Pech: most már tényleg hackertámadás alatt állhat a BKK

Lehet menni a rendőrségre.

A BKK szombat délelőtti közleményében azt írja, folyamatos informatikai támadások és túlterheltség miatt zavar lépett fel a BKK online utastájékoztatási felületeinek működésében (BKK.hu, BKK Info webes és mobilalkalmazás).

A BKK a közösségi közlekedéssel kapcsolatos információkat a BKK Info rádiós tudósításain keresztül és a BKK Facebook oldalán teszi elérhetővé, illetve a forgalmi akadályoknál és forgalmi zavaroknál a helyszíni utastájékoztatást megerősítette.

BKK-sztori: bejelentést tettek „közérdekű bejelentő üldözése" miatt a főügyészségnél

Bejelentéssel élt az ehhez hasonló lépéseiről ismert Tényi István azt követően, hogy a BKK és a T-Systems feljelentett egy etikus hackert, akit végül rendőrök vittek el. A 18 éves fiú 50 forintért tudott bérletet venni, ezt jelezte a BKK felé, de köszönőlevél és boríték helyett jó házmester módjára a rendőrséghez fordultak, Tényi szerint pedig ezzel fennáll a közérdekű bejelentő üldözése szabálysértés gyanúja.

Közölték ugyanakkor, hogy a főváros közösségi közlekedésének kiszolgálása továbbra is zavartalan, és a társaság mindent megtesz a helyzet mielőbbi megoldása érdekében.

Időszakosan a BKK.hu és a t-systems.hu is elérhetetlen.