Titkos paktum: külföldi dzsihadisták százait engedhették el Rakkából, akik visszatérnének Európába

Erről eddig mélyen hallgattak.

Az egy hónappal ezelőtti győzelmi jelentésben nem titkolták, hogy A kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) - amelyet az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció támogat - megállapodást kötött az Iszlám Állammal, amelynek értelmében

275 szíriai dzsihadista távozhatott a városból.

tegnap azonban a "Rakka mocskos titka" című riportban a brit közszolgálati csatorna  egyértelmű bizonyítékokat - fotókat és videókat - hozott nyilvánosságra arról, hogy

az ISIS pribékjei állig felfegyverkezve hagyhatták el a várost. 

A BBC úgy tudja, az evakuált harcosok több tonna lőszert is vittek magukkal. A videókon látszik - és ezt a csatonrának szemtanúk is megerősítették - hogy a teherautókon AK47-esekkel felszerelkezett férfiak ültek. 

A dzsihadisták elszállítására az SDF civil sofőröket bérelt fel, akik szürreális jelenetekről számoltak be. Volt olyan csoport, amelynek minden tagja - a nők és a gyerekek is - robbanóanyagot szíjaztak magukra, és azzal fenyegetőztek, hogy, ha bármilyen átverést szimatolnak, levegőbe repítik a kamiont. A pribékek út közben egyáltalán nem viselkedtek vert seregként, többen hangosan szidalmazták, sőt bántalmazták is a sofőröket is, azt harsogva, hogy vissza fognak térni. 

Mindez az amerikaiak szeme láttára történt,

akik egyébként azt állítják, a paktumot nem ők, hanem szíriai patronáltjaik  kötötték, és ha rajtuk múlt volna, egyetlen ellenséges katonát se engedtek volna ki a városból. 

"Mi senkit sem engedtünk volna el. Ám a mi stratégiánk lényege, hogy mindent a helyi vezetőkkel, általuk és rajtuk keresztül intézünk a terepen."

A történetet még durvábbá teszi, hogy  - bár októberben még azt állították, csak szíriai harcosokat engedtek szabadon - számos szemtanú azt mondta a BBC-nek, hogy

az evakuálás során nagyon sok külföldi is kijutott Rakkából.

Nagy részük pedig a vereség után nem akar Szíriában maradni, inkább visszatérne oda, ahonnan jött. Embercsempészek arról számoltak be a csatornának, hogy az ostrom után nagyon fellendült a forgalmuk. Egyikük azt is elmondta: 

a szíriai-török határon a legtöbb átcsempészett dzsihadista külföldi volt, sokan franciául, vagy angolul beszéltek."

A török határ közelében mikrofonvégre kaptak egy Franciaországból érkezett ISIS harcost, aki azzal fenyegetőzött, hogy 

"számos testvérünk visszament Franciaországba, hogy támadásokat kövessenek el. Ez lesz a leszámolás napja!"