"Ez egy gengszterkormányzat, semmilyen társadalompolitikai funkciót nem lát el"

Eredetileg Dávid Ferenc biopolitika-szakértőt, a Kék Pont Alapítvány projekt koordinátorát arról kérdeztük volna, hogy miért jó egy hónapig nem inni, ám erre kiderült, hogy sokkal nagyobb bajban van a magyar társadalom, mint ahogy azt gondolnánk, miközben sem alkohol-, sem pedig drogpolitikánk nincsen. Magunkra hagyott a gengszterkormányzat?

A Száraz november után, de még a karácsonyi ünnepek és az újévi fogadalmak előtt járunk. Jól telt az elmúlt 30 nap?

A Száraz november kampány nem csatlakozik az újévi, vagy a decemberi ünnepekhez, maximum csak közvetlenül. Ha valaki végigcsinálja ezt a 30 napot, akkor az eredményt még őrizgeti, dédelgeti. De az alkoholfogyasztás ezután már nem lesz ugyanolyan, mint amilyen előtte volt. Szinte biztos, hogy a Száraz november után is fog inni, és nem lesz egyből látványos a változás, de elindul benne valami. Másrészt megtanul nemet mondani.

Mutassuk meg a csúfolódó kollégáknak: kibírunk egy teljes hónapot alkohol nélkül!

Kifejtette: a kampány elsősorban a kockázati ivóknak szól, akik egy héten három-öt alkalommal fogyasztanak alkoholt és egyszerre egy egységet, tehát egy pohár sört vagy három centiliter tömény italt. Alkoholfogyasztásuk problémássá válhat egy negatív életesemény, válás vagy a munkahely elvesztése esetén - tette hozzá.

Könnyebb a Száraz november alatt nemet mondani?

Ez egy kézzelfogható kapaszkodó, lehet mire fogni a visszautasítást. Ugyanakkor egy sorsközösséget is jelent, egy hivatkozási alapot, ami megerősíti az embert. Olyan, mint egy tréning, megtanulom ezzel, hogy nem a pokol legmélyebb bugyrai jöttek el, bár kétségkívül nem könnyű sóvárogni.

De ha azt nézem, hogy alkohol nélkül reggel frissebben keltem, legyőztem önmagam, sikert éltem el valamiben, amit célul tűztem ki, az már mindenféleképpen pozitív élmény.

Nincs olyan száraznovemberező, aki szerint ez szar volt, nem érte meg. Még aki meg is csúszik közben, az is azt mondja, nem tud már ugyanúgy tekinteni az alkoholfogyasztásra, mint előtte.

A Száraz november egy közösségi alapon működő kampány. Nincsen támogató, nincsen szponzor, a közösség azoké, akik építik, ezt saját magunknak csináljuk. A kampány költségeinek fedezésére két alkalommal gyűjtöttünk adományt, főztünk a Szimplában és golfoztunk a Haller Parkban, így mindössze 1000 forintba került a Kék Pontnak az akció - nem inni pedig ingyen van. Csak egy döntés kérdése, egy olyan kihívás, amit bárki megcsinálhat. Azt ugyan még nem látjuk, hogy milyen hatással lesz a kampány kormányzati szervekre, az alkoholpolitikára, de bízunk a változásban.

Azt mondta, hogy saját maguknak csinálják. Kire gondolt?

A szociológiai értelemben vett társadalomra, amely független mindenfajta pártól, kormánytól, gazdaságtól. Egyszerűen magunkra, az emberekre, akik fogyasztanak alkoholt. A Száraz november pedig elsősorban a kockázati ivóknak szól, akiknél a fogyasztásnak még nincsen problémás része, de megvan kockázata annak, hogy problémássá váljon, vagy hogy egyszer problémás lesz. Fontos hangsúlyozni,

a Száraz novemberrel nem elengedni akarjuk az alkoholt, hanem megtartani. Megtanulni, hogyan tudok úgy együtt élni az alkohollal, hogy nem leszek problémás.

Ez nem egy antialkohol-projekt. Az alkoholt szeretjük, fontosnak tartjuk, de a mostani társadalmi fogyasztást a tizedére kellene visszaszorítani, ehelyett mindenki azzal foglalkozik, hogyan tudnánk még többet inni. Döbbenet, ami itthon folyik!

Honnan jött az ötlet, hogy harminc napig ne igyunk?

A kampány Nagy-Britanniából indult, ott a testi tüneteket emelték ki, például hogy mennyivel könnyebben regenerálódik a máj, ha nem iszol. A Kék Pont viszont, mint kulcsmintát, a mértékletesség elvét és az öngondozást hangsúlyozza a hazai kampányban. A mértékletesség egy erény, amit gyakorlással lehet elsajátítani. Michel Foucault gondolatai értelmében, a cél minél kisebb mennyiségből, minél jobb minőségben, minél magasabb szintű örömöt elérni. De ehhez kevesebbet kell fogyasztanom, "merj keveset fogyasztani!".

A Száraz november elsősorban a kockázati ivóknak szól, kik ők?

Kockázati ivónak azt tekintjük, aki egy hét alatt, három, vagy több alkalommal, egy vagy annál több alkoholegységet megiszik. Egy alkoholegység vagy 3 deci sört, vagy 1,5 deci bort, vagy pedig 3 cent töményet jelent.

Ha jön egy rosszabb periódus a kockázati ivó életében, akkor fejjel rohanhat az ivásba. Mert az alkohol, mint mesterséges megerősítő, annyira kézenfekvő, és annyira könnyű levenni a polcról, hogy rögtön ahhoz nyúlunk.

Aki iszik, pontosan tudja, azt a szorongást, azt a nyomást, amit egy negatív élethelyzet képes teremteni, az alkohol el tudja kenni, és az ember meg tud pihenni 2-3 órára.

Ez a fajta mesterséges megerősítés ráadásul teljesen elfogadott: "oké, bajban van, iszik". És ha nincsen semmilyen kontroll, akkor nem is veszi észre, hogy most már eldurran otthon az egy palack bor, és az rengeteg.

Ha jól értettem, ebbe a körbe az is beletartozik, aki este otthon a meló után megiszik egy sört?

Ő maga a kockázati ivó. Nincsen még problémája, de ha lesz, akkor van honnan elindulnia. Fontos látni, hogy az alkohol milyen szerepet, funkciót tölt be az életünkben. Ha minden örömömnek az egyetlen forrása az alkohol, akkor nagy bajban vagyok, de ha az alkohol kiegészíti az életemet, és a rendelkezésre álló 8-10 örömforrás közül csak ez az egyik, akkor nyugodtan éldegélhetek vele, Mi, a Száraz novemberrel azt szeretnénk, ha az ivás csak a másik 30 örömforrás egyike lenne.

A mértékletesség egyéni út, aminek a célja a függőség elkerülése. Ebben nem tudunk segíteni másoknak, ezt mindenkinek tanulnia, gyakorolnia kell. A nagylelkűségre sem lehet megtanítani senkit, de ugyanígy a két szélsőség, a teljes sóherség és a tékozlás között áll. A mértékletesség is a teljes józanság, és a határtalan ivás között van félúton, de hogy hol, azt mindenkinek éreznie kell.

Íme a legegészségtelenebb országok rangsora

A szívelégtelenség, a rák és a diabétesz. Ezek a világ vezető halálozási okai, amik évente 36 millió ember halálához vezetnek. Az esetek többségében ezeket a betegségeket az egészségtelen életmód idézi elő, mint az alkoholfogyasztás, a dohányzás vagy az elhízás - áll a Clinic Compare szaklap globális összehasonlításában, amit az Egészségügyi világszervezet, a CIA statisztikái és a World Lung Association nemzetközi tüdőgyógyászati szervezet adatai alapján készítettek.

De Magyarországra egyelőre nem ez a mértékletesség a jellemző.

Jelenleg semmilyen kulturáltsági mintázattal nem rendelkezik nálunk az alkoholfogyasztás. Sőt, a pálinkatörvény tulajdonképpen a társadalom ellen elkövetett legnagyobb vétségek egyike.

Egy ennyire erős és intenzív drog ráeresztése a magyar társadalomra mindenféle fék nélkül olyan, mintha az ördögöt engedték volna szabadjára.

A másik oldalról pedig a házi pálinkával tönkre vágják a likőrkultuszt is, a minőség rovására ment a mennyiség. Megszüntetünk minden prevenciós programot, és pálinkatanácsot hozunk létre, Szent Miklóssal az élén, az nem normális dolog. Az nem kultúra, ha felnőtt emberek találkoznak, és az az első kérdés, hogy mit iszunk? Fogalmunk sincs arról, hol az alkohol helye. Normális esetben csak ünnepnapokon kerülhetne elő, ami éves szinten 5-6 alkoholfogyasztást jelentene. Jelenleg semmilyen szinten nincsen diskurzus az alkoholról, azonkívül, hogy ki mennyire tud inni, és közben nevetünk ezen, Tibiatyával az élen.

Ilyen világban élünk.

Ha én a mértékletesség erénye szerint élek, és szeretném az örömömet gondozni, megtartani, akkor világ összes alkoholmarketingese is ellenem indulhat, nem fogok inni. De az is igaz, hogy nincsenek követendő példáink. Az egyetemista bulikat az alkoholforgalmazók támogatják, ezt meg kellene szüntetni. A legnagyobb nyári fesztiváljaink az alkoholforgalmazóktól függnek, ez is egy vicc. A nagy szlovák fesztiválokon például nem lehet töményet vásárolni, mert rájöttek, senkinek sem jó, ha mindenki seggrészeg.

Nálunk viszont lehet egy sörnek az a szlogenje, hogy jutalom a nap végén, ez szintén nem normális dolog, mint ahogy az sem, hogy az összes sporteseményünknek alkoholforgalmazó a főszponzora, vagy hogy egy politikus életcéljává teszi egy marginális sörnek a megmentését.

Ezek mind-mind azt erősítik meg, hogy az ital jó dolog. Ebben nőnek fel családok, és joggal gondolják azt, ez az élet, hogy hozzánk nem jöhet fel senki, mi sem mehetünk másokhoz, mert akkor apu vagy anyu inni fog. Ezeket azért nem látjuk, mert benne élünk.

Sajnos, nagyon sok ember már túl van ezen a kockázati státuszon. Ők most mit csinálhatnak?

Aki nem tudja talpon megcsinálni a Száraz novembert, annak ezzel foglalkoznia kell, még akkor is, ha azt gondolja, hogy nem. Hiszen nem bírt ki egy hónapot, 30 napot. Valami miatt nem tud funkcionálni alkohol nélkül, és ezt jobb időben elcsípni. 30-50 év masszív alkoholfogyasztás után már nagyon mélyről tudjuk csak elindítani a felépülést.

Amikor eljut az ember a mélypontig, és mindent elvisz a víz, ott általában már csak Istennel szoktak kiszállni.

Nem tapasztaltam, hogy ennyi idő után újra lehet tanulni a kontrollt. Azért akarom most megtartani a mértéket, hogy ne veszítsem el az örömöt - ez a foucault-i modell. Ha egyszer elveszítem a kontrollt, akkor nem lesz többé ital. Elveszítek valamit, ami fontos volt. Akinek alkoholproblémái vannak, az nem azért iszik, mert jó, hanem, hogy ne legyen rossz. Ilyenkor jelentkeznie kell egy segélyközpontnál. De ehhez ki kell mondania, hogy problémája van, majd azt, hogy ez nem megy egyedül, és a harmadik lépés, hogy a felépüléshez segítség kell. Fontos ezeket belátni. Lehet valaki száraz alkoholbeteg, és reggelente megszakad a szíve, mert nem ihat, ez a legszarabb út az egész világon. Sokkal jobb lenne megtalálni az ivás gyökerét, hogy mit pótol az életemben az alkohol, mi az, ami miatt nem érzem magam stabilnak. Ha ezen dolgozom, egy varázsütésre kiderülhet, hogy nincs szükségem alkoholra.

A lényeg tehát, hogy megszülessen a döntés. Visszatérve a kiindulóponthoz: sokat isznak a magyarok. Már Hofi idejében is azon poénkodtunk, hogy Piál a Föld, de akkor legalább ezt magyarázhattuk azzal, hogy akkor a diktatúrából nem nagyon volt kiút, se előre, se hátra nem haladtunk. Most miért iszunk újra, vagy azóta is iszunk?

Mert Kádár János itt maradt, azért. Hogy milyen kiteljesedési lehetőségeink vannak, hogy milyen szórakozási formákhoz férünk hozzá ingyenesen, abban alapvetően nagy különbséget nem látok. Lehet, hogy az államszocializmus évei alatt egy egyébként társadalomnyomorító rendszerben az emberek itallal keverve tudták jól érezni magukat, most viszont pénz hiányában nem férünk hozzá olyan kulturális folyamatokhoz, amikkel többé tudnánk válni. Ha az embereknek lehetőséget adunk a tartalmas, jobb életre, kisebb eséllyel fognak alkoholt fogyasztani. De például mit várunk attól a falutól, ahol nincsen semmi más, mint a kocsma, meg két szökőkút a körforgalomban?

De azért ez nem faluspecifikus kérdés.

Persze,

menjünk csak el a Kazinczy utcába! Nekem mondhatja bárki, de ott nincs kultúrateremtés, ott csak kocsma van, miközben a lóvé jelentős részét elbugázza az önkormányzat.

Ez egyedül a turistáknak jó, akik itt olcsón ihatnak, de egyébként nem vezet sehová. Egy a cél, adjuk el az alkoholt. Nézzük meg, hogy hány olyan kávézó van Budapesten, ahol nem árulnak piát.

Erre mondhatnám, ha nem lenne erre kereslet, akkor kínálat sem volna.

Kétségkívül rátolhatjuk ezt a problémát az emberekre, hogy ti akartok inni, de akkor miért nem lehet szívni is? Ez nem így megy. Szükség van egy korrekt biopolitikára, ami azt jelenti, hogy azokat az örömforrásokat, amelyekből pénzt csinálunk, bizonyos gátló mechanizmusokkal kontrolláljuk, és nem engedjük szabadon. Mert mondjuk szeretnénk, hogy az emberek 70 százaléka ne azért feküdjön belgyógyászaton, mert szarrá itta magát. Ez viszont egészségpolitikai programok, illetve rövid és hosszútávú célok megfogalmazását igényli.

Nem tudom elhinni, hogy ezt a kormányunkban senki nem látja.

Az Orbán-kormánynak jelenleg nincsen társadalompolitikai dimenziója. Nem is érdekli őket. Ez egy gengszterkormányzat, semmilyen társadalompolitikai funkciót nem lát el, nincs ilyen célja, törekvése. Nincsen se alkoholpolitikánk, se drogpolitikánk.

De ez előbb-utóbb visszafog csapni.

Már visszacsapott.

Akkor lehet ez még durvább? Hiszen, ha most is nyernek, az már 12 évet jelent.

Az Isten szerelmére!

A dizájnerszerek robbanása csak az előszele a nyomornak, miközben egy gázszerelő százmilliárdos vagyonra tett szert.

Érteni akarjuk a szakmai szempontjaikat, pedig nincsen semmilyen szakpolitikájuk. A részvétel, a társadalmi tőke a mai napig nem alakult ki. Magyarországon ma ember nem mutat olyat, akinek van minimális bizalma a rendőrséggel, a bírósággal, az önkormányzattal szemben, de egymásban sem bízunk meg. Társadalmi tőke nélkül viszont nincs társadalmi fejlődés sem.

Hallani az egymillió alkoholista országáról is, de vajon mennyi embert érint ez a függőség?

Számokkal dobálózni lehet, de hogy az alkoholproblémával küzdő ember milyen mértékeben fér hozzá a segítséghez, településfüggő. Itt, Budapesten például hozzájut gyógyszerhez, pszichiáterhez, de próbáljon meg valaki Tiszavasváriban leállni a piáról.

Milyen alkoholpolitikára lenne szükség?

Szükség van a Száraz novemberhez hasonló programok szervezésére, kutatások, felmérések készítésére, bevonva ebbe a civileket is.

Rövidtávú cél lehetne csökkenteni a részegség és túladagolásos esetek számát, középtávon elérni, hogy a különböző alkoholforgalmazók ne jelenhessenek meg bizonyos helyszíneken, hosszútávon pedig, hogy csökkenjenek a halálozási számok.

Mindezeket belehelyezve egy intézményi rendszerbe. A kormány viszont nem akar ezzel foglalkozni.

De a Zacher Gábor által is említett 4 milliós gettóra semmilyen rendszert nem lehet építeni.

Kit érdekel, mi történik Borsodban a faluvégén, ha az EU-s pályázatból visszaosztották a pénzt?! A gengszterkedés folytatásához nagyon komoly kommunikációs gépezetre és a média birtoklására van szükség. Ha ez megvan, akkor pufoghat mindenki, úgysem lesznek benne a tévében. A Száraz novemberrel viszont a diskurzus visszaszáll az emberek szintjére, és közösen beszélhetünk arról, milyen az alkoholhoz fűződő viszonyunk.

De gondolom, azért ebben benne van az elmúlt 27 sara is.

Az első Orbán-kormány alatt, Topolánszky Ákos államtitkársága idején még tárt karokkal várták a minisztériumban a civileket, hogy megvitassák a szakmai kérdéseket. Ehhez képest most nem tudunk kivel tárgyalni. Pedig a drogprobléma vidéken már Mexikót idézi. Az új szintetikus szerek, és az új stimulánsok felbukkanása a nyomoralapú szerhasználatot teremtette meg. Ez a probléma ma még épp ésszel felmérhetetlen, de a jelenlegi rezsim felelőtlensége,

mert amikor 2010-ban a mefedron berobbant, egy tollvonással megszüntették a magyarországi prevenciós programok támogatását, egy másikkal pedig bekarikázták a droghasználót, és elindították vele szemben az ellenkampányt.

Ott veszítettünk el mindent. Az elmúlt 15 évben 95 százalékkal csökkent a szektor támogatása. Nekünk civileknek egyetlen lehetőségünk maradt, napról-napról, tégláról-téglára építkezni, hogy amikor elzárják az EU-s pénzcsapokat, és összedől a rendszer, legyen majd mire támaszkodni.