A fideszes igazgató kirúgatta a munkavállalókért kiálló szakszervezeti vezetőt

A kormánypárti kötődésekkel bíró hölgy nem sokat ért a melósok gondjaiból, de nem is nagyon érdeklik a munkavállalók.

A Sztárklikk információi szerint Kovács Ferenc szakszervezeti vezetőt azzal a nevetséges indokkal eresztették szélnek, hogy a szervezeti ügyek intézése miatt adott időpontokban nem volt az erőműben kijelölt szolgálati helyén. Ezzel mindössze annyi a bökkenő, hogy az érdekképviseleti vezető írásos engedéllyel volt távol, melyet még az előző két ügyvezető állított ki számára, és a jelenlegi igazgató dr. Sámuel Emese sem vont vissza.

Az intézkedés ráadásul a szakszervezeti vezető törvényes védelméről szóló jogszabályt is sérti.

A dolgozók szerint Kovács bűne az volt, hogy a jelenleg is tartó bértárgyalások során túl határozottan állt ki az alkalmazottak megfelelő bérezése mellett, sőt, kilátásba helyezte: amennyiben nem sikerül olyan közös nevezőre jutni, ami mindkét fél számára elfogadható, a médiához fordul, illetve sztrájkot szervez az erőműben.

Úgy tűnik, ez kiverte a biztosítékot a fideszes városvezetésnél, akik nagy valószínűséggel politikai megrendelésre távolíttatták el pozíciójából.

A feltételezésnek további hitelt ad, hogy Sámuel Emese köztudottan jó kapcsolatokat ápol a helyi vezetéssel:

- az ügyvezető Schmidt Csaba, fideszes polgármester egyik fő bizalmi emberének számít;
- korábban ráadásul a tatabányai városháza vagyongazdálkodási irodáját vezette, ahol állítólag könyörtelenül végrehajtotta a fideszes városatyák minden óhaját;
- remek munkájának jutalma annak a T-Szolnak a vezetői széke lett, ami nemrég azzal került a hírekbe, hogy eladta a város főterének egy részét Orbán Viktor kedvenc strómanjának, Mészáros Lőrincnek.

Mészáros Lőrinc megszerezte Tatabánya főterének a harmadát, nyilvános verseny nélkül

A felcsúti polgármester a főteret birtokló cég harmadát vásárolta meg, a téren egy-két éven belül bevásárlóközpont épül - írja a HVG legfrissebb száma. Az természetesen rejtély, hogy miképp került képbe a megyeszékhelyen is Orbán Viktor cimborája, de azért van pár tippünk.A megyeszékhely vezetői pályáztatás és átlátható verseny nélkül egyeztek meg vele.

Sámuel Emese ezt követően került a Tatabánya Erőmű Kft. élére, holott semmiféle tapasztalattal nem rendlekezett az energiaszolgáltatás területén. Az időzítés ráadásul meglehetősen átlátszóra sikeredett:

a kinevezésre ugyanis pont egy hatmilliárdos fejlesztés előtt került sor; valószínűleg a polgármesternek fontos volt, hogy egy megbízható pártkatona felügyelje a pénzek elosztását.

Az igazgató asszony egyébként magához már korántsem olyan szigorú, mint az átlag munkavállalókhoz, és előszeretettel élvezi ki a Fidesz szolgálatában folytatott ténykedésének gyümölcseit:

a Sztárklikken megjelent képek tanúsága szerint előszeretettel pózolgat kiskosztümben medencés luxusháza előtt, de az sem ritka, hogy a floridai Miami Beachen piheni ki a milliárdok fölötti rendelkezés jelentette stresszt.

Egyébként a keményen dolgozó kisemberekről, és az általuk megérdemelt fizetésemelésről is megvan a maga markáns véleménye. Az alábbi Facebook-bejegyzés világosan mutatja, mennyire tartja a beosztottjait (érdemes megjegyezni, hogy Sámuel Emese, miután észrevette, hogy a magyar sajtó célkeresztjébe került, észveszejtő gyorsasággal törölte magát a közösségi portálról - a szerk.):

A kirúgott szakszervezeti vezető mellett egyébként kiállt a szakszervezet és a cég dolgozói is. Az érdekvédők perrel fenyegetik a vezetést, és tárgyalni akarnak Kovács Ferenc munkaviszonyáról, a volt kollégák pedig munkásgyűlést tartottak és tiltakozó aláírásokat gyűjtenek.

A cégvezetés eközben állítólag a dolgozók megosztásán és megtörésén munkálkodik.

Boda Bánk László, a Jobbik helyi elnöke és önkormányzati képviselője a tegnapi közgyűlésen magyarázatot követelt Schmidt Csaba, fideszes polgármestertől a történtekre, de a város első embere csupán kitárő választ adott a kérdésre, és nem volt hajlandó érdemben a testület elé tárni Kovács Ferenc kirúgásának hátterét.