Találja ki! A Fidesz most a multik, vagy a magyar emberek oldalára állt?

Kemény kérdés, de talán az eddigi tapasztalatok segítenek a válaszban.

Sallai Róbert Benedek, a testület LMP-s elnöke által jegyzett közleményben emlékeztetett, 2015-ben a WHO "valószínűleg rákkeltő" anyagok osztályába sorolta a glifozátot, amit több más kutatás megerősített. Hormonkárosító hatása mellett a magzatokban degeneratív elváltozásokat okozhat. Ám mivel a benyújtott indítványát a kormánypárti képviselők lesöpörték az asztalról, ezért kénytelen volt megállapítani, hogy

"a Fideszt most is jobban érdekelte a multik kiszolgálása, mint az emberek egészségének védelme".

Mint az ismert, a glifozát-biznisz egyik legnagyobb haszonélvezője az amerikai központú agrár-kémiai multi, a Monsanto, amely éppenséggel glifozát-rezisztens növényeket gyárt.

Aki etet, az diktál - egy újabb lépéssel közelebb az új világrend

Bár a magyar közvéleményt túlságosan nem hozza lázba legfontosabb természeti erőforrásunk, a termőföld sorsa, nagyon sok komoly erő számol a mezőgazdasággal, illetve azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogyaki etet, az diktál.

A mai napon a másik növényvédelmet érintő LMP-s javaslat sem kapott támogatást a kormánypárti tagoktól, mely a méhgyilkos neonikotinoidok tilalmára irányult. "A Fideszt nem érdekli, hogy a beporzófajok pusztulásával veszélybe kerül a zöldség-gyümölcstermesztés, ezen keresztül az élelmiszerellátás. Méhek nélkül az embereknek sincs túlélési esélye" - értékelte a helyzetet Sallai Róbert Benedek, aki szerint a Fidesz bizonyította, hogy szűk látókörű, és gazdasági érdekeket szolgál: nem számít nekik az emberek egészsége, és a Kárpát-medence értékgazdagságának védelme.