Aláírta a nyelvtörvényt az ukrán házelnök

Jóváhagyásra küldte Petro Porosenko elnöknek.

Előző nap Parubij már jelezte, hogy amint az illetékes bizottság befejezi a jogszabály korrektúráját, és megkapja a törvényt végleges szövegével, azon nyomban aláírja azt, és haladéktalanul elküldi az államfőnek. A házelnök hétfőn a jogszabályról azt mondta, hogy szerinte az új oktatási törvény védi az ukránt, mint államnyelvet, egyben "semmilyen mértékben sem" szorítja vissza a nemzetiségi, illetve az úgynevezett őshonos népek - mint a krími tatárok - nyelveit.

Petro Porosenko az elmúlt napokban szintén védelmébe vette a törvényt. Így várható, hogy az államfő 

még ma, vagy holnap szentesíti a jogtipró törvényt. 

E szándékától minden bizonnyal az sem tántorítja el, hogy a jogszabály ellen több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország is tiltakozott a nemzetiségek anyanyelven töténő oktatásának tervezett visszaszorítása miatt. 

Szijjártó Péter külügyminiszter 

bejelentést tett az ENSZ emberi jogi főbiztosánál, kérve az ügy kivizsgálását,

továbbá a héten New Yorkban ülésező ENSZ-közgyűléshez is fordulnak, hogy a nemzetközi közösség gyakoroljon nyomást Ukrajnára a világszervezet kisebbségi szabályait is sértő döntés visszavonása érdekében.

Lehet, hogy épp most végzi ki a magyar iskolákat Porosenko, Magyarország az ENSZ-hez fordul

Magyarország az ENSZ-hez fordul az ukrán oktatási törvény módosítása miatt, mert Ukrajna döntése a világszervezet kisebbségi szabályait is sérti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. A jelek szerint azonban ez nem akadályozza meg Porosenko elnököt abban, hogy akár már ma aláírja a jogszabályt.

Szijjártó közölte: 

az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét ellátó Ausztria külügyminiszteréhez fordult,

szintén azt kérve, hogy gyakoroljanak nyomást Ukrajnára annak érdekében, hogy ne léphessen életbe ez a szabályozást.

A kárpátaljai magyarság anyanyaelvi oktatási jogai mellett ritkaságszámba menő összefogás alakult ki a magyar pártok között. Az Országgyűlés a mai napon 

egynhangúlag fogadta el

"a jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az ellene való fellépésről"

szóló határozatot. 

100% magyar: egyhangúlag ítélte el a jogtipró ukrán oktatási törvényt az Országgyűlés

Az egyik 100%-os határozat az volt, hogy a Jobbik javaslatára 12 évre emelték a korrupciós ügyek elévülési idejét, a másik pedig az, hogy az Országgyűlés összes pártjának összes jelen levő - összesen 170 - képviselője elítélte a kárpátaljai magyar oktatás megsemmisítésével fenyegető ukrán jogszabályt.