Nem lesz legális a fű és nem jön az euró sem

A Magyar Liberális Párt - Liberálisok két, a kannabisz legalizálásáról szóló népszavazási kezdeményezést nyújtott be. Az első úgy szólt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon büntetőjogi értelemben a kannabisz ne minősüljön kábítószernek, és a kannabisz (marihuána) fogyasztásának, megszerzésének, tartásának és termesztésének ne legyen büntetőjogi következménye?" 

Az NVB egyhangú döntéssel megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, arra hivatkozva, hogy a kannabisz az Egységes Kábítószer Egyezmény alapján kábítószernek minősül, az ENSZ kábítószer-egyezménye pedig a kannabisszal összefüggő büntetőjogi feladatokat írja elő a részes államoknak. Vagyis a kérdésben rendezett népszavazás nemzetközi kötelezettségből érintő kérdésre vonatkozik, erről azonban nem lehet népszavazást tartani. 

Emellett az NVB szerint a kérdés nem felel meg sem a jogalkotói, sem a választópolgári egyértelműség követelményének, és megtévesztő, mert azt a téves látszatot kelti, mintha kizárólag a marihuána fogyasztásának törvényessé tételéről szólna, miközben a kannabiszból származó egyéb kábítószerek, például a hasis legalizálását is jelenti.

A második kérdés úgy szólt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon a kezelőorvos által meghatározott esetekben gyógyászati célból lehessen kannabiszt fogyasztani, megszerezni, tartani és termeszteni?"

Az NVB ennek hitelesítését szintén egyhangú döntéssel tagadta meg, mert a kérdés nem az Országgyűlés, hanem a kormány hatáskörébe tartozó kérdésről szól. A kérdés emellett nem egyértelmű, mert azt a látszatot kelti, hogy jelenleg nincs jogszabályi lehetőség arra, hogy kannabisztartalmú készítményhez hozzájusson a beteg. 

Euró

Az NVB két, az euró bevezetésére irányuló népszavazási kérdés hitelesítéséről is tárgyalt, mindkettőt Keresztény Zoltán, a Polgári Világ Pártja elnöke nyújtotta be magánszemélyként. 

Az első kérdés úgy szólt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvény megalkotásával kötelezze arra a kormányt, hogy Magyarország az euróövezethez való csatlakozása érdekében hivatalosan kérje felvételét az európai átváltási árfolyam-mechanizmus (ERM II.) rendszerébe?"

Az NVB többsége ennek a hitelesítését arra hivatkozva tagadta meg, hogy a kérdés nem az Országgyűlés, hanem a kormány és a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartozik. Emellett az alaptörvény módosítására irányul, amely rögzíti, hogy Magyarország hivatalos pénzneme a forint, így tiltott tárgykört érint. Az NVB szerint mindezeken túl megtévesztő is, mert a választópolgárokban azt a téves látszatot keltheti, hogy az euró bevezetéséről döntenek, miközben elfedi a tényt, hogy a közös valuta bevezetéséhez további konvergenciakritériumokat is teljesíteni kell. 

A második kérdés úgy szólt:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az euróövezethez való csatlakozása érdekében hivatalosan kérje felvételét az európai átváltási árfolyam-mechanizmus (ERM II.) rendszerébe?"

Az NVB többsége lényegében a korábbi kérdésnél felhozott érvek alapján tagadta meg a hitelesítést. 

A határozatok ellen Litresits András, az MSZP delegáltja szavazott, mert nem értett egyet azzal a hivatkozással, hogy a kormány hatáskörébe tartozó kérdésben ne lehetne népszavazást tartani. 

Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.