Jan-Niklas Engels, a Friedrich Ebert Stiftung Budapesti Irodájának igazgatója nyitóbeszédében kiemelte: egyetlen egy munkavállaló sem tiltakozik, ha béremelésben részesül, de tegyük a kezünket a szívünkre,
„nem gondoljuk mindannyian azt, hogy ha megnézzük a teljesítményünket, és az elvárásainkat, akkor túlontúl kevés bérezésben részesülünk?”
Az igazgató szerint nem elegendő arról beszélni, hogy béremelésre van szükség, harcolni kell érte, amihez erős szakszervezetekre van szükség. Beszédében célozgatott rá, hogy a politika háza táján pozitív visszajelzések vannak a bérek témájában, de óvatosan kell kezelni ezeket az ígéreteket, mert a politika nem az egyetlen tényező, amely a béremeléshez vezet.
Az egész régió jövője érdekében béremelésre van szükség
Galgóczi Béla tanulmánya áttekinti a kelet-közép-európai bérek elmúlt húsz évben való alakulását, illetve felsorolja azokat az érveket, amelyek alátámasztják, miért lehetséges, és miért szükséges a béremelés a régióban.
A kutató szerint 1990-től a 2008-as válságig komoly bérfelzárkózás történt a régióban, de a válságot követően ez a dinamika megtorpant, egyes országokban teljesen leállt, vagy lelassult. A reálbérek visszaestek és elmaradtak a termelékenység mögött.
A régiós bérek pedig alacsonyabbak annál, mint amit a gazdaság fejlettségi szintje megengedne. Éppen ezért a megtermelt jövedelem tisztességes elosztása egy teljesen jogos és szükségszerű követelés.
Az alacsony-bér alapú „versenyképességi modell” nem volt egy aktív stratégiához köthető, de a régió ennek a foglyává vált. Így a kialakult kényszerű alacsony-bér szakosodás már a jövőbeni fejlődés korlátjává vált, és a régiót a nemzetközi munkamegosztásban alárendelt, illetve függő szerepben tartja.
Ezt a megállapítást igazolja az a rossz megközelítés, amelyről néhány hete Kövér László fideszes házelnök is tanúbizonyságot tett, amikor arról beszélt, hogy a kelet-európaiak kevesebb fizetéssel is beérik. Később Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tűzoltásként „kijavította” párttársát, és azt mondta: valóban volt olyan időszak, amikor az alacsonyabb bérek versenyelőnyt jelentettek a magyar gazdaság számára, de ez most megszűnik, ha akarjuk, ha nem. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már nem mert belemenni a „bérvitába”, és kitérően úgy fogalmazott, hogy ha Magyarország meg akarja őrizni a versenyképességét, a magyar munkahelyeket, akkor a gazdaságnak egyelőre egy növekedési pályán kell maradnia.
Galgóczi Béla tanulmánya szerint Romániában és Magyarországon csökkentek leginkább a reálbérek 2016-ot összevetve 2008-cal, illetve hazánkban mutatható ki a bérarány legerőteljesebb csökkenése. Továbbá a bérekkel korrigált ipari termelékenység esetében Magyarország bérszínvonala a legnyomottabb. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az egész régióban a fejlődés gátjává vált a munkaerőhiány, amely következménye az elvándorlásnak.
Mindezen problémák konklúziója, hogy az egész régió jövője érdekében béremelésre van szükség.
Egyetértés van a béremelésről, de az összefogás nem elégséges
A rendezvény második felében egy pódiumbeszélgetésen vitatták meg a bértémát. Szó esett a kormány minimálbér-emeléséről, a szakszervezetek fellépésének és kommunikációjának a kritikájáról, valamint a Jobbik béruniós kezdeményezéséről. Igaz, ez utóbbinak az értékelését - bár a beszélgetést moderáló Bombera Krisztina rögtön az elején felvetette - az Alfahír kérdéséig a résztvevők „elkerülték”.
Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi docens szerint bőven van lehetőség a bérek emelésére. A kormány minimálbér-emelésével kapcsolatban megjegyezte: „nagyon jó és így kell csinálni”. Ugyanakkor kritikával illette a szakszervezetek működését, összefüggésbe hozva azzal, hogy míg a CEU-ügy tízezreket tudott mozgósítani, addig a katasztrofális munkatörvénykönyv-módosítása nem váltott ki jelentős tüntetéseket Magyarországon, pedig milliókat kellett volna megmozgatnia. Az okok között említette, hogy a rendszerváltáskor a pártok és a multinacionális cégek váltak az ország központi alapjaivá, a szakszervezetek azonban „a futottak még kategóriának tekinthetőek”.
Kiss Ambrus, a Policy Agenda igazgatója jogosnak nevezte, hogy a szakszervezetek béremeléseket követelnek, de azt is hozzátette: célcsoportokat kellene meghatározniuk. „Ebben a tekintetben van egy erős hiány” – jelentette ki. Példaként említette a kisgyermekes dolgozó nők helyzetét, és azt a 350 ezres dolgozói réteget, amelyet közmunkásként leírt a magyar társadalom, ráadásul a szakszervezetek sem állnak ki mellettük.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke korántsem volt olyan elégedett a minimálbér-emeléssel, mint Pogátsa Zoltán. Szerinte ugyanis azt teljes egészében a vállalati szektor fogja megfizetni. Kiemelte, hogy a szervezetük nagyobb levegőt biztosított volna a vállalkozásoknak arra, hogy fel tudjanak készülni az új helyzetre, akár technológiai váltással, vagy átszervezéssel. De a munkavállalók adóterheinek a csökkentése mellett is érvelt.
Doszpolyné Dr. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke azt hangsúlyozta, hogy tovább kell emelni a béreket, nem szabad megállni a mostani minimálbér-emelésnél. Arra is felhívta a figyelmet, hogy olyan ágazatokban is munkaerőhiány van, amelyeknél eddig ez nem volt megfigyelhető. Ő is kiemelte, hogy csökkenteni kell a munkavállalókra nehezedő terheket és támogatni a munkavállalók juttatásait. Pogátsa szavaira reagálva kifejtette, szerinte a magyar társadalom azokban az ügyekben aktívabb (mint pl. a CEU-ügy), amelyek általános elvek mellett szólnak, és kevésbé fogékony a konkrétabb problémákra.
Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke úgy vélekedett: ha Magyarországon akárcsak egy forintnyi béremelés történik, akkor mindjárt kiváló tanulmányok százai íródnak arról, hogy ez hogyan teszi tönkre a gazdaságot. Szerinte azonban az sokkal rosszabb következményekkel jár, ha milliószámra vannak alulfizetett és rosszul foglalkoztatott emberek az országban. Ha pedig ráadásul mindez nem egy tisztességes adórendszerrel párosul, akkor a feketegazdaság is virágzik.
„Újra el kell érnünk az embereket, ha összefogunk és együtt lépünk, akkor eredményt tudunk elérni”
- fogalmazott a bérek érdekében történő érdekérvényesítés útjáról. Hozzátette: eredményt kell tudniuk elérni a munkáltatóval és a kormánnyal szemben, illetve a munkavállalók védelmének az érdekében. A szakszervezetek céljaként határozta meg, hogy az emberek jól, a normál nyolcórás munkájukból megéljenek.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke Galgóczi Béla tanulmányának méltatta, majd elmondta: a 2008 utáni megszorítások eszközként szolgáltak az Európai Bizottság kezében a költségvetési és támogatási politika befolyásolására. A tanulmányra hivatkozva arról beszélt, teljesen világos, hogy a brüsszeli érdekek mögött, a befektetési érdekek képviselete látszik. Ezt pedig összekapcsolta az adott tagországok kizsákmányolásával.
Pogátsa Zoltán később erre úgy reagált, hogy a magyar kormány érdemtelenül és néha üresen támadja Brüsszelt, olyan dolgokért, amelyekért valójában nem felelős. Ez egy ellenreakciót vált ki az emberekből, és nem hiszik el, hogy Brüsszel, az Európai Bizottság, a Központi Bank és az IMF tényleg tönkreteszi az érdekegyeztetés rendszerét.
Pogátsa azt is mondta: a kormány hazug, hamis módon támadja Brüsszelt, és így nagyon nehéz megmutatni az embereknek, hogy Brüsszel és a kormány is hibás.
A szocialista-liberális kormányzásnak felrótta, hogy az alacsony bérezés modelljét „nyomta”, de rámutatott, ugyanezt teszi most a Fidesz is.
Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke Galgóczi tanulmányát tartja az első lépésnek ahhoz, hogy elinduljanak a bérfelzárkózás irányába. Kiemelte, hogy a foglalkoztatás általános helyzete nagyon rossz, miközben a magyar kormány igyekszik alacsony szinten tartani az életszínvonalat. Szerinte azért, mert a nem bérből élők, pl. a nyugdíjasok még hangosabban kiabálnának, ha nagyobb lenne a nyugdíj és a bérek közötti különbség. Földiák hangsúlyozta, nem ért egyet a kormánnyal, hogy így spórol meg terheket. Kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a közszférában emelkedjenek a bérek.
Kifogások és óvatos tartózkodás a bérunió ügyében
A pódiumbeszélgetés összes résztvevőjének szájából elhangzott, hogy van mit javítani a szakszervezetek fellépésén, összefogásán és kommunikációján. A szakszervezeti vezetők azt is meglobogtatták, hogy kész tervekkel, koncepciókkal készülnek a választási évre, az már kevésbé volt egyértelmű, hogy milyen és mi alapján folytatnának diskurzust a politika résztvevőivel. Az elhangzottak ellentmondásosságát csak fokozta, hogy bár a beszélgetés elejétől fogva témaként volt meghatározva a Jobbik béruniós kezdeményezése, mintha erről tudomást sem vettek volna a résztvevők, pedig a moderátor, Bombera Krisztina nem egyszer szúrta közbe, és próbált álláspontokat kicsikarni. Pogátsa Zoltán elintézte annyival, hogy a Jobbik indított egy népi kezdeményezést, amit bárki csinálhat, ami csak egy honlap ez EU oldalán, ahol bárki bármilyen kérdést feltehet. Doszpolyné Dr. Mészáros Melinda nem ejtette ki a száján a Jobbikot, de érezhetően a pártra és a kezdeményezésére utalhatott, amikor azt mondta, az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét „nem érdemes aprópénzre váltani”.
A bérunió témája ennyiben is maradt volna, ha az Alfahír nem kérdez rá, hogy ha összefogásról, hatékonyabb érdekképviseletről beszélnek, akkor miért nem támogatják azt a nyolc ország képviseletében létrejött polgári kezdeményezést, amely pont a vita lehetőségét vetné fel a bérfelzárkóztatásról, szélesebb körben az Európai Unióban.
Földiák András röviden annyit válaszolt, hogy a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma még nem döntött. Aggályként merült fel, hogy nehogy egy olyan pártpolitikai kampány részesei legyenek, amelynek esetleg megfogható eredménye nem lesz az elkövetkezendő években. Messzinek nevezte, hogy a béruniós kezdeményezésből mikor lesz a magyar dolgozóknak béremelése. De azt is hozzátette: jól meg kell fontolniuk, valószínűleg teljesen nem zárkóznak el.
Kuti László azzal kezdte, hogy kijelentette: nem most fogalmazódott meg az egységes európai bérrendszer igénye, magyar és más országok szakszervezetei részéről is felvetődött már. Szerinte tudomásul kell venni, hogy ez nem megy egy csettintésre, de lehet egy kívánatos cél. Bombera Krisztina közbevetette kérdésként, hogy akkor kooperálnának-e a bérunió ügyében. Kuti kissé homályosan fogalmazva úgy felelt:
„Aki a munkavállalók érdekeit képviseli, azzal mindenkivel le kell ülni tárgyalni, és össze kell fogni, ha kialakul a közös egyetértés.”
Palkovics Imre elmondta, hogy a Munkástanácsok Országos Szövetségének képviseletében személyesen találkoztak Vona Gáborral és Gyöngyösi Mártonnal. Meghallgatták, hogy mit tartalmaz a polgári kezdeményezés, amellyel kapcsolatban megjegyezte: az elképzelésben semmiféle újdonság nincs a számukra, az sem kérdés, hogy fel kell zárkóztatni a béreket, és az sem, hogy ehhez sok mindennek meg kell változnia. Azt azonban hiányolta, hogy a konkrét lépésekről nem esett szó, és az sem volt világos számukra, milyen szerepet tudnának azonkívül vállalni, hogy egy politikai párt számára egy választás időszakban aláírásokat fognak gyűjteni. Arról is beszélt, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elve létezik uniós és hazai szinten is, precízen meg van határozva. Csak az a kérdés, hogy ezt hogyan lehet megcsinálni.
„Találjuk ki, készek vagyunk kitalálni, hogy ezt hogy kell megcsinálni”
– tette hozzá.
Kordás László már annak is örülne, ha Magyarországon a keleti és a nyugati bérek is legalább azonosak lennének, vagy a nemek közötti bérkülönbség szűkülne, illetve a közfoglalkoztatottak bére és a minimálbér legalább ugyanaz lenne. Hozzátette: „van itt dolog országhatáron belül is”, és jó lenne, ha ezekről értelmes párbeszéd zajlana. Azt állította, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetséget nem kereste még meg a Jobbik, így nem is igazán ismerik a polgári kezdeményezés tartalmát. Ellentmondásosan fogalmazott, amikor azt mondta, nem politikai, hanem sokkal inkább szakmai párbeszédet kellene folytatni a bérekről, de abban egyetért, hogy a szakmai párbeszédet megelőzi „valamiféle politikai diskurzus is”.
Doszpolyné Dr. Mészáros Melinda is azt emelte ki, hogy a Liga Szakszervezetek jelezte: nemzetközi és hazai vonatkozásban a polgári kezdeményezés elve már rögzítésre került. Majd lényegében azzal hárított, hogy az Európai Szakszervezeti Szövetség sokkal korábban (ez év februárjától – szerk.) indított egy bérkampányt, amelynek a részletei európai szinten egy közös munkacsoportban kerülnek kidolgozásra. Szakmai elvek alapján történik majd az európai szintű bérfelzárkóztatási programnak és ennek a kommunikációs hátterének a kidolgozása. Szerinte a konkrét kérdéseikre nem kaptak konkrét válaszokat, és „ezekben a részletekben bújik meg az ördög”.
Reagált a béruniós felvetésre a rendezvényen bemutatott tanulmány szerzője, Galgóczi Béla is, aki úgy fogalmazott: valós problémafelvetésre reagál a polgári kezdeményezés, tehát az egy komolyan vehető dolog, de azt el kell kerülni, hogy valami látványos követeléssel nagyon könnyű megoldás illúzióját keltsék, „mert ez nem egy olyan történet, amelyre holnap választ lehet adni”.
Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje és elnöke korábban többször kijelentette: tisztában van azzal, hogy a bérunió ügye egy komplex kérdés, és egy nagyon nehéz küzdelem, amely nem egyik pillanatról a másikra oldódik meg, de a polgári kezdeményezés egyfajta nulladik lépés lehet a megoldáshoz vezető úton. Arról is beszélt, ahhoz, hogy a bérek kiegyenlítődjenek, versenyképes hazai vállalkozások kellenek, ahhoz, hogy a hazai vállalkozások versenyképesek legyenek, egy új kohéziós politika kell, ahhoz, hogy egy új kohéziós politika legyen, lényegében egy új Európai Unió szükséges. Konkrétumokat is említett, és négy vitára alkalmas pontot emelt ki: külön uniós biztos kellene a kelet-közép-európai országok felzárkóztatására, új versenyképességi kritériumokat kéne meghatározni (a kohéziós alapok ne hosszú távú presztízsberuházásokra legyenek elköltve, hanem a hazai kis- és középvállalkozások támogatására), uniós pénzekből biztosított európai bérminimum bevezetése lehetne pl. az oktatásban és az egészségügyben, valamint európai bérsávok megállapítása a multinacionális cégeknél. Vona Gábor és a polgári kezdeményezés képviseletét ellátó Gyöngyösi Márton sajtótájékoztatóik alkalmával nem egyszer elmondták, szakértőket és szakszervezeteket kívánnak megkeresni a konkrét szakmai javaslatok megvitatása, illetve kidolgozása érdekében. Vagyis, amit a pódiumbeszélgetés szakszervezeti vezetői várnak el a Jobbiktól, azt pont ők adhatnák hozzá a polgári kezdeményezéshez, amely uniós színtéren lehetne a hiányolt összefogás érdekképviselete.
Példát vehetnének a Jobbikról a szakszervezetek
Pogátsa Zoltán nem a bérunióra, hanem inkább a Jobbik társadalmi szerepére hívta fel a figyelmet, amikor kijelentette:
a párt a legjobb példa arra, mennyire nincs értelme arról beszélni, hogy az emberek nem tudnak összefogni.
Szerinte gondoljon bárki bármit a Jobbikról, gyakorlatilag a semmiből épült fel egy mozgalom, elment, megcsinálta a talpas munkát vidéken, szervezeteket hozott létre, megteremtette a saját imidzsét, kommunikációját, kiépített magának egy jelenlétet, és még egy olyan problémát is, mint a bérkérdés, iszonyú hatékonyan tud megjeleníteni. A közgazdász hangsúlyozta, hogy ilyet nem csak a radikális jobboldalnak lehet csinálni, ezekre a szakszervezeteknek, a szakmai szervezeteknek, és még sok mindenki másnak is lehetősége lenne.