Janiczak Dávid mindent nyilvánosságra hoz, Németh Szilárdhoz pedig beköttetné az internetet

Ózd polgármestere nyilvánosságra hoz mindent, hogy a Fidesz ne hazudhasson róla.

A Jobbik ózdi polgármestere szerdán tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, miután Németh Szilárd bejelentette, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz hivatali visszaélés gyanújával, és kéri az ügyészséget, hogy vizsgálja meg a hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúját is. Németh azért fordul a hatóságokhoz, mert szerinte a jobbikos vezetésű Ózdon egy több mint 400 millió forintos vízminőség-javító tenderen előnyben akartak részesíteni egy céget, amely egy másik pályázónál 10 százalékkal drágább ajánlatot tett.

Janiczak Dávid reagálásában közölte: a polgármesteri irodájában történt lehallgatások során született, majd részleteiben nyilvánosságra hozott felvételeken a pályázatok kockázatelemzése hallható, mert egy szűkös határidejű, rendkívül fontos ügyről volt szó. A városvezető javasolta, hogy mindenki hallgassa meg az általa is feltöltött, vágatlan felvételeket, melyekből szerinte egyértelműen kiderül, hogy a kormánypárti sajtó által kivágott néhány mondat a szövegkörnyezet hiánya miatt manipulatív volt.

Közölte azt is, hogy hamarosan minden felvételt nyilvánosságra fog hozni, amit a lehallgatások során készítettek.

Janiczak Dávid leszámol a Fidesz vádjaival

Mint ismert, a Fidesz azzal vádolta meg a város polgármesterét, hogy az "meg akart szabadulni" az egyik indulótól a város ivóvízhálózatának fejlesztésére kiírt pályázaton.

Janiczak reagált arra is, hogy Németh Szilárd szerint ő három hete nem válaszol a kérdésekre. Emlékeztetett, hogy a felvételek feltöltését már május 9-én megtette, tehát szó sincs arról, hogy bármit is titkolna.

A legnagyobb ellenzéki párt polgármestere kitért arra is, hogy Németh feljelentése elsősorban nem is őket érinti, hiszen az önkormányzat csak az állami ellenőrzést követően, azaz a Széchenyi Programiroda jóváhagyása után dönthetett bármiről is. Szerinte ez is bizonyítja, hogy a Fidesz alelnökének vádjai hamisak, és valójában ezzel „önmagukat jelentenék fel”.

"Láttunk már olyat, hogy egy westernhős lábon lövi magát, és csak este veszi észre. Most is erről lehet szó."

- fogalmazott Janiczak Dávid arra utalva, hogy Németh Szilárd le van maradva. A fideszes politikust egyébként szerdai sajtótájékoztatóján odáig vitte a lendület, hogy azt mondta, „a Fidesz és a kormány 2010-ben egyértelművé tette, hogy a zéró tolerancia híve a korrupcióval szemben”.

A jobbikos polgármester az internet-előfizetésen túl azt is felajánlotta a Fidesz alelnökének, hogy utazzon el hozzá Ózdra, hallgassák meg együtt a felvételeket, és beszéljék meg az azon hallhatóakat. Továbbá – tette hozzá – arra is vevő, hogy egy tévévitában ütköztessék az álláspontjukat az esetről.

"Ózd önkormányzata tisztességes, átlátható és jogszerű munkát végez"

– összegzett Janiczak Dávid hozzátéve, ettől függetlenül sajnálatosnak tartja, hogy négyszemközti beszélgetéseket hallgatnak le az Önkormányzatban, majd ezeket megvágva nyilvánosságra hozzák. Éppen ezért szeretné azt – tette hozzá -, hogy az „átláthatóság kedvéért bárki átláthassa a felvételeket”, mert neki „semmilyen takargatnivalója nincsen”.

Azzal kapcsolatban, hogy miért nem a legolcsóbb pályázatot fogadták el, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfón elhangzott szavait idézte, miszerint „nem mindig a legolcsóbb ajánlat a legjobb”. Janiczak azt mondta, olyan komoly és bonyolult beruházásról volt szó, amihez szakértői értékelésekre volt szükség, ezek pedig arra jutottak, hogy a város jobban fog járni a drágább pályázattal, mert „nem csak az ár az egyetlen tétel, amiből ki kell indulni”.

Közölte: Németh Szilárd egy köztévében bemutatott, néhány mondatban összevágott manipulatív anyagra támaszkodik feljelentésében, márpedig ilyen manipulációt bármilyen beszélgetésből el lehet készíteni. Nekik viszont nincs félnivalójuk, mert tisztességesen jártak el.

Németh Szilárd támadása egyébként kiválóan illeszkedik a kormányzati kommunikációs stratégiák eddig látott működésébe, hiszen folyamatosan olyan témákkal próbálják hitelteleníteni a Jobbikot, amiben az veszélyes lehet a Fideszre nézve a jövő évi választásokon. Látható, hogy miként Vona Gábort homoszexuális vádakkal szerették volna gyengíteni a szavazók előtt, úgy hazudták és hazudják folyamatosan azt is, hogy a Jobbik nem támogatta migráció-elleni Alaptörvény-módosítást, most pedig a Jobbik fő kritikai témáját, a korrupciós vádakat akarják bármi áron Vonáék ellen fordítani.