A székesfehérvári rendőrök elfogtak és kuruzslás vétsége miatt kihallgattak egy 18 éves fiatalt - írja a police.hu.
A fiú a napokban hol orvosnak, hol orvostanhallgatónak adta ki magát, és egészségügyi szolgáltatás nyújtott annak ellenére, hogy semmilyen erre jogosító végzettséggel nem rendelkezett.
A feltételezett elkövetőt a székesfehérvári rendőrök december 17-én Veszprém vármegyében fogták el. A fiatalt a rendőrségre előállították, és kuruzslás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Az ügyről beszámolt az RTL Híradója is, amelyben elhangzott:
az álorvos injekciókat adott be, szakmai gyakorlatokon vett részt, műtőkbe is belépett.
Az érintett intézményekben azonnali belső vizsgálatot rendelt el az Országos Kórházi Főigazgatóság. Az OKFŐ szerint „az ismeretlen jelenléte egyetlen betegnek sem okozott további egészségkárosodást, egészségromlást".
Hogy miért nem tűnt fel senkinek, hogy egy vadidegen ember járkál és intézkedik fehér orvosként az intézményben, egyelőre nem tudni.
Az egyre súlyosabb orvoshiánynak köszönhetően könnyen lehet, hogy meg sem kérdezték, ki az az új "kolléga", csak örültek a váratlan segítségnek.
Hordozható TB lehet a megoldás
A magyar egészségügy súlyos hiányosságainak orvoslására a Jobbik azt javasolja, hogy a kötelezően befizetett TB-járulék egy részét bizonyos feltételek mellett a magánegészségügyben is fel lehessen használni.
Már eddig is egyre komolyabb feszültségeket okozott, hogy a kötelezően fizetett TB-járulékon kívül egyre több ember kényszerül arra, hogy a magánegészségügyben költsön el komoly összegeket.
A jelenségre Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője hívta fel a figyelmet november 18-i sajtótájékoztatóján.
"Az emberek a munkájuk nyomán befizetik a társadalombiztosítási járulékot, a különböző adókat, amiből az állam működteti a társadalombiztosítási rendszert és az állami egészségügyet. Ám a várólisták és a hazai egészségügy leterheltsége miatt a betegeknek sok esetben kell választaniuk a magánegészségügyet gyógyulásuk érdekében. Így duplán fizetnek"
- mutatott rá a politikus.
A Jobbik frakcióvezetője szerint
a TB hordozhatóság keretében lehetőség nyílna az államnak befizetett járulékokat, hosszú várólista, vagy helyben el nem érhető egészségügyi szolgáltatás esetén a magánegészségügyben is igénybe venni.
Lukács László György hozzátette: ebben az esetben a társadalombiztosítás akkora összeget állna, amennyiért az állami egészségügyben elvégeznék ezt a beavatkozást. A politikus elmondta: a közeljövőben szakmai és politikai vitát kezdeményezhetnek a tb-járulék hordozhatóvá tételéről.
Leszögezte, a Jobbik egy erős állami egészségügyben hisz, de ahhoz, hogy az állami egészségügy erős legyen, igénybe kell venni segítséget, amely támaszt most az egészségügyi piaci szereplőknél lehet megtalálni.
A probléma súlyosságát és az ennek nyomán kialakuló szakmai vitát az Országgyűlésben Orbán Viktor sem tagadta, ám egyenes választ nem adott arra, hogy a Fidesz támogatná-e ezt az elképzelést.