A válság, ami kiszárította a magyar gazdaságot

EU-s jogharmonizáció, szabályozás nélkül

A devizahitelek pályafutása 2001-ben vette kezdetét, egy EU-s jogharmonizációs törvénynek köszönhetően, amiben kimondták, hogy az "Országgyűlés a piacgazdaság kiépítésének következményeként, a forint konvertibilitását teljessé téve, az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülés érdekében törvényt alkot a devizakorlátozások megszüntetéséről, a tőke szabad áramlásának elősegítéséről". A „2001. évi XCIII. törvény a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról” című jogszabályt azonban az I. Orbán-kormány gazdasági minisztere, Varga Mihály nem dolgoztatta ki kellően, ugyanis már akkor lehetett volna szabályozni, korlátozni a devizahitel felvételt, amivel megelőzhető lett volna, hogy tizenhat évvel a bevezetése után is családok ezrei kerüljenek kilátástalanul az utcára.

Ezt követően szép lassan fedezte fel a lakosság az olcsó devizahiteleket, amelyeket elegendő fedezet nélkül, akár önerő hiányában is folyósítottak a bankok, akiket senki nem kötelezett arra, hogy felhívják a hitelfelvevők figyelmét, hogy a devizahitelek havi törlesztői a forinthitelekénél nagyobb mértékben ingadozhatnak.

Az eleinte alacsony törlesztők és az első Orbán-kormány által bevezetett, majd a szocialista kormányok alatt tarthatatlanná vált otthonteremtési lakástámogatási hitelek kivezetése okozta űr miatt egyre többen éltek a bankok nyújtotta devizahitelezés lehetőségével. Mikor a korábban a vállalkozásoknak szánt hitelek lakossági körben népszerűvé váltak, és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) 2004-es jelentése szerint 2003-ról 2004-re a devizaalapú lakáshitel-állomány nyolcszorosára emelkedett, figyelmeztetették a kormányt és a hitelfelvevőket a konstrukció kockázataira. Nem ők voltak az egyetlenek. Az MNB 2003-tól minden évben felhívta a figyelmet a nagymértékű devizahitelezés veszélyeire.

2008-ban euró helyett jött a válság

A figyelmeztetések azonban süket fülekre találtak, mind kormányzati oldalon, mind a bankszektor részéről. Bár Csányi Sándor egy 2011-ben, a Corvinuson tartott előadásán felidézte, hogy az OTP eleinte tartózkodott a devizahitelezéstől, hamar belátta, hogy ha nem követi versenytársait, lemarad a piacon. Márpedig a bankok gyorsan felismerték a devizában nyújtott hitelek előnyeit, így míg 2003 végén csak három, addig 2004 végén tizenkét bank kínálta ezt a lehetőséget.

A pénzintézetek ezzel próbálták gyorsítani a profitnövekedést, és egy egészségtelen rivalizálásba hajszolták magukat. Az ügyfélkockázat lejjebb tornászásával tágították a hiteljogosultak körét, ami oda vezetett, hogy a kockázatos hitelhez olyanok is hozzájuthattak, akiknek anyagi körülményei egy normális kockázatértékelésnél nem lettek volna elegendőek a bank számára. A profit azonban mindent felülírt.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy 2000-ben még az volt a terv, hogy nyolc éven belül, azaz 2008-ra bevezetik hazánkban az eurót, aminek megvalósulása esetén most valóban nem lenne probléma a devizahitelekkel. A mindenkori kormánynak eközben érdekében állt, hogy a gyengén teljesítő gazdaságot pörgesse a fogyasztás, amit a lakosság az olcsó hitelekből fedezett. Továbbá az Európai Unióhoz való csatlakozásunk erősítette azt az érzést is, hogy a piacgazdaság folyamataiba való beavatkozás a rendszerváltás előtti időket idézné, ezért ha volt is, csak nagyon óvatoskodó figyelmeztetésre futotta.

Mindenre tanít az iskola, csak az életre nem

Nem kizárólag a devizahitelezésre vonatkozik a lakosság részéről jelentkező probléma, de nagyban szerepet játszott abban, hogy az emberek nem értik a bankok nyelvét. Azaz a szerződéseket sokszor el sem olvassák, csupán a banki alkalmazottak magyarázatára hagyatkozva írják őket alá. Amennyiben mégis nekiesnek a szerződés áttanulmányozásának a jogi és pénzügyi szaknyelv kifog rajtuk. Hatványozottan igaz volt ez, azokra a családokra, akik a társadalmi réteg alján helyezkedtek el, általában alacsony végzettséggel és fizetéssel, ám a fent említett banki eljárásnak köszönhetően mégis hitelhez juthattak.

Ez a réteg volt az, akik később nem tudtak élni a végtörlesztés lehetőségével sem, és a kilakoltatás után óriási adósság maradt a nyakukban.

A kormányzat azonban a mai napig sem vitt véghez egy olyan oktatási reformot, ahol a fiatalokat a pénz kezelésére tanítanák. Ennek eredményeképp egy fiatal úgy érettségizik le, hogy nincs tisztában a kamat, piac, hitel, vállalkozás, alapvető közgazdasági fogalmak hétköznapi életben való használatával és jelentésével, de egy bankszámlanyitás vagy csekkfeladás is problémát okozhat neki.

Nem csodálkozhatunk ezek után azon, hogy a közgazdasági végzettséggel nem rendelkezők nem látták át a banki rendszert és a hitelezők által elmondottakra alapozták döntéseiket, akiknek természetesen érdekükben állt a szerződés megkötése. Pláne az ügynöki és hitelközvetítői jutalékos rendszerre épülő hálózatok próbálták mindenáron kielégíteni a lakosság igényeit, akik erejükön feletti életkörülményekre vágytak.

Beomló hitelezés

A 2008-as gazdasági világválság Magyarországot is a teljes összeomlás szélére sodorta és nyilvánvalóvá vált, hogy a legnagyobb problémát a lakosság devizában való eladósodottsága okozza. A jegybank 2009-ben egyeztetéseket indított a bankokkal, hogy azok szigorítsák a devizahitel felvételének feltételeit, ám a sikertelen házalás után nem maradt más lehetősége, mint a Pénzügyminisztériumhoz fordulni. A Bajnai-kormány így 2009 decemberében elfogadott egy olyan javaslatcsomagot a körültekintő hitelezésről, ami szigorúbb hitelfedezeti érték meghatározásával gyakorlatilag megszüntette a devizahitelezést.

Ez az intézkedés azonban már nem változtatott azon, hogy 2010-re az 5000 milliárd forintot is meghaladta a devizában folyósított lakáshitel-állomány.

Király Júlia, korábbi MNB alelnököt idézve:

"A magyar emberiségben úgy rögzült, hogy az úristen 250 forintos eurót teremtett, és ennek megfelelő alacsony svájci frank árfolyamot."

A válság azonban realizálta az árfolyamkockázat veszélyeit.

Míg a forint stabilitása miatt a devizahitel korábbi törlesztőrészletei kedvezőbbek voltak, mint a forinthiteleké, addig a válság utáni években a törlesztőrészletek átlagosan 20 százalékkal, a legnagyobb mértékben felvett svájcifrank-alapú jelzáloghitel adósok terhei pedig 70 százalékkal emelkedtek. A bankoknak pedig az elmaradt szabályozás miatt lehetőségük volt az árfolyamváltozásból keletkezett különbözetet teljes mértékben az ügyfelek terhére írni.

A svájci frank felértékelődése azt eredményezte, hogy míg stabil árfolyam mellett 19 százalékkal csökkent volna a tőketartozás az első kormányzati intézkedésekig, addig az árfolyamváltozás miatt az 30 százalékkal emelkedett.

Végtörlesztés - akinek jobban megy, kiszállhat

2010-ben az Orbán-kormány belátta, hogy tenni kell valamit az ügyben, mert ez az eddigi mederben nem folytatható tovább. Ezért első lépésként augusztus 13-án az Országgyűlés törvényben tiltotta be a devizaalapú jelzálog hitelezést Magyarországon.

2011-ben több oldalról is felmerült a hitelek forintosításának gondolata, de a Bankszövetség nem támogatta ezt a tervet. Úgy vélték, a gazdaság nincs felkészülve rá, hogy megtegyenek egy ilyen horderejű lépést.

A kormány ekkor dobta be a kedvezményes árfolyamú végtörlesztés ötletét, amit minden piaci szereplő ellenzett. A Rogán Antal nevéhez köthető procedúra ugyan sokakat megmentett, főként olyanokat, akiknek nem lett volna feltétlen szüksége erre a mentőövre, de még több embert taszított a teljes kilátástalanságba. A forint árfolyama zuhanni kezdett, aminek következtében azok, az egyébként is rosszabb helyzetben lévő ügyfelek, akik nem tudtak élni a végtörlesztés lehetőségével még nagyobb adóssággal számolhattak az árfolyam-ingadozás miatt. A hír hallatán a Moody's, a Standard and Poor's és a Fitch is leminősítette, és a bóvli kategóriába sorolta az országot.

A PSZÁF akkori jelentése szerint a 2012 februárjában lezárult rögzített árfolyamú végtörlesztés lehetőségével 169 256 szerződést törlesztettek 1354,4 milliárd értékben.

Ugyan a devizahitel-állományt az intézkedés 23,3 százalékkal csökkentette, a bajban maradtaknak még nagyobb szüksége volt az állami gondoskodásra, amire sok kormányzati próbálkozás született.

Árfolyamgát

Az első ilyen az árfolyamgát bevezetése volt. Erre, a már korábban is létező lehetőség kibővítésére 2012-ben került sor. Az árfolyamgátba való belépéssel azonban kevesen éltek. Elsősorban azért, mert a bankok hiteltelenné váltak az emberek szemében, valamint a politikai környezet és szabályozás sem volt a leghatározottabb és kiszámíthatóbb.

Emellett sokan elodázásnak gondolták, ami nem nyújt valódi segítséget. A megemelkedett tartozás teljes összegét így is vissza kellett fizetnie az adósoknak, csak ideig-óráig húzhatták el azzal, hogy kisebb törlesztőrészletet fizetnek.

A szabályozás szerint a törlesztőt kettébontották, egy kamat és egy tőketörlesztő részre. Az ügyfél fix árfolyamú részletet fizethetett és a tőketörlesztés árfolyamgát feletti részét egy gyűjtőszámlára írták - ennek kiegyenlítésére meghatározott idő után kerülhetett sor -, míg a kamat részt a bank és az állam állta az adós helyett.

Az árfolyamgát kifutása idén nyáron volt esedékes. Körülbelül 170 ezer adósnak kell most kamatostul megfizetnie azt az árfolyam-különbözetet, ami drasztikusan megemelkedett a forintosításkor, hiszen az átváltás 256 forintos frankárfolyamon történt, míg azoknak akik beléptek az árfolyamgátba 180 forintos frankárfolyamhoz igazították a törlesztőrészleteit.

Az öt év után a hitelesek nyakába zúduló magas törlesztők terhei alatt sokan megtörnek, vannak családok, ahol nagy gondot okoz a 15 százalékkal megemelkedett havi kiadás kigazdálkodása.

Nemzeti Eszközkezelő

A hitelmentő koncepciók közül a Nemzeti Eszközkezelő bizonyult a legnépszerűbbnek. Az eredetileg 25 ezer lakás megvásárlására létrehozott vállalkozás túl is lépte volna a keretet, ezért szükség volt annak kibővítésére.

Az eszközkezelő által az adósoktól megvásárolt lakásban továbbra is bent maradhattak a lakosok, alacsony (átlagban 10 600 forintos) bérleti díj fejében. Még arra is lehetőségük nyílt, hogy visszavásárolják ingatlanukat. A lekás-visszavásárlás lehetőségével a program indulása óta 283 esetben éltek.

A NET Zrt. idei nyilatkozata szerint a program indulásától számítva 2017. április 30-ig közel 40,5 ezer ingatlanfelajánlást fogadtak be, amelyből 29 836 ingatlan esetében a pénzügyi rendezés is megtörtént, amire 115 milliárd forintnyi költségvetési forrást használtak fel. A program lassan ismét betelik, ám a jelenlegi adatok szerint szükség volna a további bővítésre, hiszen 135 ezer olyan lakáshitel van, amelyet legalább három hónapja nem törlesztenek.

Magáncsőd és az ócsai lakópark

Ez a két konstrukció volt a legnépszerűtlenebb az adósok körében. Völner Pál egy képviselői kérdésre adott válaszában elmondta, hogy a 2017. augusztus végéig mintegy 980-an kívánták igénybe venni a magáncsőd adta lehetőséget, ebből 175 esetben rendelte el a bíróság jogerősen az adósságrendezést, míg 121 esetben elutasította a kérelmet. Ezek a számok meglehetősen kevésnek bizonyulnak a devizakárosultak számát tekintve.

A kilakoltatottak számára irreálisan magas árból épülő ócsai lakópark szintén az elhibázott konstrukciók közé sorolható. Az eredetileg tervezett 500 otthon helyett csak az első ütem 80 épületét húzták fel 2 és fél milliárd forintból. Sokan felrótták a kormányzatnak, hogy ennyi pénzből sokkal több adóson is lehetett volna segíteni, ha új épületek helyett meglévő szociális bérlakásokat újítanak fel.

A lakóparkot egyébként infrastrukturálisan meglehetősen rossz helyre építették. A tömegközlekedés katasztrofális és a munkalehetőségekben sem bővelkedik a környék. Az itt élők azonban nem panaszkodnak, hiszen az utca helyett havi 16 800 forintért egy 50 négyzetméteres, 19 500 forintért egy 60 négyzetméteres, míg 21 100 forint fejében egy 70 négyzetméteres ingatlanban élhetnek.

"Elszámoltatjuk a bankokat", csak annyira, hogy ne érezzék

A 2014-es választásokra ráfordulva a kormány meghirdette a mára jól ismert szabadságharcát, akkor éppen a bankok ellen. "Megfizettetjük az okozott károkat a bankokkal" és "Elszámoltatjuk a bankokat" szlogenek tűntek fel országszerte a plakátokon. Ezek jellemzően a fideszes jelöltek hirdetéseinek környékén voltak fellelhetőek. Arra, hogy a plakátkampányra mennyit költöttek, már akkor sem lehetett megtudni a pontos választ, egy a K-Monitor, a Political Capital és a Transparency International Magyarország által készített vizsgálat szerint a bankok elszámoltatására és a rezsicsökkentés hirdetésére 830 milliót költött el a kormány.

A hangzatos kampányhadjárat azonban nem vezetett eredményre, az árfolyamváltozásból eredő különbözet így is az adósok terhe maradt, de legalább a Bankszövetséget is sikerült kicsit felbosszantani azzal, hogy kizárólag őket állították be bűnbakként.

Természetesen megnyugtatásukra ekkoriban hangzott el Orbán Viktor szájából, hogy

"ne azt nézzék mit mondok, hanem azt, hogy mit teszek".

Így, míg a bankok elleni propagandát harsogták, nyugodt szívvel írtak alá egy paktumot a Bankszövetséggel, amiben Európában példátlan módon kiszolgáltatták állampolgáraikat a kereskedelmi bankoknak.

Forintosítás - De mikor vettem fel devizát?

2014-ben vezető fideszes politikusok, köztük Kósa Lajos és Rogán Antal is úgy nyilatkozott, hogy a piaci árfolyamon történő átváltás ellehetetlenítené az embereket, továbbá ragaszkodni fognak a kamatmegosztáshoz a bankok és az adósok között.

Novemberben aztán meghatározták, hogy rögzített piaci árfolyam mentén (CHF: 256,47, EUR: 308,97, JPY: 2,163 forintos árfolyam) kötelezővé teszik a devizahitelek forintra való átváltását, a kamatterheket pedig a hitelfelvevőkre hárítják. A bankoknak csupán az egyoldalú kamatemelések és a törvénytelenül alkalmazott árfolyamrés miatt engedtek el valamennyit a tartozásokból.

Az átszámolt hitelt az ügyfelek kiválthatták ugyan, hogy kamatelőnyt érjenek el, ám erre mindössze az adósok 25-30 százalékának lehetett egyáltalán lehetősége, a többiek nem számítottak hitelképesnek a hiteligény összegére.

Mikor a banki kimutatásokon megjelentek a forintosított összegek, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az elszámolásokat követően az eredetinél akár 60 százalékkal magasabb törlesztőrészletek keletkeztek.

A kereskedelmi bankok az MNB-től vásároltak devizát a forintosításhoz, összesen 7,83 milliárd euró értékben.

A hitelek átváltása kapcsán azonban több szakember is hangot adott véleményének, miszerint a szerződések nem szabályosak.

Róna Péter közgazdász elmondta, hogy törvényben van lejegyezve, hogy a kölcsön egy meghatározott összeg, amit a bank az adós rendelkezésére bocsájt. A bankok ebben az esetben az adós rendelkezésére forintot bocsájtottak, majd a bank számította azt át svájci frankba, így úgy véli, hogy az adós annyi forinttal tartozik a banknak, amennyit kapott, a svájci frank pedig csak egy fantom volt az egész tranzakcióban.

Doubravszky György, pénzügyi ombudsman is azon a véleményen volt, hogy mivel az ügyfeleknek devizaszámlája sosem volt, ezért a devizahitelek valójában devizaelszámolású forinthitelek.

Van megoldás?

Bár a kormánypárti képviselők szeretik hangoztatni, hogy megoldották a devizahitelesek problémáját, mégis több száz család kerül utcára évről évre, akik tarthatatlan adósságaikat nem tudják törleszteni.

Példa lenne a megfelelő intézkedésre, hiszen Romániában a devizahiteleket felvételkori árfolyamon forintosították, az elmúlt hetekben pedig Horvátországban születtek az adósok számára kedvező döntések.

Itthon a Jobbik az, aki következetesen kiáll a devizahitelesek mellett és már parlamentbe kerülése óta a devizahitelek felvételkori árfolyamon való forintosítását sürgeti.

Az ősz folyamán a párt szakpolitikusa, Z. Kárpát Dániel ismertette azt az 5 pontból álló csomagot, ami végre pontot tehetne a devizahitel csapdájába sétált adósok kálváriájának végére.

• A párt első sorban a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását követeli, míg el nem fogadhatnak egy olyan törvényt, ami igazságosan rendezné az adósok helyzetét.
• Ez egy új elszámolási törvénnyel lenne megoldható, ahol a felvételkori árfolyamon számolnák újra és váltanák vissza a hiteleket.
• Addig is visszaszorítanák a behajtói túlkapásokat, nem engednék, hogy 33 vagy 50 százalékos letiltásokkal terheljék a létfenntartáshoz szükséges bevételeket.
• A hitelrendezést egy kártérítési alapból valósítanák meg, amelyet az MNB indokolatlan haszonszerzésből eredő bevételéből hoznának létre.
• Az otthonukat elvesztett adósok számára nyújthatna alternatívát rövid távon az önkormányzati tulajdonban álló ingatlanvagyon felülvizsgálata és lakhatóvá tétele, hosszabb távon pedig egy állami hátterű bérlakásépítési program.