Mindig van lejjebb: most még várhatóan 18 évvel továbbélünk, mint egy dél-afrikai

Magyarországon csak az OECD-átlag felét, 2101 dollárt költik egészségügyi kiadásokra.

A listát a hvg.hu szúrta ki, amelyből kiderül, hogy az OECD-átlag 80,6 év, Magyarországon ez a szám 75,7 év. Olyan országokat utasítunk magunk mögé, mint Mexikó, Brazília, Lettország, Litvánia, Kolumbia, Oroszország, illetőleg Indonézia, India, valamint a Dél-Afrikai Köztársaság. Utóbbi államban egészen elképesztő módon 57,4 év a születéskor várható időtartam.

A kutatás megvizsgálta az egy főre jutó egészségügyi kiadások összegét is (dollárban, a 2016-os évet vizsgálva), az Egyesült Államok vezet (9892 dollár / fő / év), az OECD átlag 4003 dollár, Magyarországon ennek a felét, 2101 dollárt költik, ami nagyjából 562 ezer forint.

A vezető halálokokat tekintve Magyarországon a keringési rendszerrel összefüggő halálokokat említi első helyen a kutatás, a második a daganatos megbetegedések, ezt követi a légző rendszerrel összefüggő elhalálozás, valamint a külső okok.

Kincses Gyula, korábbi egészségügyi államtitkár erre mondta a lapunknak adott interjúban, hogy

a magyar egészségügy sem fog összeomlani, hiszen mindig van lejjebb.