„Lex akkugyár”: kiadták a pontosító rendeletet, de nincs a kormány ígéretével összhangban

„Lex akkugyár”: kiadták a pontosító rendeletet, de nincs a kormány ígéretével összhangban

Bár a kormány nevében Gulyás Gergely is pontosítást ígért a gyárakat érintő, homályos kormányrendelet ügyében, mégis felemásra sikeredett a magyarázó miniszteri utasítás.

Megjelent a sokat vitatott, „lex akkugyár” néven elhíresült kormányrendelethez írt magyarázó utasítás, amit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter neve fémjelez. Ez azonban ellentmond annak a korábbi kormányzati közlésnek, miszerint a szabályok alóli kivételezés kizárólag a Dunaferr megmentése érdekében zajlik - írja a hvg.hu.

Szeptember végén egy meglehetősen homályos kormányrendelet jelent meg, amely a veszélyhelyzetre hivatkozva könnyített a szennyező és jogszabályellenesen működő gyárakkal szembeni büntetési gyakorlaton. Magyarán szabálysértés esetén elég írásban vállalniuk, hogy majd megoldják a helyzetet, és például bezárni sem lehet addig az adott üzemet. Kezdetben itt főleg az akkumulátorgyárakra lehetett gondolni, ám később az Energiaügyi Minisztérium közölte, hogy valójában ez a szabály csak működő kohászatokra alkalmazható, jelesül a Dunaferr üzemére. Emellett azt is megígérték, hogy a pontosításra is napokon belül sor fog kerülni.

Az Orbán-kormány igen megengedő szabályozása ellen civilek és az ellenzék is felemelte a szavát, kifejezve tiltakozásukat az akkugyáraknak kedvező koncepcióval szemben. A gödi Samsung-gyár telephelyén például 39 esetben szabtak ki iparbiztonsági bírságot.

Gulyás Gergelyt a szeptember 28-i kormányinfón vonták kérdőre, miért nem változtatnak az egyébként tág kiskaput biztosító rendeleten. A miniszter akkor tett ígéretet, hogy majd személyesen ad ki pontosítást, ez az utasítás látott ma napvilágot. A hvg.hu azonban felemásként értékeli az új miniszteri utasítást, mivel

egyértelműen és kifejezetten kizárja ugyan az akkumulátoripari beruházásokat, üzemeket a lehetőséggel élők köréből, ám nem is szűkíti a kört az ígéretek szerinti működő kohászati üzemekre, a Dunaferre.

Tehát az akkumulátoriparon kívül minden más ágazatra is alkalmazható a megengedő szabályozás, nem csupán a kohászatra.

Az október 11-én hatályba lépő utasítás rögzíti, hogy a kivételes elbánást személyesen Gulyás Gergely engedélyezi, aki az elutasító vagy támogató döntését 15 munkanapon belül hozza meg, és juttatja el a környezetvédelmi hatóságnak. A Miniszterelnökség ennek nyomán kiadott közleményében úgy vélik, a jogi eszközök immár „egyértelmű garanciákat tartalmaznak a környezetvédelmi szempontok érvényesítésére”.

(Címlapkép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 2023. szeptember 30-án. MTI/Vasvári Tamás)