Mint egy iskolai tankönyv, úgy épül fel Török Gábor könyve. Mit értünk politikai alatt? Mikortól beszélünk politikáról? Miről szólhat a politika? Milyen elemei, résztvevői vannak a politikának? Hogyan változott, hogyan működik a politikai kommunikáció? Miért érdemes megértenünk a politikát?
Ronald Reagan korábbi amerikai elnöknek tulajdonítják azt a mondást, amelyet talán már mindenki hallott:
„A politika a második legősibb mesterség és rájöttem, hogy nagyon-nagyon hasonlít az elsőre.”
Reagan azonban elképzelhető, hogy tévedett. Nem abban, hogy az első és a második hasonlíthat-e egymásra, hanem a sorrendben.
A politika egyidős az emberiséggel, és jelen volt, van és lesz minden közösségben.
Török Gábor szerint a politikára vezethető vissza minden, hiszen rajta keresztül szerveződnek az emberi társadalmak, amelyek teret, lehetőséget biztosítanak az önfenntartás és az önvédelem mellett az alkotásoknak, illetve a felfedezéseknek.
„A tanulság, amit a leginkább levonhatunk a politika történetéből, és aminek megértésére talán a legnagyobb szükségünk is van, az az, hogy semmi sem tart örökké”
– vélekedik Török.
„Az emberi életek – köztük a politikai szereplők élete – esetében banális felismerés, de a politikai konstrukciók kapcsán nagyon is fontos tapasztalat: minden birodalom, rezsim és politikai szerkezet valamikor megszűnt létezni vagy jelentősen átalakult”
– állapítja meg.
A politika mellett a másik legfontosabb fogalom a hatalom.
„Akinek céljai vannak egy közösségben, az azért kezd el cselekedni, hogy valamikor esélye legyen a terveit megvalósítani.”
Ehhez azonban a tervek természetétől függetlenül a politikai szereplőnek hatalmat kell szereznie, mert csak így szerezheti meg a döntéshozatal lehetőségét.
A politikai elemző az egyszerű szemléltetés érdekében népszerű filmek, sorozatok példáján keresztül is igyekszik politikai folyamatokra rávilágítani. Könyvében említésre kerül a House of Cards (Kártyavár) című politikai dráma, a Trónok harca, a Philip K. Dick kultikus regénye alapján készült Az ember a fellegvárban, Az éhezők viadala és a Star Wars is.
Bár Török Gábor a politikát eszközként nevezi meg, amely használható alkotásra, illetve minden vívmány veszélybe sodrására, sőt egy egész politikai közösség elpusztítására, azonban ezek a lépések jelentősen függnek a vezetőktől.
Egy eszköz soha nem cselekszik önmagától.
Az elemző arra a következtetésre jut, hogy a korábbi korok uralkodóihoz képest a politikai vezetőknek kibővült a politika által irányított, befolyásolt területe. Egy egyiptomi fáraót, vagy Kossuth Lajost senki nem kérdezte a nyugdíjpolitikáról. Ma a politikai vezetőknek sokkal több kérdésben kell tájékozottnak lenniük ahhoz, hogy felelős döntést hozhassanak.
Török Gábor a politikai választások kapcsán megjegyzi, a régi és a mai politika közötti különbséget azzal a mondással lehet a leginkább szemléltetni, hogy
amíg régen a fejeket levágták, és így dőltek el a politikai küzdelmek, addig ma megszámolják őket.
Vagyis akinek több van, az nyert. Az elemző szerint ennél egyszerűbben nem lehet megfogalmazni a választások szerepét, funkcióját a politikában. Ennél már bonyolultabb, hogy milyen választási rendszerek léteztek és vannak jelenleg érvényben a világban.
Török a könyvében kitér a magyar választási rendszerre is, hogy az úgynevezett „mérnökösködést” bemutassa.
„Azzal, hogy a választás az egyéni kerületekben 2014-től a korábbi kétfordulósból egyfordulós lett, nem a választási rendszer aránytalansága nőtt meg, hanem az ellenzéki politikai stratégiák kerültek nehéz helyzetbe. Ha maradt volna a kétfordulós rendszer, az ellenzéki egység az egyes körzetekben ráért volna a második fordulóra előállni, és ott sem tárgyalásokkal kellett volna létrehozni, hanem az első forduló eldöntötte volna a »ki az erősebb« kérdését. És mivel a második fordulóban nagy valószínűséggel szinte minden körzetben egy kormánypárti és egy ellenzéki jelölt neve szerepelt volna a szavazólapon, a csak relatív többséggel rendelkező kormányoldal könnyen elveszíthette volna a választást, ha az összes ellenzéki párt szavazója is elmegy a második fordulóban voksolni.”
Az elemző rámutatott, egy egyfordulós rendszerben viszont teljesen más a helyzet, ugyanis itt már a választás előtt ki kell alakítani az együttműködést, ami az eddigi tapasztalatok alapján „nehezen megoldható rejtvényt jelent az ellenzéki politikai szereplők számára”.
A szavazói magatartás szintén egy nem elhanyagolható faktor, a politikában örök kérdés, meg lehet-e mondani, hogy mi motiválja az embereket, illetve mi határozza meg azt, hogy kire szavaznak. Török Gábor türelmes oktatóként vezeti végig ezeken a kérdéseken és létező modelleken az olvasót. Könyve pont azért könnyen emészthető a politikát kevéssé ismerők számára is, mert nem bonyolult definíciók vagy idegen szavak szótárát vonultatja fel, hanem egy mindenki számára könnyen bejárható térképet rajzol a politika világához a lakott szigeten.
Az elemző a könyve végén megjegyzi, ha csak három mondatot mondhatna a politikáról valakinek, aki értelmes, de semmit sem tud a világáról, ugyanakkor nagyon érdeklődő iránta, akkor azok a következők lennének:
- A politika érdemes a megértésre.
- A politika megérthető.
- A politika megértése nem jelenti azt, hogy tudunk politizálni.
Török Gábor nem ad szent grált az olvasó kezébe, nem moralizál, nem célja politikai-ideológiai iránytűnek lenni. A könyv inkább beavatja és elvezeti az olvasót saját kérdéseihez a politikáról. Utolsó gondolatai csupán óvatos, bátorító terelgetésnek mondhatóak. Szerinte a lényegi kérdés, hogy egy politikus hogyan cselekszik, és mit tesz a hatalommal. Erre azonban csak akkor tud valaki válaszolni, ha van elképzelése a „jó politikáról”, hogy az miről szól a számára. Ennek tükrében, még ha nem is mindenki által elfogadott, de legalább saját véleményt lehet alkotni.