Az eredetileg Bruce Dickinson: What Does This Button Do? címen tavaly megjelent kötet – a Helikon Kiadó gondozásában, és Pritz Péter fordításában – példás gyorsasággal került a hazai piacra, hiszen pár hónapja a magyar kiadást is kézbe foghatták a zenekar rajongói és a heavy metal stílus szimpatizánsai.
Számomra is totál egyértelmű volt a vásárlás, hiszen jelen esetben egy olyan zenekarról, és annak frontemberéről van szó, akik kamaszkorom aláfestő zenéjének egyik legfontosabb „szolgáltatói” voltak, nekem a mai napig hibátlanok és etalonként kezelendők a Maiden ’92-ig megjelent stúdiólemezei, és persze a fenomenális Live After Death koncertalbum.
A 356 oldal terjedelmű elbeszélés során végig főhősünk viszi a szót, és nem is akárhogy. Mivel, egyrészt – és ezt mindenképpen fontos kiemelni – nem kimondottan különböző jópofa sztorik ilyen-olyan rendszer szerint csokorba szedett gyűjteménye a kötet, hanem egy folyamatosan gördülő történet került a lapokra, Bruce eddigi életútjának kiválóan megfogalmazott bemutatása. Másrészt, nem volt külső segítség (társszerző) a megírásában.
Egy nagyon rövid – a könyv megszületésének ötletét elmesélő – epizód megismerése után a kronológia sorrendet betartva a mozgalmas és igen kalandos gyermekkori-, valamint az iskolás évek legfontosabb történéseinek felvázolásával nyit ez az azonnal magával ragadó időutazás, amelyek után érkezünk el – a kórusban ’nem énekes’ minősítést kapott – főhősünkkel a zene, és a kisebb bandák, valamint a Samson-t követően az Iron Maiden világába.
Kissé meglepő módon viszont innentől sem erre van kihegyezve kizárólag a mondanivaló… Mivel Bruce – ellentétben számtalan más rocksztárral – sosem a partikon, és/vagy drogok segítségével kereste a kikapcsolódást, hanem a (Maiden-beli) frontemberi, majd szólóművészi elfoglaltságai mellett vívótermekben, repülőtereken/gépeken, különböző előadásokon, vagy egy írógép mellett töltötte aktívan a pihenésre, feltöltődésre szánt (szabad) idő legnagyobb részét, így ezek elmesélésével sem fukarkodott a négy tucat fejezetre tagolt memoárban, vagyis a hétköznapi életébe is alapos betekintést enged.
A metal színtér egyik legmeghatározóbb zenekarának ikonikus énekese ugyanis civilben az elmúlt évtizedekben nemzetközi szinten elismert vívóként, repülőgép pilótaként, majd repülésoktatóként, rádiós műsorvezetőként, regény- és forgatókönyvíróként, sőt sörfejlesztőként, és motivációs beszédeket tartó előadóként is tevékenykedett, vagy a mai napig is tevékenykedik.
Mindig is irigyeltem egy kicsit azokat az embereket, akiknek valahogy sikerült megoldani, hogy egy napjuk ne csak 24 órából, hanem jóval többől álljon, mert Mr. Dickinson valószínűleg így csinálhatja, másképp nem lenne ideje ennyi mindenre. Lehet tanulni…
Természetesen azért a muzsika, és kiváltképp a Vasszűz, valamint a lemezekkel, a koncertkörutakkal, a tagokkal, és a kiszolgáló személyzettel kapcsolatos legfontosabb közölnivalók sem maradnak ki, de mindvégig „szimpatikus” kontroll alatt tartva a megfogalmazás minőségét és a felelevenített sztorik mennyiségét.
A könyv hangvétele egyszerre szórakoztató és humoros, de elgondolkodtató és tanító is. Nem mellesleg, mire végzünk az elolvasásával, teljes mértékben megismerhetjük a szerző jellemfejlődését és a repülésmániájából fakadó ilyen irányú karrierjének beteljesedését.
Viszont messze elkerüli a bulváros felhangokat, vagy az ilyen jellegű témák beemelését, olyannyira, hogy az Utószóban teljes őszinteséggel írja Bruce: „Amikor elkezdtem az írást, hoztam egy döntést: se születés, se házasság, se válás, legyen szó az enyémről vagy bárki máséról.”
A Nyomokban repülő nehézfémet tartalmazhat alcím is száz százalékosan kifejező, hiszen nem csak a heavy metalról, hanem – mint fentebb már kiderült – különböző repülőgépekről is jócskán esik szó a könyvben. Mint ahogy – többek között – a kötet két legterjedelmesebb témáját adó, az azóta már Scream for Me Sarajevo című dokumentumfilmként is megjelent 1994-es szólókoncertjéről és annak körülményeiről, valamint a rákkal vívott (sikeres) harcáról is.
Az élménydús és inspiráló kötet két blokkra osztva tartalmaz képanyagot, a szöveg tördelése tiszta, könnyen átlátható és olvasható minden oldal, egyedüli negatívumként a fejezetcímek és a fejlécek betűtípusát lehet(ne) megemlíteni, ez kissé méltatlan (értsd: komolytalan) a megjelenéshez és a tartalomhoz.
Utóbbi megjegyzés (lehet) már-már csak kötekedés, és senki kedvét ne vegye el a vételtől, mert minden hazai metal rajongó számára jó szívvel ajánlható a Mire való ez a gomb? (mire véget ér a könyv, a megfejtés is megvan) címmel napvilágot látott magyar nyelvű kiadás!
fejlécfotó: Bruce Dickinson Facebook-oldal