Utcára hív a Jobbik a demokráciáért

Nem engedik, hogy Orbán lehúzza a demokrácia redőnyét.

A Jobbik elnöke úgy értékelte, hogy az Állami Számvevőszék büntetéséről a korrupt, zsarnok Orbán Viktor döntött, hogy

"megpróbálja megsemmisíteni az egyedüli kormányváltó erőt és ezzel a demokrácia redőnyét lehúzva elérje hőn áhított vágyát, a diktatúra kiépítését."

Vona elmondta, hogy a kormány fél hatalma elvesztésétől és ezért folyamodik ilyen eszközökhöz, pedig jobban tenné, ha visszavonná az Állami Számvevőszék méltatlan akcióját és Domokos László lemondana az intézmény vezetéséről.

Hiába takaróznak ugyanis a biztonság megadásának illúziójával, a jelenlegi kormányt le fogja váltani a magyar társadalom.

Vona Gábor hat pontban foglalta össze, hogy ennek bekövetkezte után a Jobbik milyen intézkedéseket hozna az ország rendbe tétele érdekében.

  • Első helyen áll az ország biztonságának megvédése, ezért ha szükséges még több kerítést építenek, felállítják a határőrséget és felszámolják a letelepedési bizniszt, aminek haszonélvezőit elszámoltatják.
  • Visszaállítják a demokrácia intézményeit, melyeket a kormányzása alatt Fidesz saját hatalmába állított és felszámolta a fékek és ellensúlyok rendszerét.
  • Modern, 21. századi oktatáspolitikával, termelésközpontú innovatív gazdaságpolitikával, a korrupció felszámolásával növelik az ország versenyképességét.
  • Orbán Viktor politikája okozta károkat rendezik a nemzetközi térben is.
  • Minden erejükkel azon lesznek, hogy felszámolják a fiatalok elvándorlását, ami sajnos nem kalandvágyból történik.
  • Helyreállítanák a társadalmi megosztottságot. Azt fogják keresni, hogy mi az ami összeköt, ahelyett, hogy mi az ami szétválaszt.

Vona Gábor: „A lázadás éve 2018 lesz!"

Uploaded by Vona Gábor on 2017-12-11.

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje hozzátette, hogy a Fidesz biztos volt benne, hogy 2017 Európa szerte a lázadás éve lesz, de már látszik, hogy

a lázadás 2018-ban Magyarországon jön el, ami el fogja sodorni az Orbán-kormányt.

Vona péntek délután 17 órára békés fáklyás demonstrációra hívott mindenkit, aki számára fontos a demokrácia megőrzése. 

Frissítés: időközben megtudtuk, hogy a párt a tüntetését a Lendvay utca 28-nál tartja majd, a Fidesz székháza előtt.