2017. 06. 17. 08:12

Legalább egy stadionnyi pénzt buktunk a kötvényprogrammal

Ami az államnak veszteség, az a magáncégeknek giganyereség.

A korábban becsültnél sokkal nagyobb veszteség érhette a magyar államot a letelepedési kötvényprogram kamatai miatt- írja a Magyar Nemzet.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által szolgáltatott adatokból kiderült, hogy a letelepedési kötvényprogram indulása óta a magyar adófizetőket 1,2 milliárd forintos kár érte. Ebben nincsenek benne az idei adatok, lapunk számítása szerint az állam akár 13 milliárd forinttal is több kamatot fizetett, mintha a szokásos piaci finanszírozást választotta volna.

A letelepedési kötvényprogram 2013 júniusában indult el, ebben az évben az állampapírok átlagos piaci hozama 4,03 százalék volt, míg a letelepedési papírok után 2,53 százalékos kamatot fizetett az állam. Ebben az évben tehát – költségvetési szempontból – jól járt hazánk a programmal, hiszen az államkassza 2,1 milliárd forintot spórolt. Hasonló volt a helyzet 2014-ben is, miután a piaci kamat 3,74, míg a letelepedési kötvények kamata 2,24 százalék volt. A büdzsé 8,7 milliárd forintot nyert. Fordulópontot a 2015-ös esztendő hozott, hiszen az európai állampapírok hozamai drasztikusan csökkentek, ennek megfelelően a magyar piaci kamatok is visszaestek, az ötéves hazai állampapírok esetében ez 1,35 százalékra zuhant.

A letelepedési kötvények esetében azonban életbe lépett a 2 százalékos törvényi küszöb, amely alá nem csökkenhet a hozamszint. Ebben az évben Magyarország már vesztett a programon, méghozzá több mint 3,6 milliárd forintot - írja a lap.

Tavaly tovább zuhantak a piaci árak, a hagyományos magyar állampapírok már csak 0,58 százalékon forogtak, miközben a letelepedési kötvények után a magyar állam továbbra is vállalta a 2 százalékos luxus kamatot. Tavaly már 8,4 milliárdot bukott a büdzsé, hiszen ennyivel többet fizettünk, mintha piaci körülmények között bocsátott volna ki hazánk állampapírokat. A Magyar Nemzet számítása szerint az idén március végéig futott kötvényprogram csak az első három hónapban további 12 milliárd forintos kárt okozott a magyar adófizetőknek.

Ez amellett, hogy az államnak veszteség, a kötvényprogramot koordináló, többségében offshora cégeknek óriási nyereség. Igen, ezt hívják hűtlen kezelésnek.

letelepedési kötvényeket csak az a nyolc cég jegyezhette le, amelyek engedélyt kaptak az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától. Mivel csak ezek a közvetítő vállalkozások vehették meg az állampapírokat, értelemszerűen náluk landoltak a kötvények után fizetett kamatok is. Egy kivételével pedig olyan adóparadicsomnak számító országokban vannak bejegyezve, mint a Kajmán-szigetek, Szingapúr vagy éppen Liechtenstein.

Az offshore cégek hátteréről bővebben a Magyar Nemzetben olvashatnak.