A letelepedési kötvényeknek hála kínai és orosz ügynökök tucatjai telepedhettek le az országban

Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak harminc nap áll rendelkezésére a kérelmezők nemzetbiztonsági átvilágítására, ami édeskevés.

Mennyien lehetnek az illegális orosz hírszerzők ma Magyarországon – kérdezte az Index újságírója Katrein Ferenctől.

Az egykori kémelhárító szerint az ő felderítésük és ellenőrzésük egy önálló szervezeti egységet igényelne, hiszen a legnagyobb károkat is ők tudják okozni. Az orosz szolgálatokra a perspektivikus gondolkozás a jellemző, vagyis tíz-húsz évre előre terveznek. A célországokban a hosszú távon fontosnak tartott területeken építik fel a karrierjét az oda betelepített ügynököknek, ilyen például a politika, energetika, rendvédelem, honvédelem, oktatás-tudományos kutatás, média stb. Az oroszok, vagyis akkor még szovjetek ‘88-89-ben látták, hogy vissza fog szorulni a Szovjetunió befolyási övezete és rendszerváltások közelegnek Kelet-Európában, ezért még az utolsó pillanatban intenzív illegális ügynöktelepítéseket folytattak. De a kémeknek ez a korosztálya lassan nyugállományba vonul, ezért az oroszok keresik a lehetőségeket, hogyan lehet úgymond új életeket felépíteni EU-s országokban. Úgy látja, hogy sajnálatos módon erre remek lehetőséget kínál például a magyar letelepedési kötvényprogram. Főleg úgy, hogy az AH-nak harminc nap áll rendelkezésére a kérelmezők nemzetbiztonsági átvilágítására, ami édeskevés.

A lap azzal kapcsolatos kérdésére, hogy a magyar letelepedési kötvényprogramról állítólag az azt kitaláló Rogán Antal kabinetminiszternek és az AH-t is felügyelő Pintér Sándor belügyminiszternek, komoly vitái voltak azt válaszolta:

Ismerve a rendszert,

nagyon komoly kockázat, ha ilyen tömegben engedünk be embereket az EU-ba

főleg olyan helyekről, ahol nem feltétlenül rendelkezünk megfelelő műveleti pozíciókkal. Lehet persze soron kívüli priorálásokat kérni, de azt gondolom, hogy a harminc nap nagyon vékony az ő nemzetbiztonsági átvilágításukra. Ha az ellenérdekelt titkosszolgálatok fejével gondolkozunk, ennél nagyobb ziccer nem is kell. Fordított esetben én sem hagynám ki.

Az Index arra is kíváncsi volt, hogy egy külföldi titkosszolgálatnak megérheti-e a letelepedésért fizetendő 300 ezer eurót egy ügynök betelepítése?

Katrein Ferenc szerint akár még többet is megérhet. Elmondta: az illegális hírszerzők a legértékesebb kapcsolatok. Olyan legendát, személyiséget, élettörténetet lehet nekik felépíteni, amit később rengeteg műveletben lehet majd használni. És mivel nincs közük az adott országban a kolóniához, vagyis a külföldi állam hivatalos szerveihez, diplomáciájához, nem húzzák magukra automatikusan a célország elhárítóit sem. Éppen ezért maga az összeköttetésük is sokkal szigorúbb protokoll szerint zajlik. Ez egy sokkal védettebb, aprólékosabb, hosszabb távú műveleti építkezés, ami a szakma egyik csúcsának számít. A magyar letelepedési kötvényekkel pedig egész családokat telepíthetnek be akár az oroszok, akár a kínaiak. Természetesen más országoknak is van ilyen konstrukciója, kötvényprogramja, de nem olyan biztonsági résekkel, mint a magyarnak.

A teljes interjút ITT olvashatják.