2017. 10. 25. 11:11

Puzsér Róbert: A bérunió azt jelenti, hogy Orbán kezéből kivesszük az irányítást

Puzsér Róbert szerint jelen korunkban Brüsszel az Róma, Moszkva pedig Bizánc, a nemzeti szuverenitás pedig már csak Orbán Viktor szuverenitása. Hozzátette: Habony Árpád prognózisán is múlik a magyar külpolitika alakulása.

Puzsér Róbert műsorvezető, újságíró és publicista az N1TV-nek nyilatkozott annak kapcsán, hogy aláírta a nyolc ország képviselői által indított béruniós kezdeményezést.

Puzsér szerint a XXI. században mindenki, aki jó ügyet vet fel, „jó fél”, annak az ügynek a felvetésének az erejéig.

„Nem jelenti azt, hogy minden ügyet jó fél vet fel, univerzálisan... De annak a jó ügynek a felvetésének az erejéig, ő a jó fél”

- vélekedett.

A bérunióról azt gondolja, hogy az európai integráció szerves része. Szerinte, ha akarjuk az integrációt, akkor akarjuk a béruniót, a monetáris uniót, a közös hadsereget, a közös titkosszolgálatot, a közös külpolitikát, a közös gazdaságpolitikát. Az erősebb integráció pedig azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk feláldozni a magunk nemzeti szuverenitását, „amit Orbán Viktor annyira félt”.

Puzsér Róbert ugyanakkor kiemelte:

a nemzeti szuverenitás ma már Orbán Viktor szuverenitása.

„Ez az úgynevezett nemzeti szuverenitás ki lett üresítve, valójában nem a mi szuverenitásunk, hanem az övé”

- jelentette ki.

Azt is mondta, hogy a nemzeti szuverenitás valójában azt jelenti, hogy „mi magunk, itt és most kivesszük a hatalmat Orbán Viktor kezéből, és azt mondjuk, hogy Brüsszelre bízzuk”. Az újságíró-publicista szerint erre azért van szükség, mert Brüsszel az Róma, Moszkva pedig Bizánc.

Puzsér Róbert úgy vélekedett: ma azt várjuk Orbántól, a „nemzeti tengelytől”, hogy ő döntsön Brüsszel és Moszkva között, ez pedig attól függ, honnan kap jobb ajánlatot.

„Várja az ajánlatokat Brüsszelből és Moszkvából is. Jelenleg ott tartunk, hogy Moszkva fizet többet”

- mutatott rá. Ennek megfelelően Brüsszel és Soros ellen zajlik a kampány, de ha lesz egy nyugati befektető, aki megfelelő mennyiségű pénzzel nyugati orientációra bírja Orbánt, akkor

„ne legyenek kétségeink, hogy ugyanilyen uszító plakátok fognak megjelenni Moszkva ellen.”

Puzsér ugyanakkor hozzátette: a fő kérdés sosem az, hogy honnan jön a több pénz, hanem, hogy a legjobb ajánlatot összefésüljék Habony Árpádnak a magyar közgondolkodásról, a magyar emberek álmairól szőtt felméréseivel. „Folyamatosan vizsgálja a magyar társadalmat, hogy mit akar látni” - mondta Puzsér.

Lehetséges az, hogy 20 százalékot hoz a Moszkvával való szövetség, és még mindig 42 százalékot hoz Brüsszellel, de a magyar néplélekben benne van a nyugattal hadakozó lázadó, mert „itt a félperiférián élünk”, illetve itt töltöttük az elmúlt 1000 évet. „Orbán és Habony ezt pontosan érzi” – szögezte le az újságíró-publicista.

Puzsér szerint a lényeg, hogy itt már nem identitás kérdésekről van szó, nem az a kérdés, hogy mi kik vagyunk és hova tartozunk.

„Mi a senki földjén vagyunk. Mi a terepjáróban vagyunk. Köztestérbe, kultúrák közti térbe. Itt maradtunk Orbán Viktor felügyelete alatt”

- fogalmazott.

Puzsér idézte a kormányfőt, aki korábban arról beszélt, hogy Magyarországnak nincsenek stratégiai külpolitikai prioritásai, hanem csak aktuális érdekei. Az újságíró-publicista szerint ennek két forrása van: a beérkező ajánlatok és Habony Árpád prognózisai.

„Ezek alapján fog eldőlni Magyarország külpolitikája a következő hónapokban, években”

- vélekedett.