"Gengsztertempóban" fogadták el a "fehérgalléros bűnözők" a plakáttörvény szigorítását

A nép nem betiltható...

Lázár János kancelláriaminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes múlt hét hétfőn nyújtották be a településkép-védelmi törvény módosítására irányuló jogszabály-módosító indítványukat, amit sürgősségi eljárásban tárgyalt és fogadott el a Ház.

A jogszabályt júniusban, ülésszakon kívül összehívott parlamenti ülésnapon módosította a Fidesz, hogy megdrágítsa az ellenzéknek számára a plakátkampányt a jövő évi választásokra.

A sietségre az adott okot, hogy a Jobbik "Ti dolgoztok, Ők lopnak" plakátjai nagy sikernek örvendtek a lakosság körében, pedig azok egyenesen a miniszterelnököt és közvetlen tanácsadóit támadták.

Így zajlott a plakátháború

Az április elseje és július elseje között lezajlott belpolitikai csatározás, amelyet plakátháborúként ismerhetünk, nem pusztán a várhatóan rendkívül durva 2018-as választási kampány előjátékaként szolgált. Ez volt ugyanis az első eset, hogy egy ellenzéki párt kampányakciója személyesen Orbán Viktor haragját váltotta ki - így a Nemzeti Együttműködés Rendszerének teljes hadigépezete, az összes segédcsapata (a Fidelitastól kezdve az MSZP-n át) rátámadt a Jobbikra.

A Cepreghy Nándor a miniszterelnökség államtitkára bizonygatta, hogy a mostani módosító javaslat mögött nincs hatalmi szándék, csupán az önkormányzatoknak nyújtanak haladékot a korábban előírt arculati könyv és a hozzá kapcsolódó új településképi rendelet elfogadására.

Az MSZP szerint ez csúsztatás, ugyanis míg eddig csak lehetősége volt a polgármesternek a településkép-védelmi bejelentési eljárás lefolytatására, mostantól köteles lesz ennek végrehajtására a reklámok és reklámhordozók elhelyezése ügyében.

A Jobbik nevében felszólaló Volner János úgy véli, hogy a törvénymódosítással a kormány folytatja a reklámpiac átrendezését és ellenfelei kiszorítását.

„Amit a kormány megenged magának Közép-Európában, a harmadik világ szégyenteljes diktatúráira jellemző módszer. Igazi gengsztertempó, amit kormányzati hatalomban ülve fehérgalléros bűnözők diktálnak és segítenek elő az önök segítségével!"

-fogalmazott a képviselő.