A párizsi támadót korábban az Európai Bizottság kitüntette a migránsokról szóló riportjáért

A migránsokról készített riportokat.

A 40 éves algériai származású Farid Ikken 2004-ben költözött Svédországba, miután feleségül vett egy svéd nőt. A támadót jelenleg kórházban kezelik, az egyik rendőr kétszer is rálőtt.

Paulina Neuding stockholmi újságíró az Algemeinernek ismertette, hogy a férfi újságírást tanult az Uppsalai Egyetemen, később pedig szabadúszóként több médiumnál is dolgozott. Készített anyagokat a svéd közszolgálati rádiónak is. 2009-ben Ikkent az Európai Bizottság kitüntette a migránsokról szóló kiváló riportjáért. 2013-ban valószínűleg rövid időre visszatért Algériába, onnan pedig Ausztriába utazott. Akik vele dolgoztak, azt mondták róla, hogy egyáltalán nem tűnt iszlamistának. Így fogalmaztak:

„nem volt szakálla, nem viselt különleges ruhát, élvezte, hogy újságíró.”

Nem az első eset

Paulina Neuding azt is elmondta, hogy nem ez az első alkalom, hogy svéd állampolgár is részt vesz hasonló cselekedetben Európában. 2015-ben a párizsi Bataclan elleni támadásban két svéd is szerepet vállalt.

„A svéd hatóságok nagyon lassan értik meg, hogy a dzsihadisták milyen súlyos veszélyt jelentenek.”

 - tette hozzá Neuding, majd bemutatott egy teljesen érthetetlen intézkedést is, ami arról árulkodik, hogy a stockholmi döntéshozók tényleg elveszítették realitásérzéküket az iszlamista terrorizmussal kapcsolatban.

„Három évvel ezelőtt a stockholmi önkormányzat elfogadott egy programot a visszatérő ISIS-harcosokkal kapcsolatban. Ezek között voltak olyan rendelkezések is, amik az egészségügyi ellátásra és a lakhatásra vonatkoztak. A programot később módosították a komoly ellenzéki kritikák miatt, de látható a svéd hatóságok naivitása.”