2017. 10. 29. 11:22

Szeretne pár százmilliót zsebre tenni? Alapítson pártot!

Közelednek a választások, megint sorra alakulnak a bizniszpártok. 

Az elmúlt évtizedek egyik sokat idézet kijelentése, hogy Magyarország következmények nélküli ország. Bár sokan használtuk már ezt a megállapítást, idővel kiderült, hogy nem igaz. Mindennek van következménye, ha nem is látjuk azt, vagy legalábbis nem azonnal. Vegyünk egy példát: a kamupártokat.

Haszonlesők

A Fidesz az előző választások előtt módosította a választási kampány finanszírozásának szabályozását.

Az ellenzék, civil szervezetek és választási szakértők is arra figyelmeztették a kormánypártokat, hogy a változások lehetőséget adnak a biznisz-, vagy más szóval kamupártok megjelenésére, több százmillió forintnyi állami pénzt lenyúlására.

Így is történt. Jöttek a kamupártok, zsebre tették a százmilliókat. Volt nyomozás, amit megszüntettek. És mi lett a következménye a történetnek?

A Fidesz két mandátumot köszönhetett legutóbb ennek a szabályozásnak és a politikai haszonlesőknek és most a 2018-as választások közeledtével újabb pártok tucatjai alakulnak és állnak sorba majd az adóforintjainkért.

Emlékeztetőül: 2014-ben a 18 listaállító párt 5,8 milliárdot kapott állami forrásból.

Akár 400 párt lehet 2018-ra

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) adatai szerint jelenleg országosan 222 bejegyzett párt van, és további 177 szervezet erre vár.

A Magyar Nemzet közölte az adatokat. Négy évvel ezelőtt még csak 147 párt próbált a parlamentbe vagy legalábbis az állami kampánytámogatások közelébe jutni. Lehet, hogy jövőre 400 fölé nőhet a politikai formációk száma.

Látszólag virágzik a demokrácia, de itt egészen másról van szó.

Könnyített pálya

2013 őszén könnyítették a jelöltállítást a törvénymódosítással, mindössze 13.500 aláírás begyűjtésével bármelyik párt állíthatott országos listát. 

Egy komolyabb haveri kör vagy egy népes család simán képes nagyobb szervezés nélkül összehozni egy olyan pártot, ami felkerülhet a szavazólapokra és ami lényeg, megszerezhet az adófizetők pénzéből több százmilliót is kampányfinanszírozás címén.

A pártlisták korteskedését nem kell tételesen elszámolni szemben az egyéni jelöltek után adott 1 millió forinttal.

Egy precízen szervezett kamupárt, ha az egyéni választókerületek mindegyikében képes jelöltet állítani, máris akár félmilliárd fölé tornázhatja a kampánytámogatási forrásait.

Eltérő szigor

Az egyéni jelöltek szigorú költségelszámolásra kötelezettek, kincstári kártyára utalják pénzt, amit vissza kell adniuk, ha nem sikerül begyűjteni a szavazatok két százalékát. A pártok esetében nem vezették be az említett kártyát és eredményességi küszöbhöz sem kötötték a támogatásokat.

Két párt 300 millió adóforint

A törvénymódosítások hatására az előző választásokon szép számmal jelentek meg a kamu- vagy bizniszpártok. Volt olyan, amelynek gründolásában és szervezésében a börtönviselt, egykori MSZP-s Zuschlag János (és) ismerős köre is fantáziát és jó bevételi forrást látott. 

Ilyenek voltak az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt, amely a listaállítással máris hozzájutott a közel 150-150 milliós kampánytámogatáshoz. 

Ahogy a jelöltállításaik és a kampányuk, úgy a két párt közlönybeli beszámolója kísérteties hasonlóságot mutatott. 

Az Új Dimenzió - legalábbis saját bevallásuk szerint - 65 milliót költött üzemanyagra és szállásra, 41 milliót pedig reklámfilmre. Az Új Magyarország Párt közel 63 milliót autózott el és költött szállásra, 42 milliót reklámra. A két választás között eltűntek ezek a pártok, igaz a voksolások során elvittek pár száz szavazatot.

Már melegítenek

A Sportos és Egészséges Magyarországért Párt 86 milliót fordított propagandaanyagokra, 38 milliót rendezvényszervezésre és kommunikációra. A szervezet élén Kovács András áll, akinek kommunikációs cége korábban kapott állami megbízásokat, mások mellett a szocialistáknak is dolgozott. A jelek szerint most is indulni akarnak a választásokon.

Négy éve bukkant fel Szili Katalin egykori MSZP-s házelnök pártja, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért, majdnem 300 millió forintnyi állami forrásból kampányolhattak. Szili azóta az Orbán-kormánynak dolgozik, pártja inaktív volt a mögöttünk hagyott években.

Ahogy észrevétlenné vált Seres Mária pártja, az SMS is, ami 356 milliós kampányforráshoz jutott.

A Kásler Árpád nevével fémjelzett a Haza Nem Eladó Mozgalom is csendben maradt az elmúlt években, 298 millió forintot kaptak adóforintjainkból.

Az elszámoltatás elmaradt

Bár feljelentések történtek, és nyomozás is volt a 2014-ben felbukkanó kamupártokkal szemben, de végül ezeket a nyomozásokat szép csendben meg is szüntették. 

A legutóbbi választásokon 18 párt állított országos listát. Az Állami Számvevőszék megvizsgálta 14 parlamenten kívüli párt működését, majd

kilenc politikai szervezettel szemben kezdeményezett eljárást az adóhatóságnál költségvetési csalás, számviteli és az áfatörvény megszegése miatt.

Ezek a formációk nem számoltak el a választásokra felvett állami kampányköltéseikkel,

volt, aki 150, de akadt, aki 450 millió forint felhasználásáról nem adott számot. 

Az ÁSZ megállapítása szerint törvényt sértett az Együtt 2014 Párt, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, a Magyarországi Cigánypárt, a Seres Mária Szövetségesei, az Új Dimenzió Párt, az Új Magyarország Párt, a Zöldek Pártja, a Haza Nem Eladó Mozgalom és az Összefogás Párt.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség nevű formáció 447 millió 750 ezer forint támogatást kapott országos listája után, a választásokon 9925 szavazatot gyűjtöttek be, azaz mindössze 0,2 százalékos eredményt értek el. 

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja is nagyságrendileg ennyi kampánypénzt kapott és 15 ezer vokssal 0,3 százalékos eredménnyel zártak.

Durva túlszámlázások?

Az, hogy nem botlottunk lépten-nyomon ezeknek a formációknak a kampányába, nem véletlen. 

Szakemberek próbálták meghatározni, hogy az adóforintokból mennyit is költhettek el ténylegesen a meghatározott célokra. A kép lesújtó. A több százmillióból jó esetben alig tíz-húsz millió forint került felhasználásra a ténylegesen meghatározott feladatokra. A felelősségre vonást mégis megúszták. 

Küldetésüket teljesítették. Segítették a Fidesz hatalomban maradását és még jól is jártak.

Egy lépés hátra

Néhány napja nyújtotta be a Fidesz két országgyűlési képviselője a kampányfinanszírozásra vonatkozó módosító javaslataikat. Ebben szerepel, hogy a pártlistát állító szervezeteknek visszafizetési kötelezettségük keletkezik a kincstárnak, ha nem szerzik meg a pártlistákra leadott érvényes szavazatok legalább fél százalékát.

2014-ben a 18 listát állító párt közül mindössze ötnek sikerült. Továbbá nyilatkozniuk kell majd a szervezeteknek arról, hogy pártjuk melyik vezető testületének tagjai vállalják visszafizetés elmulasztása esetén a helytállást. 

A NAV a befizetési kötelezettséget elmulasztó pártoktól behajthatja a pénzt, ha pedig nem jár eredménnyel, akkor a helytállóktól próbálhatja meg beszedni a korábban kiutalt forrásokat.

A kormánypártok most sem szabnak gátat a kamupártok megjelenésének. A napról-napra gyarapodó pártocskák azt jelzik, hogy a beharangozott szigorítás sem jelent elrettentő erőt.

Tombol a pártalapítási láz

A jövő évi választások közeledtével gombamódra szaporodnak a pártok. 

Elkezdte a tagtoborzást a Nyugdíjas Párt 50+, amelyet korábban a Fideszre hajazó Idesznek (Idős Demokraták Szövetsége) akartak nevezni. 

A volt szocialista esélyegyenlőségi miniszter, Lévai Katalin is nyugdíjas pártot gründolt, Lendülettel Magyarországért néven.

Az exjobbikos Bertha Szilvia Értünk, Értetek Mozgalma is nekigyűrközik a szavazatszerzésnek.

Pukli István megalapította a Polgári Világ formációját.

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere a Rend és Igazságosság színeiben próbálkozik meg a jelöltállítással, míg az Identitesz Erő és Elszántság néven akarja megszólítani a választókat. 

Meg kell említeni az egyetlen televíziós interjújával országos ismertséget szerző Drotár Adriennt, aki a Magyar Gazdák és Polgárok Pártjának alelnökeként tűnt fel, vagy már az ATV-n is képernyőre kerülő a Földművelők,- Gazdálkodók, és az Új Élet Rendszerváltó Pártja Blazovich Timi elnökletével.

Az ellenzék atomizálása egyetlen erőnek kedvez: a hatalmához ragaszkodó Fidesznek. Az, hogy a bizniszpártok ismét teljesítik-e vagy elbukják küldetésüket, a választókon múlik majd.