Egy integráció mind fölött - Tényleg visszafordíthatatlanul gyarmattá váltunk?

A Napi.hu egészen sajátos hangnemben dolgozta föl a Bloomberg Berlinben dolgozó, orosz származású munkatársának Kelet-Közép-Európa gazdasági-politikai helyzetéről szóló írását. Bár a téma nagyon is releváns, főleg a mostani közéleti viszonyok közepette, a messziről jött ember látásmódja és magabiztossága ezúttal nem vált a szerző előnyére.

Azon akár egyből túl is lendülhetünk, hogy a Napi.hu eltartott kisujjal mélymagyarozik, vagy lehülyézi a jobboldali - ó pardon, populista - szavazókat. Elvégre egy gazdasági lapban alapvetés az ilyen szintű minősítgetés, a legnagyobbak is így csinálják. Ja, nem...

Az átvétel tárgya azonban sokkal érdekesebb ennél: Leonyid Bersidszki cikke részben kiváló helyzetképet ad a jelen általános közép-kelet-európai viszonyairól, ám a jövőt nyilván egy olyan eurofil szemüvegen keresztül szemléli, amilyet el is várhatnánk egy olyan orosz véleményformálótól, aki 2011 óta a Media Group Ukraine lektora, 2014-ben, a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolása után, pedig tünteőleg Berlinbe "disszidált".

A "Hogyan gyarmatosította a nyugati tőke Kelet-Európát" című írás fő értéke, hogy imlicit, vagy explicit módon elismeri:

  • a nyugati, és elsősorban német gazdasági érdekcsoportok gyarmatosították Kelet-Európát,
  • a kétsebességes Európai Unió létező valóság, melyben a keleti periféria-tagállamok a gyarmatok,
  • e tagállamok jelenlegi politikai vezetői a látszat ellenére nem függetlenek.

Ezekkel a tézisekkel mára talán senki sem vitatkozik, aki akár felszínesen is ismeri a régió problémáit, ahogy azzal a tényel sem, hogy a térség legnagyobb befektetői mára Németország, Hollandia és Franciország lettek, akik

az itteni munkaerő alkalmazásával anélkül csökkenthetik az előállítási költségeiket, hogy a gyártást túl messzire helyeznék a hagyományos piacaiktól, illetve veszélyeztetnék az otthoni védettségüket.

A kelet-európai gazdaságok tudatos, neoliberális közgazdasági elvek mentén konstruált, évtizedes nyitottságát és emiatt tapasztalható sebezhetőségét is kár volna tagadni, sajnos ez a régió egy olyan jellemzője, amit ma is versenyelőnyként lobogtatnak a hatlmi elit tagjai a globális piacon.

Bersidszki épp ebből szűri le a következtetést, miszerint a magyar, a lengyel, és várhatóan a cseh jobboldali, "populista", vagy magukat annak valló kormányok vezetőinek meg van kötve a keze.

Ki gondolta volna...?

Mégpedig a neoliberális közgazdászok örök mumusa: a potenciálisan mindig kivonuló multik rémképe miatt.

Érdekes, hogy a szerzőhöz hasonló eurofil elemzők rémlátomásaiban - csakúgy, mint a rettegő balliberális "értelmiség" - mindig tele bőrönddel, indulásra készen jelennek meg e nagyvállalatok, mint akik az első, nekik nem tetsző lepkefingra hanyatt-homlok menekülésbe kezdenek, aztán valahogy mégis mindig itt maradnak.

Még úgy is, hogy a csúnya, gaz "populisták" némi látszat-szabadságharcot vívnak ellenük. Bersidszki szerint ugyanis hiába például az Orbán-féle kardcsörtetés a bankok, vagy az áruházláncok ellen, ahogy azt mi is tapasztaljuk, a Fidesz vezetője valódi csorbát sosem ejt a nyugati tőke érdekein.

Londonban sincs kolbászból a kerítés - A brit gazdaságot is "az alacsony fizetések járványa" fertőzi

Evidencia, hogy nem mi vagyunk az egyetlen ország Európában, ahol fontos a bérek ügye, de sokak számára talán meglepő lehet, hogy Kelet-Európa után épp a köztudatban a mesés jólét hazájaként elkönyvelt Nagy-Britanniában forrnak legnagyobb hévvel az indulatok a kérdés körül. Az angol helyzetet ráadásul a terrorizmus kérdése is tovább bonyolítja, akárcsak a "haknigazdaság" egyre nagyobb térnyerése.

Bersidszki szerint ezt a perifériaállamok nem is tehetnék meg, mivel a kelet-európai gazdaságok olyan mértékben függnek a külföldi befektetésektől, hogy nem kockáztathatják a valódi változást, hisz azzal elijesztik a nagytőkét, és oda a mesés gazdagság és a tejjel-mézzel folyó Kánaán, amit egyébként a multik teremtenek...

"Kelet-Közép-Európának az az érdeke, hogy az európai integráció bajnoka legyen, ahogy korábban az uniós csatlakozás élharcosa volt"

- fejtegeti a szerző, aki szerint a magyar miinszterelnök épp azt a kétkulacsos politikát folytatja, amire itthon egyedül a Jobbik hívta föl többször is a figyelmet:

a nyugati befektetői érdekek védelmében, és a saját hatalmon maradásának biztosítására az itthoni kemény retorikát Brüsszelben simulékony tettekre váltja.

Így nemhogy szabadságharcot nem folytat, de fönntartja a rendszerváltás óta bevett gyakorlatot, ami kiszolgáltatja Magyarországot a multik kényének-kedvének.

Véget kell vetni az Orbán-kormány által támogatott kifosztó mechanizmusnak

Mint mondta, a majd nyolc éve regnáló kormányzat lehetetlen helyzetbe hozta a kereskedelmi dolgozókat azzal, hogy olyan kereskedelmi stratégiai megállapodásokat kötött a multinacionális cégekkel, amelyben elmulasztotta kikötni a bérrendezés kérdéskörét.

Nem csak a piac logikája cáfol

Amennyire pontos pillanatképet ad Bersidszki írása a kelet-közép-európai dilemmákról, olyannyira nincs iagza abban, hogy a multik - saját maguk által hiperalacsonynak láttatott - ingerküszöbére optimalizált gazdaságok egyetlen reménye az EU-nak és a nyugati nagytőkének való totális becsicskulás.

Míg a szerző közös európai költségvetésről és a nemzetállamok végső hanyatlásáról ábrándozik, fontos megjegyezni, hogy ez még az Európai Unió jelenlegi keretein belül sem olyan lejátszott és visszafordíthatatlan folymat, mint láttatni szeretné.

Az Európai Bizottság elnöke a bérunió lényege mellett érvelt

„Az egyenlők uniójában nem lehetnek másodosztályú munkavállalók. A munkavállalóknak ugyanazon a helyen, ugyanazért a munkáért, ugyanannyit kell keresniük." - jelentette ki Juncker. Hozzátette, hogy ezért javasolt a Bizottság új szabályokat a munkavállalók kiküldéséről. Szerinte biztosítani kell, hogy a munkaerő mobilitására vonatkozó összes uniós szabályt fair módon, egyszerűen és hatékonyan hajtsák végre, ehhez pedig szükséges egy új európai ellenőrző és végrehajtó testület.

Egyrészt, a multik korántsem olyan mimóza lelkületűek, mint amilyennek szeretnék, hogy higgyük őket:

a nagyvállalatok világában a piaci jelenlét sokszor önmagában is nyereségként jelenik meg, az alkudozás farkastörvények uralta művészete pedig bevett, blöffökkel és kompromisszumokkal fűszerezett napi gyakorlat.

Egy többmilliós piac biztosításának képessége igenis hagy mozgásteret az államok (pláne a régió) számára, hogy a cégektől legalább a minimális társadalmi hozzájárulást megkövetelhessék (természetesen ez nem egyenlő az ésszerűség határain túlmenő adóztatással/ellehetetlenítéssel).

Nyilván az is sokat javítana a helyzeten,

ha a kormány nem eleve felemelt kézzel ülne le a tárgyalóasztalhoz, és nem ő rettegne úgy ezektől a cégektől, ahogy állítólag ők rettegnek bármiféle gazdaságfilozófiai irányváltástól.

Ami pedig az uniós integrációt és a nemzetállamok hanyatlását illeti, Bersidszki itt is téved:

a hatékony gazdasági együttműködés nem egyenlő, és nem is lehet egyenlő a politikai-gazdasági önfeladással.

Az utóbbi évek tapasztalatai pedig egyre inkább abba az irányba mutatnak, hogy Kelet-Közép-Európa nem kér a túlzott centralizációból, és ha csigalassúsággal is, de megindult a regionális közeledés egymás irányába, legyen szó akár a V4-ek munkájáról, vagy a Jobbik által útjára indított béruniós kezdeményezéshez köthető együttműködésről, ami az EU belső reformját is elhozhatja, vagy akár egy új európai szövetségi rendszer alapjául is szolgálhat.

Az ilyen együttműködések pedig mindig bírnak olyan érdekérvényesítési potenciállal, ami erős tárgyalási pozíciót ad, akár Brüsszellel, akár a nyugati nagytőkével szemben, csupán a ma még hiányzó politikai akarat kell hozzá.

"Vagy bérunió lesz és egységes Európa, vagy Európa szétesik"

A lengyelországi Krynica városában jelenleg is zajlik Kelet-Közép-Európa legrangosabb gazdasági fóruma, amit a keleti Davosként is szokás emlegetni. Immáron 27. alkalommal nyílik lehetősége Kelet-Európa politikai és gazdasági vezetőinek megvitatni a régió problémáit és meghatározni a világban betöltött szerepét, ami valljuk be, soha nem volt egyértelmű.