Idén újabb mélypontot érünk el a születésszámok terén

Idén újabb mélypontot érünk el a születésszámok terén

Akár 10 ezerrel kevesebb gyermek is születhet, mint tavaly.

Az előzetes adatok szerint 2024 novemberében 6196 gyermek született és 10 267 ember halt meg. Az előző év azonos időszakához képest a születések száma 8,4, a halálozásoké 4,7, a házasságkötéseké 12 százalékkal mérséklődött – idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait a 24.hu.

2024 januártól novemberig 71 094 gyermek jött világra, 9,6 százalékkal, 7522-vel kevesebb, mint 2023 januártól novemberig.

A tavalyi év demográfiai negatív rekordot hozott 85 225 gyermek születésével. Az nyilvánvalóan irreális, hogy decemberben egyetlen hónap alatt legalább 14 ezer kisbaba jöjjön világra.

Tehát az adatok szerint minden bizonnyal az idei esztendő újabb népesedési mélypontot jelent.

Beszakadt a teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke is. Idén 1,38, egy évvel korábban 1,52 volt.

Legalább ennyire drámai a népesség természetes fogyásának alakulása:

2024-ben eddig 44 082 fővel kevesebben élünk Magyarországon ez 19 százalékkal több, mint tavaly januártól novemberig.

Házasságot ebben az időszakban 44 550 pár kötött, ami 6,2 százalékkal, 2923-mal kevesebb az egy évvel korábbinál.