélhetünk), és nem segít azon szabadfelhasználású hitellel rendelkező embereken (300 ezer szerződés), akik számlákkal tudják bizonyítani, hogy a felvett összeget a lakásukra, otthonukra fordították. Ezek – ebből a szempontból - ugyanolyan lakáshiteleknek minősülnek, csak az ő esetükben ebbe a hitelfajtába kényszerítették bele az állampolgárokat a bankok – tette hozzá.

Z. Kárpát arcátlannak és felháborítónak nevezte azt a kormányzati kommunikációt, amely szerint csak az egyeztetésekben fognak segíteni a hitelkárosultak és a bankok között.

Kijelentését azzal magyarázta, hogy a döntéssel egy időben kötött a kormány egy arcátlan módon nyilvános paktumot a bankszövetséggel, amelynek keretében a kormány vállalta, hogy a kilakoltatások útjába nem emel további gátakat, illetve hogy a magáncsőd intézményét úgy vezeti be, ahogy az a bankok számára elfogadható – fűzte hozzá.

Miközben a bankok túlkapásaitól kell megvédeni az embereket, ehelyett a kormányzat a bankokkal hagyatja jóvá a magáncsődről szóló javaslatot, ez a Jobbik szerint elfogadhatatlan.

A jobbikos honatya elmondta, hogy nagyjából kimerítették a jogi és utcai demonstrációs lehetőségeket, a képviselők figyelmét is felhívták a javaslataikra, ezért most egy vizsgálóbizottság felállításával próbálják elérni azt, hogy végre nyilvánosan is kitárgyalhatóvá váljon ez a probléma.

Továbbra is szándékunkban áll, hogy meghívják a parlamentbe a hitelkárosultak érdekeit védő civilszervezeteket, hogy a vizsgálóbizottság adta kereteken belül, végre nézzenek szembe a fideszes és a szocialista kormányok képviselői, illetve a parlamenti pártok delegáltjai a károsultakkal.

Z. Kárpát emlékeztetett arra is, hogy a Jobbik rendszeresen összehívja a Devizahiteles Kerekasztalt, ahova azonban a civileken és a nemzeti párt politikusain kívül sem a kormány, sem pedig a többi politikai erő nem képviselteti magát, így elmarad az érdekeltekkel történő párbeszéd.

Ezért szorgalmazza a Jobbik, hogy kezdetét vegye a megoldások közös kimunkálása – húzta alá, majd kiemelte, érezzék végre a kormánypárti politikusok azt, hogy ők vannak a polgárokért és nem pedig fordítva.