A diákhitel-tartozás elengedése a Jobbiktól lenyúlt és kiherélt javaslat

A Jobbik vetette fel, de nem különböztette volna meg hátrányosan a férfit.  

2014 októberében Balog Zoltán emberi erőforrások minisztert, idén februárban pedig Varga Mihályt, a Nemzetgazdasági Minisztériumot vezető minisztert is megkereste Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke azzal a jobbikos elképzeléssel, amelynek alapján a gyermeket vállalóktól (a vállalt gyermekek számától függően) részben vagy egészben az államnak kellene átvállalnia a diákhitel-tartozást. Mindkét miniszter az államtitkára útján válaszolt. Rétvári Bence a konkrét javaslatra érdemben nem reagált, ahogyan Tállai András sem adott egyenes választ, helyette egy ködös fejtegetésbe bocsátkozott a kamattámogatásokról.

Tehát akkor még úgy tűnt, hogy a kormány nem tartja a javaslatot jónak, kivitelezhetőnek, követendőnek. Aztán valószínűleg egyszer csak meglátták a naptárban, hogy nincs már egy év se a választásokig, és felütötték az "elutasított, de jó jobbikos javaslatok" című aktájukat, és a kormányfő már kezdte is a sajtótájékoztatóját. Minden bizonnyal így történhetett, bár a Facebookon ismét a művirágokkal díszített Orbán-portrék megosztása mellett örvendő tömegekhez ez az infó már kevésbé jut el. Mi azért megkerestük az ötletgazda Sneider Tamást, hogy mit szól a váratlan fordulathoz.

"Örömmel értesültem Orbán Viktor bejelentéséről, ahogyan arról is, hogy a miniszterelnök is elismerte: a magyarság legsúlyosabb problémája a népességfogyás. Úgy látszik elkezdte olvasgatni a Kimondjuk. Megoldjuk. címet viselő programunkat, amelyben ez pontosan így szerepel" - kezdte válaszát a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke, majd megjegyzezte, hogy elfogadhatatlannak tartja azt, hogy "az eddigi hírek szerint hátrányosan megkülönböztetnék a férfiakat". Mint fogalmazott, a felvetett javaslata nem fogalmazott meg családon belüli diszkriminációt.

"Kérdezem én, ha a születendő gyermek édesapja fizeti a diákhitel-tartozását, görgeti maga előtt annak kamatait, akkor az nem közös családi kasszából von el? Jeleztem már a kormány felé korábban is, hogy ne erősítsenek rá arra a liberális megközelítésre, miszerint a családalapítás és a gyermekvállalás szempontjából az apa megkerülhető és másodlagos. A diákhitel-tartozás elengedésének jelenlegi formája egyértelműen azoknak a legkedvezőbb, akik elváltak, és ahol a nő neveli a gyermekeket. Hátrányos a teljes családban nevelkedőkre, mert az apa diákhitelét nem engedik el, és kimondottan büntetés ott ahol elváltak a szülők vagy tragikus haláleset történt és emiatt a férfi neveli a gyermekeit"

 -  mutat rá Sneider.

Aztán feleveleníti, hogy Vízi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke már 2006-ban felhívta a demográfiai krízisre a figyelmet, ahogy a történelmi keresztény egyházak képviselői részéről is voltak nyilatkozatok, ő maga pedig a kilencvenes évek elejétől foglalkozik ezzel a kérdéssel. "Talán elcsépeltnek tűnhet, de tény: a 24. órában vagyunk!" - húzza alá, és szerinte

"azonnal le kellene állítania a kormánynak a sokmilliárdos propagandát, a társadalom folyamatos hiszterizálását, a haverok közpénzekből történő kitömését, az álcivil, a társadalmi hasznosság vonatkozásában haszontalan kamuszervezetek bujtatott módon, százmilliókkal történő kifizetését",

és mindezek helyett az erőforrásokat a demográfiai katasztrófahelyzet megállítására kellene fordítani.

"Itt kellene egy szabadságharc, ez 'a' nemzeti érdek. Ennek hiányában a Kárpát-medence etnikai aránya menthetetlenül és visszafordíthatatlanul átalakul. A Jobbik 2018-ban megkezdi a programját, amely megállítja a népességfogyást, majd meghozza a szükséges népesedési fordulatot" - teszi hozzá.