Orbán utasítása: 90 milliót kell átcsoportosítani a szociális támogatásokból a sporttámogatásokra

A sport mindennél fontosabb a kormányfőnek.

A kormányhatárazotban szereplő táblázat szerint a szociális humánszolgáltatók részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatásoktól vonják el a pénzt a sporttevékenységek támogatására.

Az összegből 90 millió a versenysportokra megy működési célú támogatásként, a maradék 315 ezer forintot pedig kincstári díjra és tranzakciós illetékre költik.

Felháborító

A Jobbik részéről Sneider Tamás és Vágó Sebestyén országgyűlési képviselők közleményben reagáltak a döntésre. A párt felháborítónak tartja ezt az intézkedést. Elmondásuk szerint fenntarthatatlan az ágazat bérhelyzetének rendezetlensége, emiatt előbb vagy utóbb össze fog omlani a szociális- és gyermekvédelmi rendszer.

"Felháborító és elkeserítő az, hogy Orbán Viktornak és a kormánynak meg sem fordult a fejében, hogy ezt a pénzt ágazaton belüli jutalomként, vagy béren kívüli juttatásként adják oda azoknak, akik kemény munkával, ilyen keserves körülmények között is napról-napra fenntartják a rendszert. Felszólítjuk Orbán Viktort és a kormányt, hogy bírálja felül a döntését, és adja azoknak ezt a pénzt, akik megérdemlik és akiknek jogosan jár!"

 - áll a közleményben.

Cáfolat, ami nem cáfolat

Cikkünk megjelenését követően reagált az emberminisztérium is, amelyben cáfolták, hogy kevesebb pénz jut az ágazatra, azt viszont nem, hogy valóban átcsoportosítják az összeget:

"A hírekkel ellentétben sem elvonás, sem kevesebb forrás nem érinti a szociális- és gyermekvédelmi területet, a kormány nem vont el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól, ellenkezőleg: több jut a szociális és gyermekvédelmi területre. A szociális ágazatban magasabb iskolai végzettségűeknek és a régebben pályán lévőknek 9 milliárd forintos forrásból lesz biztosítva a béremelés.  A szociális ágazati összevont pótlék emelése majdnem 15 ezer embert érint és átlagosan bruttó 35 ezer forintos béremelést eredményez.
 
A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek.  A kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, de anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat és ehhez a szükséges költségvetési forrásokat biztosította és biztosítani fogja a jövőben is."

Vagyis igaz a hír: tényleg sportra költik a gyerekre félretett pénzt.