2017. 10. 20. 12:57

Már azt is felveszik tanárnak, aki legalább egy évet elvégzett a tanárképzőn

A harmincezret is meghaladhatja azoknak a tanóráknak a száma, amelyeket csak helyettesítéssel tudnak megtartani – derült ki a Klebelsberg Központ adataiból, amiket a Népszava kért ki.

A központ válasza szerint a tantárgyfelosztásokban országosan 93 450 pedagógus szerepel, közel 1300 státusznyi tanórát látnak el túlórában a pedagógusok,

vagyis országosan legalább 1300 pedagógus hiányzik.

A KK szerint "ebben semmi szokatlan nincsen, hiszen ez évtizedek óta így működik".

A Népszava azt írja, egy pécsváradi általános iskolába már olyan tanárt is felvennének, akinek még nincs képesítése, de legalább egy évet elvégzett a tanárképzőn.

A Sásdi járásban matematika, fizika, kémia, testnevelő, rajz, ének, fizika, informatika szakos tanárt és gyógypedagógust is keresnek. Egy sarkadi iskolából azt írták: "bármely szakos tanár hiányzik, vagy olyan tanító, aki 5-6. osztályban is taníthat matematikát. Nincs német, angol szakos pedagógus sem, hárman, túlórában oldjuk meg a szakos tanítást, ezt viszont nem bírjuk sokáig".

Korábban portálunk is beszámolt róla: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn az általános iskolába jelenleg magyar nyelv és irodalom-, matematika- és némettanárt is keresnek, illetve több olyan település van, ahol bármilyen szakos tanárt felvesznek. Csak Budapesten 150 üres állás van tanárok számára. Az iskolák már a Vaterán is próbálnak tanárokat keresni, az oldal állásajánlatai között szeptemberben 407 találat volt a tanár keresőszóra.

Emlékezetes: Rétvári Bence államtitkár a kormánypárti Magyar Időknek nyilatkozva azt mondta, a pedagógushiány nem országos, hanem helyi léptékű jelenség, amelyet az egyes tanintézmények helyettesítéssel kezelnek.