2017. 12. 12. 16:58

Közelednek a választások: a Fidesz menetrendszerűen beígérte a gyöngyösi elkerülő út megépítését

Az MTI tegnap hozta a hírt, miszerint Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője hétfőn bejelentette: a kormány november 28-i döntése alapján megépül a 10 éve torzóban álló gyöngyösi elkerülő út, aminek előkészítésére elvileg 100 millió forintot szán a kabinet, kivitelezése pedig - hogy, hogy nem - csupán 2018 második felében kezdődhet meg.

A másfél kilométeres szakasz régóta esedékes rendbetételének akár örülhetnénk is, ha nem egy újabb választási trükközésről lenne szó. A fideszes politikus ugyanis a bejelentés kapcsán nem mulasztotta el, hogy minősíthetetlen stílusban, konkrét tárgyi tévedésekbe bonyolódva ócsárolja képviselőjelölt vetélytársát, Vona Gábort, a Jobbik elnökét.

Horváth nyilatkozatban arról beszélt, hogy Vona "hétfőn várhatóan kérdést intéz majd Orbán Viktor miniszterelnökhöz a témában", ami szerinte "felkészületlenségről tesz tanúbizonyságot, rosszindulatú és személyeskedő".

Ezzel szemben a Jobbik elnöke hétfőn a pénteki, demokrácia melletti tüntetést jelentette be az Országgyűlésben, és szóba sem hozta a gyöngyösi elkerülőt, így Horváth László otromba nyilatkozatával inkább a maga felkészületlenségről és rosszindulatúságáról tett ékes tanúbizonyságot. Az külön cinizmusra vall, hogy ilyen mondatok után még ő kérte a közéleti szereplőket, hogy "ne tegyék politikai küzdelmek és zsákmányszerzés tárgyává" az út ügyét. Mindenki eldöntheti, mennyire volt ez őszinte gesztus.

Portálunk megkeresésére Vona Gábor a következőképpen reagált fideszes riválisának szavaira:

"Horváth László az elmúlt három és fél évben semmit nem tett az ügy érdekében, miközben a Fidesz rendre leszavazta a költségvetési módosító javaslataimat ebben a kérdésben."

"A Fidesz lassan 8 éve bünteti Gyöngyöst, amihez Horváth László végig asszisztált."

"Most a választások előtt hirtelen fontos lett az ügy. De ezt már Balázs József, a korábbi fideszes képviselő is eljátszotta 2014-ben. Amikor jön a kampány, a Fidesz mindent megígér, aztán elfelejti a várost és az elkerülőt."

Utcára hív a Jobbik a demokráciáért

A Jobbik elnöke úgy értékelte, hogy az Állami Számvevőszék büntetéséről a korrupt, zsarnok Orbán Viktor döntött, hogy"megpróbálja megsemmisíteni az egyedüli kormányváltó erőt és ezzel a demokrácia redőnyét lehúzva elérje hőn áhított vágyát, a diktatúra kiépítését."Vona elmondta, hogy a kormány fél hatalma elvesztésétől és ezért folyamodik ilyen eszközökhöz, pedig jobban tenné, ha visszavonná az Állami Számvevőszék méltatlan akcióját és Domokos László lemondana az intézmény vezetéséről.