Száz éve vágtattak be a magyar huszárok Bukarestbe

Magyar huszárok bevonulása, középen egy román rendőr
Magyar huszárok bevonulása, középen egy román rendőr

Száz esztendővel ezelőtt robogott be autójával - mindössze három tisztje kíséretében - August von Mackensen német tábornok a román fővárosba. A megszálló német és osztrák-magyar csapatokat puskalövések helyett tisztelgő rendőrök és virágok fogadták.

A világháború kitörésekor még névlegesen szövetségesnek számító Román Királyság 1916 augusztus 27-én támadta hátba az Osztrák-Magyar Monarchiát, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt, sőt kis híján a Tisza vonaláig egész Kelet-Magyarországot. Az első hetekben alig negyvenezer magyar katona, csendőr és vámtiszt állt szemben hatszázezer támadó katonával - ám a román hadseregnek így is csak Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia. Az offenzíva egy hónap alatt kifulladt.

A meglehetősen vakmerő román haditerv alapja az az Antant-ígéret volt, hogy a dél felől a központi hatalmakkal szövetséges Bulgáriával szomszédos ország nem szorulhat két tűz közé, mert Görögország felől a francia és brit csapatok tehermentesítő támadást indítanak. Ez az elképzelés azonban a német származású görög király ellenállásán elbukott (Görögország majd csak az uralkodót megbuktató 1917 nyári puccs után lépett hadba.) A központi hatalmak Makcensen vezette német-bolgár-török csapatai így már szeptember elején offenzívát indíthattak az al-Dunánál. 16-án a bajor hegyi alakulatok, az Alpenkorps (soraikban a fiatal Erwin Rommellal) kelt át a Kárpátokon Erdély felől. Október 21-én Constanta, alig több, mint egy hónappal később pedig már Pitesti is elesett.

Románia három hónap alatt összeomlott,

a dél és nyugat felől is szorongatott hadsereg az utolsó hetekben már nem is visszavonult, inkább fejvesztetten menekült.

Az érdemi segítség nyújtására képtelen Antant a felperzselt föld taktikájára kényszerítette a románokat. Gevanaescu tábornok elkeseredetten jegyezte fel:

"Felgyulladnak a verejtékes munkával megtöltött hombárok, a patakokba roskadnak a hidak, melyek sok millióba kerültek, felrobbantjuk az alagutakat, melyeket annyi fáradsággal évekig fúrtunk. A petróleumkutakat, a nagy benzin- és petróleumraktárakat és a vasúti kocsikat ezerszámra romboljuk el és gyújtjuk fel. A levegőbe röpülnek az arzenálok és lőporraktárak, elpusztítjuk a gyárakat és a malmokat.

Az ország vagyona egészen megsemmisül és e rombolás közepette menekül a megrémült nép."

Az esztelen rombolás eredményeképpen Románia szenvedte el az egyik -. ha nem a - legsúlyosabb nemzeti vagyon vesztést az I. világháború hadviselő országai közül. (Ezt igyekeztek pótolni az 1918 augusztusától Magyarországon zajló példátlan mértékű rablásssal.)

A német-osztrák-magyar csapatok december elejére értek el Bukarest közelébe, amelyet sokan bevehetetlennek tartottak, mivel Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb erődrendszere védte. A kormány azonban mégis a menekülés és a főváros feladása mellett döntött. Mackensen a város rommá lövetésével fenyegetett, ha a védősereg nem adja meg magát - ám dörgedelmes üzenetét már nem volt, aki átvegye. Bukarestben ugyanis december 5-ére már nem maradt védősereg. A német tábornok ekkor autóba ült, és jó tíz kilométerrel megelőzve saját csapatait, elsőként robogott be a városba - ahol legnagyobb megdöbbenésére

nem ellenállás és golyózápor fogadta, hanem üdvözlések és virágok.

Az első fegyveres román, akivel találkozott, egy lovasrendőr volt, akinek az volt a feladata, hogy útbaigazítsa őt a városháza felé.

"Itt-ott hurrát és német kiáltásokat lehet hallani. Hát nem vagyunk az ellenség fővárosának kellős közepén? Nincsen háború? Álom ez, ami elvakít bennünket? Még néhány órával ezelőtt nem néztünk-e súlyos harcok elé? És most?

Ellenséges golyók helyett egy virág talál el bennünket!"

- jegyezte fel a döbbent tábornok.

Hasonló élményekről számol be a magyar huszárok élén Bukarestbe belovagoló Maderspach Viktor főhadnagy.

"A lakosság (...) hurrázott, és az ablakokból virágokat szórt. Mindenki azon volt, hogy kedvünkben járjon. A levantin eleganciával öltözött dandyk, kávéházi oroszlánok és a „profesoarák” (prostituáltak neve a korabeli román szlengben)  itt sem hiányoztak. (...)Majdnem azt a benyomást szereztem,

mintha a lakosság az ellenség bevonulását valami látványos népünnepélynek tekintette volna, nem pedig egy olyan eseménynek, mely minden nemzet történetében mint gyászos és szomorú epizód szerepel."

Nem sokkal később a már megszállás alatt álló Bukarestben is hasonló hangulatot tapasztalt Szádeczky-Kardoss Lajos is. A kolozsvári történész szerint a románok nagy része egyszerűen örült annak, hogy véget ért "a nehéz álomként" rájuk nehezedő háború, és a kabarékban már Bukarest zeppelines bombázásának paródiáján kacagtak.

Végül orosz segítséggel sikerült elkerülni Románia teljes megszállását, a frontvonal megmerevedett a Duna-Szeret vonalánál. Az 1917 októberi pétervári bolsevik puccs, és Oroszország kiszállása a világháborúból aztán megpecsételte az ország sorsát, amely '17 végén kénytelen volt aláírni a fegyverszünetet, a következő év májusában pedig a bukaresti békét. Ebben Bulgáriához csatolták Dobrudzsa nagy részét, a Kárpátok keleti és déli oldalán egy keskeny sáv pedig a Monarchiának jutott.

Romániának azonban még ebből a vereségből is sikerült területi nyereséggel kijönnie.

A breszt-litovszki békében az oroszoktól elcsatolt Besszarábiát ugyanis Romániának ítélték.

A különbéke az Antanttal kötött szerződés felbontását jelentette, így az abban tett területi ígéretek már nem voltak többé érvényesek.Francia patrónusaik azonban tettek róla, hogy a románok ne maradjanak ki a háború utáni zsákmányosztásból:

egy nappal a világháborút lezáró fegyverszünet előtt Románia újból "hadba lépett" Németország és az osztrák-Magyar-Monarchia ellen,

így Trianonban már a győztesek között foglalhattak helyet.