Puigdemont még nem döntött a menedékkérelemről

A spanyol külügyminiszter szerint a katalán elnök reakcióit "nem könnyű előre látni" ebben az "őrült versenyben".

Puigdemont megcsinálta a balhét, és máris lelép?

Az El Periódico értesülései szerint a katalán politikusok belga vezetőkkel találkoznak, amit Amadeu Altafaj, a katalán kormány brüsszeli külképviseletének szintén menesztett vezetője szervezett meg.A La Vanguardia című napilap pedig úgy tudja, a katalán politikusok délután sajtótájékoztatót is tarthatnak a belga fővárosban.A spanyol sajtó egész nap azt találgatta, hogy

"Egyetlen opciót sem zárunk ki, tanulmányozzuk a lehetőségeket, bőven van időnk dönteni"

 - mondta az emberi jogi ügyvéd a VRT flamand közszolgálati televíziónak.

Elismerte ugyanakkor:

semmi garancia nincs arra, hogy ügyfelének megadnák a belga hatóságok a menedékjogot.

Az ügyvéd közölte, túl korai lenne spanyol-belga diplomáciai feszültségekről beszélni.

Mint mondta, Spanyolország számára ez meglehetősen érzékeny kérdés, a spanyol hatóságok azonban egyelőre nem kérték ügyfele kiadatását. Hozzátette, a spanyol kormányfő által pénteken menesztett katalán elnök nem "elmenekült" Spanyolországból, és nem is áll szándékában "elrejtőzni" Belgiumban.

A La Libre Belgique című belga lap cikke szerint Bekaert végezetül arról is beszámolt, hogy Puigdemont mellett más katalán vezetők képviseletét is elvállalhatja. Egyes szakértők szerint a történtek pont hogy kedvezőek Madrid számára, így ugyanis a spanyol hatóságoknak nem kell letartóztatniuk Puigdemontot, aki ezáltal nem is válhat "politikai mártírrá".

Noha Belgium az egyetlen olyan ország az EU-ban, ahol uniós tagállamok polgárai is menedékjogot kérhetnek, az elemzők többsége rendkívül valószínűtlennek tartja, hogy adott esetben jóváhagynák az exelnök beadványát

- írta az EUObserver híroldal.

Meglepő lenne, ha a jelenlegi körülmények között Carles Puigdemont, leváltott katalán elnök menedékjogot kapna Belgiumban

- mondta Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter a Cadena SER spanyol rádióadó délelőtti műsorában kedden.

A politikus nyilatkozatában az EU-tagállamok közötti kölcsönös bizalomra hivatkozott, és hangsúlyozta, hogy "nem szeretne spekulálni, de nem lenne egy normális helyzet".

Hozzátette:

Puigdemont reakcióit "nem könnyű előre látni" ebben az "őrült versenyben", amibe belefogott.

Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.