Népszabadság, LMBTQ-zászló és áthúzott pártlogók a Fidesz-közeli fesztiválon

Népszabadság, LMBTQ-zászló és áthúzott pártlogók a Fidesz-közeli fesztiválon

A Punnany Massif „meg akarta hackelni” a rendezvényt, a Margaret Islandnek pedig többször használt jelképe a szivárványos zászló.

A Margaret Island koncertjén egy szivárványos zászló tűnt fel a zenekar énekesnőjének kezében az Engedd, hogy szabad legyek című dal közben – jelentette a Magyar Hang tudósítója a helyszínről.

„Szeretni csak úgy lehet / Ha szabadon szerethetek / És hidd el, neked is jobb lesz úgy / Hát engedd, engedd, engedd / Hogy szabad legyek!”

– ezeket a sorokat énekelte Lábas Viki, a zenekar frontembere. Az énekesnő a dal közben vette kezébe a kis zászlót, majd azt a közönség egyik, az első sorban álló tagjának adta, aki örömmel fogadta azt – közölte a lap munkatársa.

Az énekesnő a Telex megkeresésére így reagált: „szeretni csak szabadon lehet”. Ligeti Szilvia, a zenekar menedzser hozzátette, hogy a Margaret Island több koncertjén is feltűnt már a szivárványos zászló, például korábban a Budapest Parkban is használták már a jelképet.

A Punnany Massif szintén nem volt polkorrekt csütörtök este. Felcser Máté, a zenekar egyik alapítója a 2016-ban beszántott Népszabadság logójával a pólóján lépett a tusványosi nagyszínpadra. A koncerten egy erősen kormánykritikus számukat is elénekelték, ami alatt több kisebb magyar párt – köztük a KDNP – logója is pirossal áthúzva jelent meg a háttérben. (A Fideszé és a Tisza Párté nem.)

A 444 kérdésére a koncert után azt mondták, a zenéjükbe belefér az is, hogy az érzéseik mellett ilyen üzeneteket is közvetítsenek. „Én azt gondolom, hogy reflektálnunk kell arra, ami történik Magyarországon” – mondta Farkas Roland Wolfie másik alapítótag.

Azt mondta, évek óta hívják őket Tusványosra. „Most pont azért vállaltuk, mert egy picit meg szerettük volna hackelni” – mondta, hozzátéve, hogy bár napközben

„mennek a tudattágító, tudatmódosító beszédek, amikor lemegy a nap, akkor azért jönnek a fiatalok, hogy szórakozzanak”.

„Amióta létezik a Punnany Massif, mi mindig is rendszerkritikusak voltunk. Legyen az jobboldal, baloldal, mi alapvetően nem hiszünk a politikában. Ugyanakkor nagyon zavar minket, hogy kénytelenek vagyunk foglalkozni a politikával és nem a politika foglalkozik velünk [mármint a néppel]” – mondta Wolfie, aki szerint „konkrétan vicc” az, ahogy magyar politikusok előadóknak szólogatnak be.