Tavaly májusban (majd júniusban) egy-egy – sokak számára kisebb földrengéssel felérő – „löket” rázta meg a hazai rock/metal színteret. A Lord először azzal a közleménnyel jelentkezett, hogy a 2021-es szezont már nem Beke Márkkal kezdi meg, majd pár hétre rá Gyurik Lajos ’Loui’ jelentette be, hogy ő is távozik a csapatból, 23 év után. A zenekar nem sokkal később meg is nevezte utódaikat: Horváth Zsolt (ex-Deák Bill Blues Band, ex-Tűzmadár) lett az új billentyűs, a dobok mögé Világi Zoltán (Power, ex-Demonlord) ült be. Azóta eltelt bő hét hónap, közel három tucat bulit adott ez a felállás… holnap pedig egy Barba Negrás bulival kezdetét veszi a 2022-es, jubileumi koncertsorozat, így egy merész ötlettől vezérelve meginvitáltuk a két „újoncot”, hogy meséljenek a csatlakozásukról, illetve, hogy milyen élményeket, tapasztalatokat szereztek belépésük óta az idén 50 éves születésnapját ünneplő legendás együttes tagjaként.
- Mi volt a legelső reakciótok a megkeresésre?
Világi Zoltán: - Leginkább meglepett. Erős Attila vázolta a helyzetet, mondtam, hogy kérek egy kis időt, hadd gondoljam át. Cikáztak a gondolatok a fejemben: ott vannak a zenekaraim, a család, vállalkozások, hogy fog beleférni az időmbe mindez, de nyilván gyerekkori kedvenc zenekarban szívesen játszik az ember...
Horváth Zsolt: - Kicsit meglepődtem, mert nem tudtam róla, hogy az elődöm kilépett a zenekarból, de természetesen örültem a megkeresésnek; már csak azért is, mert egy hivatásos zenész számára a legkomolyabb szakmai elismerés egy ilyen kaliberű felkérés.
- Zoli, te már anno doboltál Lord bulikon, igaz beugróként. Akkor hogyan érezted magad? Illetve, megfordult-e a fejedben, ábrándoztál-e azon azóta, hogy egyszer lehet, hogy te leszel a zenekar állandó dobosa?
V.Z.: - Ha jól emlékszem hat koncerten doboltam hat éve, de teljesen meg voltam róla győződve, hogy Loui marad a helyén. Viszont, amikor jött a hívás és vázolták, hogy ő befejezi, akkor más lett a gyerek fekvése… Mert én kitúrni sosem szerettem volna, Attila pedig nyíltan megmondta, ha nem vállalom el, elvállalja más, de jólesett, hogy engem kerestek meg először. Ábrándozni meg csak gyerekkorban ábrándoztam, és az élet úgy hozta, hogy itt vagyok.
- Neked ugye ott a Power zenekar is, ráadásul a belépésed előtt pár hónappal adtatok ki egy méregerős albumot… a társaid hogyan fogadták ezt a hírt? Az felötlött benned, hogy ezzel lehet, hogy vége a saját bandádnak, vagy azonnal azon gondolkoztál, hogy hogyan lehet megoldani, hogy az is működőképes maradjon?
V.Z.: - Nem mondom, hogy mindenki egyformán örült... Voltak is viták. Remélem, ott tartunk, hogy ezeken túlléptünk, bár igazából a Covid-helyzet teljesen tönkre vágta a kis zenekarok eddig sem túl fényes lehetőségeit. Egyszerűen minden tervezhetetlen, van, hogy két héttel a koncert előtt tudom meg, hogy ráérek-e vagy sem, ez pedig azért nem túl jó dolog. Mindenki kivár, halogat, vagy felhívnak szerdán, hogy szombaton mégis mehetnénk zenélni, mert kiesett valaki. Szörnyű a helyzet.
- Zsolti, te 18 év után léptél ki a Deák Bill Blues Band kötelékéből. Mennyit gondolkoztál a döntésen, kikérted-e esetleg más véleményét? Illetve, milyen volt a búcsú?
H.Zs.: - Nyilván nehéz döntés volt, mert szerettem Bill mellett játszani, és közel áll hozzám az a kemény hangzású rhythm & blues muzsika, amit ő képvisel, de a Lord zenei világa is inspirálóan hatott rám. Néhány nagyon közeli barátommal megbeszéltem a dolgot (ők egyébként javasolták a váltást), de valójában a zenekarral való személyes találkozás és az őszinte, közvetlen hangvételű beszélgetés győzött meg arról, hogy ott a helyem köztük. Gyuszi megértette és elfogadta a döntésemet, békében-barátságban elköszöntünk, de azóta is fel szoktuk időnként hívni egymást - azt hiszem 18 év közös munka után ez így természetes.
- Ha visszatekintünk az első közös Lord próbára… Milyen volt a hangulat, hogyan éreztétek magatokat? Miként fogadtak titeket az „öregek”?
H.Zs.: - Nagy meglepetés nem volt, mert már ismertük egymást korábbról mindenkivel; annyi történt, hogy egy intenzív, többnapos próbafolyamat során szépen összeraktuk az egész éves programot. Közben jókat dumáltunk, néha röhögtünk nagyokat, a végére nyilván kellőképpen lefáradtunk, de egy gazdag, színes, pörgős műsorral a kezünkben álltunk fel a hangszerektől.
V.Z.: - Szerencsére jó hangulatban teltek a próbák, minden várakozásaimat felülmúlta. Most is túl vagyunk egy öt napos próbamaratonon, ez meg azért kiveszi az emberből a kakaót. (nevet)
- Hány számot kellett elsőre betanulni?
V.Z.: - 24 dalosok ezek a repertoárok. Nekem csak pár új számot kellett megnéznem, mert a többit együtt szívtam az anyatejjel. Gyerekkorom óta tudtam őket, nem jelentettek problémát. Hétfőn rábólintottam a felkérésre, csütörtökön pedig már együtt játszottunk.
- Ezt megelőzően mennyire volt a hétköznapjaitok része a Lord, azaz hallgattátok-e rendszeresen (vagy elvétve) a zenekar dalait, lemezeit? Figyelemmel követtétek a banda körüli történéseket?
H.Zs.: - Nem mondanám, hogy a mindennapjaim része lett volna a Lord, mert nagyon sok egyéb zenei anyagot kellett hallgatnom és elsajátítanom a munkáim során. De természetesen ismertem a leghíresebb dalokat, többek között azért is, mert korábban sokszor játszottunk egymás előtt-után különböző fesztiválokon; viszont, hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem volt átfogó képem a zenekar teljes munkásságáról. Ezt a hiányosságot nyilván igyekeztem pótolni. Korábban a Ragadozók lemez volt az, amit a leginkább ismertem és kedveltem.
V.Z.: - Az utolsó pár évben nem is nagyon találkoztunk koncerteken sem, mindenki csinálta a saját dolgait. A pandémia aztán meg mindent felforgatott. Az első öt lemez pedig mindig is a kedvenceim közé tartozott fiatal koromban.
- Tavaly nyár óta – ha jól számoltam – közel három tucat koncertet adott a zenekar, játszottatok fesztiválokon és klubokban is. Számotokra – helyszíntől függetlenül – milyen élmény egy-egy Lord buli?
V.Z.: - Igen, elég jó évet zártunk ahhoz képest, hogy júniusban tudtuk csak elkezdeni a koncertezést. Nem mondom, kicsit fel kellett pörögnöm, mert az utolsó esztendőkben ennél kevesebb bulim volt a Powerrel. Utoljára öt-hat éve jártam el ennyit otthonról, de akkor öt zenekarban zenéltem. Ez azért más, vannak roadok, sofőrök, kisegítő személyzet... kicsit könnyebb így azért.
H.Zs.: - Ami nagyon megragadt bennem, azok az állandóan visszatérő arcok, a leghűségesebb rajongók. Nagyon nagy dolog, ha egy zenekarnak ennyire stabil tábora van, és országszerte mindenhol ilyen nagy számban megjelennek a koncerteken a nehéz helyzet ellenére is.
Nem lenne korrekt, ha bármelyik helyszínt kiemelném, mert mindenhol megkülönböztetett figyelemmel és szeretettel fogadták a zenekart, a helyi szervezők is a legtöbbször kitettek magukért, sokszor kedvesen megvendégeltek minket, ami nagyon jólesett; továbbá nagy hálával tartozunk a saját menedzsmentünk felé is, amiért ilyen jó bulikat szerveznek nekünk.
- Picit személyeskednék is, ha belefér… Hogy érzitek, a csatlakozásotok óta változott a hangulat – akár közvetlenül veletek kapcsolatban – a csapaton belül?
V.Z.: - Szerintem jobban összekovácsolódott a banda. Emberileg és zeneileg is. Mindenkivel jó a kapcsolat, nem is tudom, hogy mikor röhögtünk ennyit, ami a próbákat illeti. A régi tagok elmondása alapján, rég működött ilyen harmonikusan a Lord, jó a hangulat, reméljük sokáig így is marad.
H.Zs.: - Az elejétől fogva nagyon jól kijövünk egymással. Ahogy azt már mondtam, mindenkit ismerek régebb óta; az „öregeket” nyilván a bulikból, Frenki az iskolatársam volt (Kőbányán alattam járt egy, vagy két évfolyammal), Zolikát pedig a metalszcénából (ő a Demonlord-ban volt sokáig, én a Tűzmadárban). Az az igazság, hogy itt már nemcsak Misi, meg Attila, hanem mindegyikünk mögött több évtizedes zenei múlt van, éppen ezért mind megtanultuk értékelni azt, ha jó társaságban, jó körülmények között, jó közönség előtt muzsikálhatunk. Mindenki tapasztalta már az ellenkezőjét is, éppen ezért próbáljuk megbecsülni azt, amink van. Nyilván időről-időre vetülnek fel megoldandó kérdések, ilyenkor megvitatjuk a teendőket, aztán valahogy konszenzusra jutunk. Egyébként mindenki szeret mindenkit, nincs szarkeverés - ez nem az a társaság.
- Kissé megcsavarva is feltenném az előző kérdést… a belépésetek miatt, vagy ennek köszönhetően változott-e valami a zenekar előadásának milyenségében, dinamikájában? Illetve, technikailag kellett-e módosítani (bármiben is) az eddigieken?
H.Zs.: - Valamilyen szinten természetesen igen, lévén, hogy kifejezett kérése volt a többieknek, miszerint gondoljam át a nótákat és – nyilván az alapvető, jellegzetes és elengedhetetlen arrange-ok megtartása mellett –, ahol a helyét és szükségét érzem, tegyem bele a saját sound-jaimat, harmóniáimat, hangszerelési ötleteimet. Hallottak már korábban játszani, ismerték a stílusomat, azért is kértek fel engem, hogy csatlakozzak a bandához, nem pedig valaki mást (vagy egy harddisk-et).
Technikailag nagy fennakadást nem okozott a dolog, még az első próbák során összeállítottam egy olyan setup-ot, ami a célnak tökéletesen megfelel, aztán, majd ha változnak az igények, akkor szükség esetén változtatok rajta, de jelenleg erre a három hangszerre ki tudtam mindent osztani, amit akartam.
V.Z.: - Gyurik Lajos mondta egyszer: ha valaki képes hozzáadni zeneileg a Lordhoz, azzal csak nyerhet egy zenekar. De tény, hogy mióta Zsoltika és én beléptünk, sokkal keményebb lett a banda. Azért én mégiscsak inkább a metal világból jöttem, Zsoltika meg rock klasszikusokon nevelkedett, de szerencsére sokan észrevették a változást, és nagyon örülnek ennek.
- És, hogy gondoljátok, „fazonilag” mennyit tesztek hozzá a színpadképhez?
V.Z.: - Nyilván kell egy kis show, őrület, jókedv. Látszódjon, hogy az ember élvezi, amit csinál. Pörgő, szálló és törött dobverőkből biza’ nálam nincs hiány. (nevet)
H.Zs.: - „Színpadképileg” azt tudom hozzátenni, amilyen vagyok, az előadás tekintetében teljesen ösztönös minden gesztusom, mozgásom, mint ahogy a többieké is - már amennyire a billentyűk mögött lehet ilyenről beszélni. Elég jó a csapaton belül a színpadi kommunikáció, mindig igyekszünk az adott szituációkra reagálni. Nem szándékozom semmilyen öncélú, mesterkélt, izzadságszagú show-elemmel bővíteni mindezt; nem fogok a jövőben sem fejen állni, kardot nyelni, vagy gatyára vetkőzni - nem gondolom, hogy feladatom lenne.
- Találkoztatok-e esetleg negatív megnyilvánulással (a rajongótábor, vagy más irányból), mióta a zenekar tagjai lettetek?
V.Z.: - A Lord egy 50 éves zenekar. Azt hiszem, volt már 25 tagcsere, és mindegyikkel változott a banda. A legnagyobb kritika, amit kaptam, hogy lehetek bármilyen jó dobos, nem vagyok a Loui. Ezzel nem tudok és nem is akarok vitatkozni. Elődömnek nagy szerepe volt abban, hogy én dobos lettem, de sosem pályáztam a helyére. És hallani megannyi más dolgot, hogy ez már nem az a Lord, mert nincs Vida, vagy Gidó, vagy Keszei, Paksi, Hollósi vagy Mészáros. Minden kornak megvolt a maga Lordja, ezt el kell fogadni, és a nosztalgia mindig erősebb lesz az emberekben, mint a józan ész. Most ez van, és örüljenek, hogy van.
De amikor olyan kommentekkel is találkozol, hogy ’Jobb a Lord, mint valaha is volt’, az azért jól tud esni.
H.Zs.: - Nem jellemző; úgy tapasztaltam, hogy elfogad és értékel a közönség, aminek nagyon örülök, mert próbálom mindig a tőlem telhető legjobbat nyújtani. Elég maximalista vagyok, úgyhogy remélem, hogyha a saját elvárásaimnak eleget tudok tenni, akkor az másoknak is megfelel.
- Holnap a Barba Negrában indítjátok a 2022-es koncertszezont. Milyen estére készülhetnek a jubileumi év első Lord bulijára kilátogatók?
H.Zs.: - Nagyon színes programmal készültünk, amiben mind a régebbi, mind az újabb albumokról válogattunk nótákat; biztos vagyok benne, hogy mindenki talál majd a kedvére valót - ennél bővebben nem szeretnék „spoilerezni”.
V.Z.: - Egy vadiúj műsort mutatunk be, amire sokat készültünk. Szinte mindegyik lemezt megidézzük majd, a legrégebbitől a legújabbig. Sajnos, itt sem tudunk mindenkinek megfelelni, rengeteg dal van, de reméljük, hogy tetszeni fog a setlist. Találkozzunk a koncerteken!
fotók: Kertész Róbert Fotó