Ismét rosszabb a várólistákon szereplő betegek helyzete

A lap arról is ír, hogy A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) legfrissebb adatai szerint a térdprotézist igénylők sem járnak jobban idén, esetükben ugyanis 387-ről 407 napra emelkedett az átlagos várakozási idő. Itt már jóval magasabb az érintettek száma, jelenleg több mint 6000 ember szorulna rá a beavatkozásra, és nekik úgy is többet kell várniuk, hogy közben mintegy 300 beteggel rövidült a lista.

Legtöbben egyébként most is szürkehályog-műtétre várakoznak. Érdekes, hogy ennél a beavatkozásnál pontosan ugyanannyit kell várni, mint tavaly júliusban: 104 napot.

A Magyar Nemzet írásából kiderül, hogy előállt az a paradox helyzet, hogy bár kevesebb a betegszám, várhatóan nem kerülnek sorra hamarabb a páciensek.

Ennek az is az oka, hogy nem a várólista alakulásának vannak egyéb feltételei is, orvosok száma és leterheltsége, a tárgyi feltételek, a műtőhasználati korlátok, a finanszírozási problémák is. Sőt, az sem mindegy, hogy az ország mely területén él a beteg.