2017. 06. 30. 11:12

Bienerth Gusztávot máris lapátra teszik?

Néhány hónap alatt kiderült, hogy Bienerth Gusztáv nem alkalmas a magyar sikersportág, az úszás vezetésére, ezért még a nyáron távoznia kell a szövetség éléről – írja a Népszava.

A lap több, egymástól független, megbízható forrásból úgy tudja, hogy Bienerth Gusztávnak a vizes világbajnokság befejezése után távoznia kell a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) éléről, ahogy egykor az MLSZ-ből, majd a kézilabda szövetségből. Januárban lett a MÚSZ elnöke, de a Népszava hozzáteszi:

hibát hibára halmozott, ráadásul a jogszabályok sem jelentettek számára akadályt.

„A MÚSZ alapszabályával ellentétes elbocsátások, igazgatói kinevezések, követhetetlen pénzköltések, kétes autóbeszerzések kísérték útját. Az utolsó csepp a pohárban az origo.hu-n hétfőn megjelent írás volt, amelyben bárminemű konkrétumok említése nélkül megszellőztette, a MÚSZ elnöksége esetlegesen eljárást kezdeményez a Gyárfás Tamás vezette korábbi szövetségi vezetéssel szemben. Ezután dőlt el végérvényesen, hogy változás lesz a MÚSZ vezetésében a vb után”

- írja a Népszava.