Washington nem akadt ki annyira a Jobb Szektoron, mint a Magyar Gárdán

Uncle Sam aggódik, de azért annyira nem akadt ki, mint pár évvel ezelőtt a Magyar Gárda miatt.

A kárpátaljai eseményekről John Kirby, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának szóvivője nyilatkozott - írja a mukachevo.net helyi hírportál. „Az erőszak teljességgel elfogadhatatlan. Azt várjuk el, hogy az összes ukrán ember – függetlenül attól, hogy melyik szervezetnek a tagja – tartsa tiszteletben a törvényt és a rendet” – mondta Kirby, megjegyezve, hogy reménykedik a probléma békés megoldásában.

Az egyik újságíró arra volt kíváncsi, mi az Egyesült Államok véleménye arról, hogy egy felfegyverzett, szélsőjobboldali csoport garázdálkodik Ukrajnában. Kirby válaszában aggodalmát fejezte ki a szélsőséges eszmék terjedése miatt, és a leghatározottabb fellépést kérte Kijevtől a fasizmus minden formájával szemben. Annyival intézte el a problémát, hogy

az az ukrán hatóságok kompetenciájába tartozik.

A Magyar Gárdára annak idején lényegesen jobban ráparáztak Washingtonban. A budapesti nagykövetség egy jelentésében "növekvő hordának" nevezte a fegyvertelen szervezetet.

Hogy mennyire bagatell ügyről van szó, azt a KárpátHír cikke jól mutatja. Eszerint a Jobb Szektor ungvári irodájának átvizsgálása során jelentős mennyiségű fegyvert, köztük gépkarabélyt, tölténytárakat, mesterlövészpuskát, célzó- és éjjellátó berendezéseket, kézigránátokat és különböző kaliberű fegyverekhez való lőszereket foglaltak le.

Nem véletlen, hogy az ukrán szolgálatok nem veszik annyira lazára a figurát, mint az amerikai külügy. A Süddeutsche Zeitungnak a Nemzetbiztonsági Tanács egyik névtelenségbe burkolózó magas rangú munkatársa egyenesen "egy új Majdan" lehetőségéről beszélt.

Ez talán egy fordulópont Ukrajna történetében. Holnap vagy holnapután úgy merül majd fel egy ilyen ügy, hogy önkéntesek az állam ellen. Ez halálosan komoly” - mondta a német lapnak a tisztségviselő.