Függetlenségi törekvések – kik lehetnek a következők?

Lombardia és Veneto

Észak-Olaszország két gazdag tartományáról van szó. Lombardiát Baden-Württemberg és Rône-Alpes mellett az Európai Unió legprosperálóbb tartományai közé sorolják (egyébként sokan Katalóniát is hozzáteszik ehhez a hármashoz), de Veneto is a top10 leggazdagabb régió környékén van a gazdasági adatok alapján.

Lombardia és Veneto esetében is a katalán ügyhöz hasonló gyújtópontról beszélhetünk, a két tartományfőnök ezzel a jelszóval kampányol az elszakadás mellett:

„Szavazz igennel, és az adód itthon marad!”

Barcelonából is hallhattunk hasonlókat korábban. Október 22-én függetlenségi népszavazás lesz, ami az országrészek önállóságáról hivatott dönteni. Mindkét tartományt az euroszkeptikus, populista Északi Liga (Lega Nord) vezeti. Ez a párt mindig, vállaltan az északi tartományok Olaszországtól való elszakadásának híve volt.

A népszavazás azért itt nem kifejezetten arról fog szólni, hogy két nap múlva kikiáltsuk-e a függetlenséget. Az ötmillió venetói lakosnak ezt a kérdést fogják feltenni:

„Szeretné-e, hogy az autonómiának további formái és speciális feltételei legyenek meg?”

Lombardiában nagyjából tízmillióan élnek, szóval összességében több embert érintene egy esetleges függetlenség, mint Katalóniában. Érdekesség, hogy Rómának nincs jogi kifogása a referendum ellen, bár ez valószínűleg csak annak köszönhető, hogy deklaráltan véleménynyilvánító voksolásról van szó, részvételi küszöb nélkül, tehát nem kötelező érvényű annak eredménye.

Észak-Olaszországban egyelőre nem fogják felborítani a bilit teljesen, Luca Zaia (Veneto tartományi vezetője) kifejtette, hogy csak békés megoldás érdekli őket. Példaként Skóciát hozta, tehát először minél erősebb önrendelkezést akarnak, de az igaz, hogy a végső cél a teljes függetlenség.

Lombardiai közvélemény-kutatások alapján a lakosság minimum fele távol marad a voksolástól, de akik elmennek, többségében a nagyobb függetlenségre fognak szavazni. Ha mindkét tartományban győznek az igenek, akkor küldöttség megy Rómába, hogy tárgyaljanak az önrendelkezésről.

Skócia

Skócia helyzete meglehetősen speciális ebben a kérdésben. Nem egy Olaszországhoz hasonló állam tartománya, hanem az Egyesült Királyság tagja, Anglia, Wales és Észak-Írország mellett.

Több hónapon keresztül tárgyaltak Londonnal a függetlenségi népszavazásról, aminek szabályait az Edinburghi Egyezményben ratifikáltak 2012 októberében. 2014. szeptember 18-án meg is rendezték a népszavazást. Korrekt kampány volt, Edinburgh a távozás, London a maradás mellett szállt síkra, egyenruhások bevetése nélkül.

A kérdés így szólt:

„Független ország legyen-e Skócia?”

Példátlanul magas részvételi arány (84,6 százalék) mellett győztek a nemek (55,30 százalék), tehát Skócia a királyság tagja maradt. Érdekesség egyébként, hogy nekik eszükbe sem jutott a katalán példa, miszerint szinte azonnal kiáltsuk ki a függetlenséget. Ha ellentétes eredmény született volna, akkor Edinburgh és London tárgyalásokba kezdett volna az elszakadás gyakorlati részleteiről. A függetlenné válás céldátuma 2016. március 24. volt.

Ráadásul még így sem lett volna egyértelmű a helyzet. Skócia uralkodója továbbra is II. Erzsébet brit királynő lenne, ahogy elvileg Ausztráliában és Kanadában is ő uralkodik, de kinevezett volna egy uralkodó kormányzót (governor general), aki őt képviselné Skóciában. Ténylegesen viszont a Skót Parlament irányítana. A függetlenség után jöhetett volna egy másik népszavazás is, mégpedig arról, hogy a parlamentáris monarchiát köztársasággá alakítsák, de ez csak feltételezés.

Skóciának újra kellett volna felvételiznie az Európai Unióba és minden más nemzetközi szervezetbe. Rosszmájú diplomáciai pletykák szerint Spanyolország gondoskodott volna arról, hogy ez ne menjen simán, így elriasztva a katalánokat a függetlenségi törekvésektől.

Az eredmény után Alex Salmond skót miniszterelnök lemondott.

A téma ezután sem hűlt ki. A Brexit után napirendre került egy új népszavazás megtartása, mondván, hogy Skócia az Európai Unió tagja akar maradni. Végül Nicola Sturgeon jelenlegi vezető (hivatalosan első miniszter) úgy döntött, hogy megvárja, amíg körvonalazódnak a távozás feltételei. A skót parlamenttől pedig már márciusban megkapta a felhatalmazást, hogy előkészítse a referendumot.

Korzika és Új-Kaledónia

Ezt a kettő szigetet érdemes együtt kezelni, mindketten Franciaországhoz tartoznak, függetlenségi törekvésekkel, mégis eltérő helyzettel.

Korzika Franciaország 26 régiójának az egyike, némileg eltérő jogállással a többitől. Nagyobb a saját hatáskörük, de alapvetően Franciaország szerves részét képezik.

Korzikát Franciaország két megyére osztotta (Corse-du-Sud és Haute-Corse). A közelmúltban erősebbek voltak a függetlenségi törekvések, mint ma, de azóta sem haltak el teljesen. 2003-ban volt egy népszavazás, aminek célja a megyék megszüntetése és a kollektív territórium visszaállítása volt, ez fontos lépés a függetlenséghez vezető úton. Szűk aránnyal, de elbukott a kezdeményezés.

Az erőszakos szeparatizmus is jellemző a szigetre. 2008-ban például megrohamozták a főváros Ajaccióban a nemzetgyűlés épületét, majd el is foglalták azt néhány órára. Ebben az akcióban 18(!) szeparatista párt vett részt, ezek közül több ma is működik.

Új-Kaledónia helyzete a függetlenség szempontjából sokkal jobb. Korzikával ellentétben ez már a szó szoros értelmében tengerentúli területe Franciaországnak. Korzika közel található a kontinentális anyaországhoz, de Új-Kaledónia a Csendes-óceán délnyugati részén van, 1500 kilométerre Ausztráliától. A francia ugyan az államnyelv, de inkább a kanak és egyéb melanéz dialektusokkal kommunikálnak a helyiek. Ennek is köszönhető, hogy a '80-as években Kanaky néven akarták létrehozni a saját független államukat. Az 1988-as Matignon-egyezmény és az 1998-as Nouméa-egyezményben rögzítették is, hogy fokozatosan elválnak Franciaországtól.

Már létezik a helyi új-kaledóniai állampolgárság, ami a francia állampolgárságon belül működik. 2018-ig népszavazást irányoztak elő a függetlenségről. Tulajdonképpen ez az egyetlen valódi autonóm francia terület.

Franciaországhoz jelenleg Új-Kaledónia kül- és védelmi ügyei, valamint a rendőrséghez és a valutához kapcsolódó döntések tartoznak, a többi terület a helyi vezetés kezében van. Fontos törvényt hoztak az egyensúly érdekében is: az elnöknek és az alelnöknek ellenkező táborból kell érkeznie, hogy hasonló érdekérvényesítéssel bírjanak a függetlenségpártiak és az azt ellenzők.

Kurdisztán helyzetével, annak összetettsége miatt, hamarosan külön cikkben foglalkozunk.