Februárban került a hazai boltok polcaira az eredetileg 2018-ban Heavy Duty - Days and Nights in Judas Priest címmel megjelent kötet magyar fordítása, az Éjjel-nappal Judas Priest, amit a Helikon kiadó Trubadúr sorozatának újabb darabjaként vehettek kézbe a magyar JP rajongók. Az író K.K. Downing gitáros, aki egyik alapítója, és 2011-es kilépéséig (holnap lesz 9 éve, hogy elhagyta a csapatot) egyik állandó dalszerzője is volt a kultikus bandának. Ő az, aki Glenn Tiptonnal párban tökélyre fejlesztette az egész színtérre revelációval bíró ikergitáros hangzást, csúcsra járatta a váltott szólózást, valamint a fémes riffek sokaságával lefektette az alapjait nem csak a heavy metal (lásd még NWOBHM), hanem a speed és a power irányzatoknak is. Sőt, nevéhez fűződik az általa megálmodott és (a zenekarban) bevezetett – de idővel a műfaj művelőinek kötelező viseletévé vált – bőrös, láncos, szegecses imidzs elterjesztése is.
A könyv megvétele több mind kötelező volt számomra, mert, egyrészt, koromnál fogva már a nyolcvanas évek elejétől-közepétől „real-time”-ban követtem a zenekar lemezmegjelenéseit - de természetesen, idővel, visszamenőleg pótoltam a korábbi anyagokat is. Olyannyira, hogy a mai napig az egyik legjobb metal koncertalbumnak tartom (az igaz, kissé kikozmetikázott) ’79-es Unleashed in the East felvételét. (Aminek elkészültéről is lerántja a leplet Ken az egyik fejezetben.) Másrészt, a vásárlás mellett szólt az is, hogy a heavy metal színtér egyik legnagyobb hatású bandájából eddig még senki nem vállalkozott memoárírásra.
Egy rövid – az 1990-es reno-i tárgyalásra igyekvő Judas Priest érzéseit, hangulatát felelevenítő – Prológussal indít a kötet, hogy aztán kronológia sorrendet tartva haladjon a történetmesélés. 260 oldalon keresztül merülhetünk el a kis Ken gyerekkorának, iskolás éveinek, kezdeti zenész szárnypróbálgatásainak, útkeresésének viseltes dolgaiban, magánéleti problémáiban, hogy aztán teljes mellszélességgel az 1969-ben alakult Judas Priest pályájára koncentrálva jöjjön a folytatás. Egymást követik a (több esetben orbitális csajozással megspékelt) lemezfelvételek, teljes egyetértésben zajló vagy a nélküli borítótervezések, sikeres és kevésbé eredményes turnék, humoros anekdoták, illetve a számos kiaknázatlan lehetőség, rossz döntések, szükségszerű vagy váratlan tagcserék, kilépések, valamint a kortárs zenészkollégákkal kapcsolatos tengernyi emlékének felelevenítése.
Az 1951 októberében született Ken gyerekkoráról olvasva, számomra a hihetetlen és a szörnyűséges jelzők ugranak be leginkább, ha valóban minden úgy történt, ahogy itt megjelent – és főhősünk miért vetítene? –, egyenesen csodaszámba megy, hogy az lett belőle, aki… és, ahogy minél több oldalt tudunk magunk mögött, egyre inkább nem lepődünk meg a saját és a zenekar életében bekövetkező egy-egy erősen vitatható döntésen vagy furcsa eseményen, hiszen jelleméből adódóan, sokszor csak sodródott az árral.
Sajnos, leforrázva olvashatjuk azt is, hogy százezrek, milliók kedvenc bandája mennyire nem barátok együttese, de még a kreatív mag (Downig, Tipton, és Halford) is sokszor mennyire csak egymás mellett élte a közös évtizedeket. Tovább szűkítve a kört, a K.K./Glenn páros alkalmanként (egy-egy tenisz- vagy golfparti, netán közös autóvásárlás során) volt kimondottan jó, mondhatni haveri viszonyban, a színpadi- és a dalszerzői munka kivételével nem sűrűn álltak szóba egymással, sőt idővel a köztük lévő, eleinte egészséges zenei/előadói egyensúly is jelentősen megváltozott… és nem Ken felé billent a mérleg nyelve. Ennek miértjére is fény derül, ha nem is azonnal.
Mint ahogy a Metal God 1992-ben történt távozása (majd 2003-as visszatérése), valamint a Ripper-éra felelevenítése is bekerült a sztoriba, ami természetesen 2011-ig, Ken kilépéséig tart. A kötet legvégére egy személyes – a magánéletről, párkapcsolatokról elmélkedő – rész is befért.
Átgondoltam, jól felépítve, lényegre törő megfogalmazásban, néha a fanyar humort is felvillantva kapjuk mindvégig az infókat Kenneth Downing-tól. Hogy a társszerzőként feltüntetett Mark Ellingtonnak ebben mennyi volt a szerepe, azt csak ők ketten tudják…
A könyv külön blokkban egy 16 oldalas, kizárólag fekete-fehér fényképekből álló galériát, valamint egy rövid Köszönetnyilvánítást is tartalmaz, de mivel nincsenek címei az egyes fejezeteknek, így tartalomjegyzék nem készült. A frontfotó kellően látványos és hatásos, a két kihajtható fül esztétikus, az oldalak szövegtördelése kellemes olvashatóságot biztosít.
Az biztos, hogy ennek a kötetnek a hatására sokak picit másabb szájízzel veszik majd elő és hallgatják újra a Judas Priest diszkográfiát. És én személy szerint, az olvasottak tükrében, kíváncsi lennék egy őszinte (!) Glenn Tipton biográfiára is.
Kenhez köthető legfrissebb információ, hogy KK’s Priest néven két ex-Judas Priest taggal – Tim „Ripper” Owens énekessel, és Les Binks dobossal – egy friss zenekart hozott össze. Hármójuk mellé még A.J. Mill gitáros, valamint Tony Newton basszeros sorakozott fel, és már lemezszerződése is van a bandának…
koncertfotó: K.K. Downing’s Steel Mill FB-oldal